Nadir: The Sixth Extinction (2017)

Kétségtelen, hogy hazánk egyik legszorgalmasabb, legaktívabb zenekara a Nadir. A 2004-ben, az egykori Dark Clouds romjain alakult csapat klasszikus DIY-hozzáállással teszi a dolgát a földalatti muzsikák világában. Megítélésem szerint esetükben egy folyamatos, magas minőséget képviselő pályafutásról beszélünk, és mondom mindezt úgy, hogy 2005-ben kiadott bemutatkozó anyaguk, a Tenacity nem feltétlenül lett egy világbajnok alkotás, a mai napig kakukktojásként emlékszem rá.

A fentebb említett nívó fenntartása persze nem nehéz, lévén a muzsikusok minden tekintetben egy hullámhosszon mozognak, nem beszélve arról, hogy a Tauszik Viktor énekes, Czetvitz Norbert és Köves Hugó gitárosok, valamint Fekete Szabolcs dobos alkotta tengely, a „kemény mag” már a Dark Clouds-os idők óta, vagyis több mint 20 éve együtt dolgozik. Biográfiájukban az olvasható, hogy idei anyaguk már a hatodik a sorban (mindig gyönge voltam matematikából, én a hetediknek számoltam).

A The Sixth Extinction cím azonban nem pusztán ennek az egybeesésnek szól, a lemez ugyanis – a 2015-ben megjelent Ventum iam ad finem est folytatásaként – egy újabb koncept alkotás, amit már az is előre jelzett, hogy az előző korong záró tételének is ez volt a címe. A mostani mű, ha úgy tetszik, az akkori latin nyelvű lemezcím (magyarul kb. a „végső szakaszába jutott ügy”) értelmezése és részletes magyarázata.

A dalírás, illetve a felvételek kapcsán az együttes nem változtatott a már jó ideje kialakult munkamódszerén: a számok alapjait Czetvitz Norbert és Fekete Szabolcs dolgozta ki közösen, a felvételek, valamint a keverés Szabolcs stúdiójában, a DBS-ben (Svájc) készültek, míg az ének a Trashhill stúdióban került rögzítésre.

Köztudott, hogy a Nadir albumai nem éppen a könnyen befogadhatóságukról, megjegyezhetőségükről híresek, azonban jelen esetben nem adják fel annyira a leckét a hallgatónak, mert – ahogy ők fogalmaztak – „zeneileg a Ventum… továbbgondolásáról beszélhetünk. Lényegre törően felépített, rétegzetten hangszerelt dalok kerültek a lemezre, amelyek túlnyomórészt a súlyos, riffelős doom/death vonalat képviselik. Emellett minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeztünk a megjegyezhetőségre, a fogósságot szolgálják a refrének és a dallamos gitártémák, valamint a kidolgozott szólók is. Már az előzetesen közzétett The Human Predator is jól példázta mindezt”.

Abszolút egyetértek a leírtakkal, e jellemzők a súlyos doom-ként aposztrofált Fragmented-ben, és a Bolt Thrower-re hajazó Along Came Disruption-ben is felbukkannak. Ami azonban már a legelső – majd értelemszerűen többszöri – meghallgatás alkalmával feltűnt, hogy a korong legdallamosabb, az emberhez a legkönnyebben utat találó szerzeménye a Mountains Mourn, ami minden bizonnyal koncerten is nagyot fog ütni. Számomra az igazi meglepetést az utolsó tétel, a háromrészes Ice Age in the Immediate Future szolgáltatta: egy instrumentális témával kezdődik (Arctic), amelyet egy szomorkás dallamokkal felvértezett, lehangolt darab követ (To Leave It All Behind), amely után a zakatolós riffelésű A Matter of Survival-lal valamelyest felpörgetik a ritmust, majd a nóta a francia nyelven előadott Les ruines-szal ér véget. Feltétlenül újdonság ez a megoldás a zenekar műhelyében, ugyanis korábban nem írtak egy ennyire remekül felépített, többrészes számot.

A Nadir dalait szövegileg mindig is a világban zajló legfontosabb események, történések ihlették, így az idei lemez, a címnek megfelelően, a napjainkban is zajló, immár hatodik, az azt megelőzőekkel ellentétben ember által generált kihalási hullám témáját járja körül. Ennek fő kiváltó okaiként az élő környezet rombolását (Fragmented) és szennyezését (The Debris Archipelago), az egyes fajoknak a természetes élőhelyükről idegen környezetbe való behurcolását (Along Came Disruption), a fertőző betegségeket (Mountains Mourn), valamint a túlvadászatot (A Matter of Survival) állítják a középpontba. A nyitó The Human Predator leginkább általános bevezetést ad a témába, míg a „történetet” keretbe foglaló, Constantin François Chassebœuf Volney (1757–1820) A romok című művéből idéző Les ruines a teljes pusztulás jövőképét vetíti előre, amit az emberiségen kér számon. Ennek előképéül szolgál a Madách Imre-féle Az ember tragédiája eszkimó-színe által ihletett Ice Age in the Immediate Future dalciklus.

Az együttes eddig még soha nem tévedett a hangzással, és ezt a hibát ezúttal sem követték el: vastagon, töményen, súlyosan szólal meg a korong.

Minden tiszteletem az övék, már csak azért is, mert nem csak a megadott kereteken belül dolgoznak, hanem minden lemezükön próbálnak valamilyen újdonsággal előrukkolni. Amennyire én tudom, az orosz kiadóval kizárólag erre az albumra kötöttek szerződést, azonban bízom benne, hogy a kooperációnak – további anyagok, koncertek, turnék formájában – lesz folytatása. A hallottak alapján mindenképpen megérdemelnék.

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*