Nazareth

A napokban hallgattam egy kis Nazareth-et, amiről két dolog is eszembe jutott. Az egyik, hogy életem első külföldi zenekaros bulija – 1985. november 18-án – Dan McCafferty-ék budapesti fellépése volt.

És hogy miért pont az, amikor – egy válogatásalbumot leszámítva – nem is ismertem a skót csapat munkásságát? Mert éppen azt megelőzően váltam saját keresettel rendelkező, felnőtt emberré. Mert akkor éppen ők jöttek, és én élő zenét akartam látni-hallani. Mert jól nézett ki az esemény szórólapja, és mert megfizethető volt a jegy (140 forint). Jól szórakoztam, de a zenekar azóta sem került sokkal közelebb hozzám. „Öregfiúk, egy másik generáció” – mondanám rájuk kapásból, de hát semmivel nem öregebbek, mint, mondjuk, a Black Sabbath vagy Deep Purple tagjai (na jó, egy picit).

A másik dolog, ami összeállt bennem, hogy a Nazareth mindig is jó ala(ap)nya(ga) volt a feldolgozóiparnak: 1973-as Razamanaz című daluk thrash-változatát az Artillery 1990-es By Inheritance albumán hallhattuk (nem mintha az eredeti olyan lagymatag lenne). Hair of the Dog című klasszikusukat (1975) a Guns N’ Roses ismertette és szerettette meg az eggyel fiatalabb generációval, 1993-as feldolgozásalbumán, a The Spaghetti Incident?-en. A dal népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy olyan előadók is műsorukra tűzték, mint Paul Di’Anno, a Michael Schenker Group vagy a Warrant.

A Nazareth által ugyancsak 1973-ban lemezre vett This Flight Tonight-ot pedig olyan heavy metal csapatok szabták újra, mint a Heaven’s Gate (In Control, 1989) és az Iron Savior (Iron Savior, 1997). És itt álljunk is meg egy pillanatra, hiszen a nótát nem a skótok írták, hanem két évvel korábban a kanadai énekesnő, Joni Mitchell. Talán igaz, hogy a rockszerető közönség Manny Charlton-ék előadásában ismerte meg a dalt, de ez már tőlük is egy feldolgozásnóta volt.

Akárcsak a lírai Love Hurts, amelyhez lehet, hogy a legtöbben a Nazareth nevét társítják (a zenekar 1975-ös, Hair of the Dog című albumán hallható), ám a dalt még 1960-ban egy Boudleaux Bryant nevű country- és popzeneszerző írta, és elsőként az akkoriban rendkívül népszerű The Everly Brothers vitte sikerre. A nótát számos előadó vette fel a repertoárjába, én először talán Joan Jett 1990-es feldolgozásalbumán, a The Hit List-en hallottam.

Hasonló a helyzet a Nazareth egyik legnagyobb slágerével, az 1975-ben csupán kislemezen megjelent My White Bycicle-lel. Amelynek megszületéséért a 60-as évek egyik pszichedelikus pop-rockcsapatának, a londoni illetőségű Tomorrow-nak kell köszönetet mondanunk (Tomorrow, 1968).

Hát így megy ez: aki nem a legelején vagy a legvégén áll a sornak, az egyszerre lehet feldolgozó és „feldolgozott”. E cikk témájához a skót kvartett szolgáltatta az apropót, de klasszikusok zöme járt hasonló cipőben. Sokszor nem is tudjuk, hogy amit tőlük hallunk, már az is feldolgozás…