Malevolent Creation: Retribution (1992)

Máig nem értem meg, hogy a zenekar debütálását, a The Ten Commandments-et annak idején miért húzták le a kritikákban, és miért nevezték Death-kópiának. A magam részéről továbbra is egy méregerős bemutatkozásnak, klasszikusnak tartom.

Az eredetileg Buffalo-ban, Resthaven-ként alakult zenekart Phil Fasciana gitáros hozta össze, nevüket pedig egy évvel később változtatták Malevolent Creation-re. Kezdetben – a buffalo-i színtér képviselőihez hasonlóan – ők is thrash metalban, illetve thrash/death-ben utaztak, később viszont a színtiszta death metal felé mozdultak el. Már pályafutásuk elején jellemző volt rájuk az állandó jövés-menés, a folyamatos tagcserék, gyakorlatilag ugyanazzal a felállással nem készült két Malevolent Creation album.

Malevolent Creation

Ami a kezdeteket illeti, Phil-hez Dennis Kubas dobos, Jim Nickles gitáros, Brett Hoffmann énekes és Jason Blachowicz basszusgitáros csatlakoztak, legalábbis első, 1987-es demójukat ez a tagság készítette. (1988-ban Peter Tägtgren, aki akkoriban Amerikában élt, egy rövid ideig, kizárólag koncertek alkalmával segítette ki az együttest. Emlékszem, egy régi interjújában azt nyilatkozta, hogy „miután a Malevolent Creation szerződést kapott, hazaköltöztem Svédországba”.)

Két évvel később jelentkeztek egy Live címet viselő demóval, amelyen a basszusgitárt már Scott O’ Dell kezelte, a dobok mögött Lee Harrison ült (1990-ben ő hívta életre a Monstrosity-t), másodgitárosként pedig Jon Rubin játszott a felvételen. /Egyes források szerint Dave X és Greg St. John (ex-Leviathan, majd Solstice) basszusgitárosok, Joe „Witch” Schnessel dobos (aki később a Hellwitch tagja lett), illetve Jason Hagan gitáros is megfordultak a bandában./ A zenekar nagyjából ekkor tette át a székhelyét a floridai Fort Lauderdale-be (ahogy tette azt a Cannibal Corpse is, akik Tampa-t választották új otthonokul), vélhetően azért, hogy közelebb legyenek a tűzhöz, az időközben az amerikai death metal fellegvárává vált déli államban.

Malevolent Creation

Ugyanabban az évben – tehát 1989-ben – vették fel a Demo I-et, immár Mark Simpson dobossal, a Roadrunner figyelmét azonban az 1990-ben, Mark Van Erp basszusgitárossal (ex-Cynic, később Monstrosity, Solstice – ez utóbbi csapat neve még fontos lesz) rögzített Demo 1990-nel hívták fel magukra. Az idő tájt gondolkodás nélkül szerződtette a kiadó a death metal zenekarokat, így a Malevolent Creation-nel is megállapodást kötöttek egy jövőbeni együttműködést illetően.

Mire 1991. április 24-én megjelent a The Ten Commandments, nem meglepő módon új tagokat találunk a fedélzeten: visszatért Jason Blachovicz basszusgitáros, a másodgitáros szerepét pedig Jeff Juszkiewicz (ex-Leviathan) töltötte be. A helyzet azonban nem volt ennyire egyszerű, ugyanis a felvételek Jon Rubin-nal készültek: a gitáros feljátszotta az összes ritmusrészt és a szólókat, miután azonban kirakták a bandából, Jeff is rögzítette a saját szólóit, amelyek alapvetően elődje már felvett szólóinak utánzásai voltak. Ettől függetlenül a lemez zseniális, a death metal műfaj egyik legnagyobb klasszikusa lett. (Ebben az időben különböző válogatásokra is felkerültek: Decadence Within – At Death’s Door: A Collection of Brutal Death Metal – 1990, Memorial Arrangements/Premature Burial – Breaking Barriers Vol. 2 – 1991, Thou Shall Kill – Rock Hard Presents Monsters of Death – 1992.)

Nem sokat ült a babérjain a csapat, ugyanis 1991 végén ismét Scott Burns producerrel, a Criteria stúdióban áll neki második anyaga felvételeinek; a keverésre a Morrisound-ban, a maszterizálásra a Fullersound-ban került sor. Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a tagság ezúttal is jelentős mértékben megváltozott, hiszen a Solstice-ból kilépett Rob Barrett gitáros és Alex Marquez dobos lettek az új tagok. Amíg az első korongnál az összes zenéért a Hoffmann/Fasciana páros felelt, addig a Retribution-re kooperációban írt szerzemények kerültek fel (demós dalokat ez esetben nem használtak fel), a szövegeket pedig kizárólag Hoffmann jegyezte.

Malevolent Creation: Retribution

A lemez a John McNaughton által rendezett Henry: Egy sorozatgyilkos portréja című film egy rövid részletével megspékelt Eve of the Apocalypse-szel kezdődik, és már ez a tétel is jelzi, hogy a csapatban a tagcserék ellenére sem következett be minőségi romlás. Sőt, – noha a debüt is óriási kedvencem – rengeteget fejlődtek, ami különösen a dobtémákra értendő. Ebben azonban semmi meglepő nincs, lévén, hogy Alex Marquez már a Solstice albumon is letette a névjegyét, felvonultatva a technikás, precíz dobolás minden csínját-bínját. Ugyanez vonatkozik Rob Barrett és Phil Fasciana szólóira, riffjeire is, mert amíg a The Ten Commandments-en még érződött az Obituary, illetve a Massacre hatása, addig itt önálló karakterrel, arculattal rendelkező témákat pengetnek, nem beszélve arról, hogy megritkították a thrash-es elemeket.

Kiváló dallamokkal, harmóniákkal vértezték fel az olyan tételeket, mint a Systematic Execution, a Slaughter of Innocence vagy a The Coldest Survive, míg a No Flesh Shall Be Spared-ben grind ütemek is felbukkannak. Komoly hangsúlyt fektettek a váltásokra, a doom-os részek beiktatására; e tekintetben a lemez és egyben a csapat legjobb nótáját, a Coronation of Our Domain-t említem meg. Brett Hoffmann karakteres, öblös, ugyanakkor érthető hörgéssel tolmácsolja a dalokat, hangja simán megkülönböztethető pályatársaiétól, legyen szó Chuck Schuldiner-ről (R.I.P.), John Tardy-ról, Chris Barnes-ról, Frank Mullen-ről vagy Kam Lee-ről. A roppant vastag, brutális hangzás teszi fel az anyagra a koronát; a pazar, arányosan kevert megszólalásnak köszönhetően Jason Blachowitz futamai is kitűnően hallhatók.

Malevolent Creation: Retribution

Fenntartom azt a véleményemet, hogy az Eternal-lal – de talán a The Fine Art of Murder-rel – bezárólag hibátlan albumokat jelentetett meg az együttes, annak ellenére, hogy kiadói reklám, promóció terén nem sokat kaptak, lévén a Stillborn megjelenése előtt ejtette őket a Roadrunner, amit követően kisebb kiadóknál (Pavement, illetve Phil cége, az Arctic Music Group) dolgoztak, majd a 2004-es Warkult-nál kerültek a Nuclear Blast-hez, tavalyelőtt óta pedig a Century Media „alkalmazottjai”.

A fentebb említett tagcserék természetesen éreztették a hatásukat, a többi alkotásuk színvonala már nem feltétlenül kimagasló, illetve egységesen erős. Jelenleg ott tartunk, hogy ettől az évtől Phil Fasciana mellé Lee Wollenschlaeger gitáros/énekes, Philip Cancilla dobos, valamint Josh Gibbs basszusgitáros személyében vadonatúj arcok sorakoztak fel, és jövőre valószínűleg új anyag is érkezik tőlük. Nem biztos, hogy komoly érdeklődést mutatok majd iránta, azonban korai műveiket bármikor szívesen hallgatom, különös tekintettel az első négy-öt alkotásra, amelyek közé értelemszerűen a Retribution is tartozik.

A cikk szerzője: Dávid László 727 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*