Rattle Inc.: Csabi, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú-felkérést. Mi a véleményed a felületünkről? Milyen gyakran látogatod, olvasod az oldalt?
Kardos Csaba: Szia Laci! Köszönöm a felkérést, igazán megtisztelő. Az oldalt – hála a Facebook-nak – naponta látogatom. Egy igazi honlapnak jobban örülnék, mert az rovatonként sokkal átláthatóbb lenne. A kedvencem a Katarzis rovat, tök jó veteránok emlékeit olvasni.
R. I.: Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást kérnék tőled!
K. Cs.: Kardos Csaba Lászlónak hívnak, egyelőre Zalacsányban élek, hétvégenként pedig Lesencetomajon, a menyasszonyoméknál, de célegyenesben vagyunk a házvásárlással, úgyhogy nemsokára vége a kétlakiságnak, és irány Várvölgy. Egy könyvelőirodában dolgozom, nem fejtem ki bővebben, mert egy nem szakmabelinek elég unalmas lenne. Főként mezőgazdasággal foglalkozó ügyfeleink vannak, ez az iroda fő profilja. A zenén kívül a haditechnika-történet érdekel, illetve a különböző régi munkagépek, tehergépjárművek rajongója is vagyok.
R. I.: A Bütyök becenév honnan ered, mit kell tudnunk róla?
K. Cs.: Hú, ez régi sztori. 2000 táján volt egy zalakoppányi barátom, nevezetesen Pál Tomi, aki, amikor vártuk a keszthelyi buszt a többi, brancsba tartozó sráccal, megjegyezte, hogy tök olyan vagyok, mint a Top Cat (magyarul Túrpi Úrfi) című Hanna-Barbera rajzfilmsorozatban Benny, akit a második magyar szinkronban Bütyöknek fordítottak. Ő volt a legalacsonyabb, legkedvesebb macska a bandában, egy naiv, ugyanakkor óvatosságra intő figura. Ha jól emlékszem, innen jött a Bütyök. Sokak azt hiszik, hogy a Zala-parthoz való kötődésem és a Kis-Balaton iránti rajongásom az oka, de ahhoz semmi közöm. A tyúkszemhez pedig még inkább nincs, bár tény, hogy néha kellemetlen és zavaró vagyok. 😀
R. I.: Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg ebben a stílusban? Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?
K. Cs.: Hú, ez hosszú történet… Mindig is kakukktojásnak számítottam. Volt a faluban pár idősebb lány, akik bakancsban, feketében jártak, és tök jól néztek ki. Én akkor kb. 10 éves voltam, ők pedig éppen kamaszodtak. Nagyon bejött ez a stílus a lányokon. Egyikük a játszópajtásom nővére volt, a szobájában láttam a sok posztert, kazettát, és le voltam nyűgözve. Matchbox-tologatás vagy legózás közben sokszor hallottam, amiket ez a nővér hallgatott: Tankcsapda, Action, Sing Sing, Moby Dick, Guns N’ Roses… Innen jött a rockzene iránti vonzódásom.
A metal és rockzenék előtt (nem nevetni!) a szüleim és a keresztapám révén mulatóst, lakodalmas rockot hallgattam. A 3+2-t a mai napig bírom, valamint a YouTube-on nosztalgiából szívesen meghallgatok egy Hetes Fogatot vagy a Piknik együttest. Az előbbi csapat vajdasági lakodalmast játszott, és megmondom őszintén, egyszer jó lenne részt venni egy hagyományos vajdasági lakodalomban, ha ott valóban ilyen zene szól. 🙂 Ha van délvidéki olvasó, aki ilyet tervez a jövőben, szóljon, legyen szíves! Nem fogyasztok sokat. 🙂
Továbbá a nagyapám révén a magyar nóta volt még a nagy favoritom. No, és ne feledjük az indulókat, a katonadalokat, amelyek közül sokat feldolgoztak, így ezeket modernebb hangszerelésben is hallgattam. Cikiztek is miatta az osztálytársaim. Haha! Indulókat és katonadalokat a mai napig lelkesen vadászok az internetről. Mindegy, melyik ország indulója vagy katonadala.
R. I.: Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van kedvenc irányzatod, vagy mindenevő vagy?
K. Cs.: A legelsők az akkori „mainstream” bandák voltak (1995 táján járunk): Tankcsapda, Guns N’ Roses, Metallica, Sing Sing, Moby Dick, Akela, Pokolgép. Plusz volt két zenekar, akiknek egy-egy albuma egy 90 perces kazi két oldalára volt felmásolva. Sokáig fogalmam sem volt, hogy kik ők. Jóval később, fősulis koromban tudtam meg, hogy a Mr. Big és a Soul Asylum. Volt egy roma srác a faluban, aki rengeteg ilyen zenét hallgatott, tőle sok ilyen muzsikát be lehetett szerezni másolt kazettán.
Aztán volt egy osztálytársam, a Szabó Laci, aki új fiúként jött az osztályba 1996 táján, és az apukája nagy rocker volt, Isten nyugosztalja! Általa olyan zenekarok kerültek nálam a képbe, mint az Accept, az AC/DC, a Judas Priest vagy a Slayer. No, és a Petőfi Rádiónak is nagyon sokat köszönhetek. Akkor még ment Nagy Feró műsora, a Garázs. Ment Schuster Lórival a Füst a víz felett, ment az életműsorozat Szakács Gáborral. Ezeknek a műsoroknak köszönhetem, hogy a rock és a metal berkein belül el tudtam mélyedni. Tegyük hozzá, sok hazai zenekart az egykori zalaszentgróti pinceklubban, illetve a keszthelyi 512 klubban ismertem meg. Két személyt még megemlítenék, akik sok zenét mutattak nekem: az egyik a középsuliban megismert Rózsa Tomi, a másik pedig a cserszegtomaji Kukukk mester, azaz Gyalog Ervin.
A kedvenc irányzatom? Jó kérdés, mindent másért szeretek. De összességében az AOR, a hard rock, a heavy metal, a thrash metal, a black metal és a death metal. Ezek mellett más irányzatok is bejönnek, nem boncolgatnám őket komolyabban, de amolyan alműfajai, kevert stílusai a fent említetteknek. Továbbá a hardcore/hatecore, az Oi! és a punk is jöhet.
R. I.: Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől a hideg ráz ki, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?
K. Cs.: A grunge az, ami nagyon unalmas számomra. Egyetlen grunge album van, amit befogadtak a hallójárataim, a Skunkworks Bruce Dickinson-tól. A modern metal sem az én műfajom a nu metal sem az (de erre majd visszatérek, ha lesz olyan kérdés) és a különböző core zenék sem, persze a hardcore kivételével. Amit ezeken kívül még nem nagyon tudok befogadni, az a US power-vonulat. Hiába jó csapat az Iced Earth vagy a Jag Panzer, próbálkoztam velük, de nem jöttek be. Evett már valaki kékszőlő-őrleményt nagykanállal? Na, kb. olyan nekem az US power. Tudom, hogy jó, meg kell, meg egészséges, de benyomsz egy adagot, és csak rágod, rágod, rágod, és hiába van valamennyire jó íze, száraz, mint a tapló, és csak nem akar lemenni… No, és persze a mai magyar sztárbandák: Leander (sajnos láttam élőben), Depresszió, Road…
R. I.: A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora kollekcióval rendelkezel?
K. Cs.: Komoly gyűjteményem nincs, a kazettáim elkoptak. Jó párat elajándékoztam, amit utólag már bánok, illetve jó párat, ha kölcsönkérték, köszöntek szépen visszaadni. A kazettakorszak gyermeke voltam, így ezekből volt sok. A Metal Hammer hirdetés rovatából megismert levelezőtársaktól sok kazettát szereztem be másolva. CD-lejátszóm nem is volt, ahogy lemezjátszóm sem. Igazából 1996-1997 táján kezdtem el falni a kazettákat. Nem érdekelt, hogy másolt vagy eredeti. Ha összeszámolnám a valaha volt másolt és eredeti kazettáimat, lehet, hogy lenne párszáz darab. Most van kb. 30, amit újra apránként bővítgetek.
A menyasszonyom vinyl lemezeket gyűjt, és most már én is becsatlakoztam hozzá. CD-m van kb. 50-60 darab, közülük jó párat neked köszönhetek, Laci. A házvásárlás és -felújítás most le fogja szűkíteni a bővítési lehetőségeimet, de majd idővel ezen a téren is továbblépek. Mp3-formátumban rengeteg zeném van ország és műfaj szerint szétválogatva, főként Kelet-Európából. Nyugati zenékkel már valahogy kevésbé foglalkozom.
R. I.: Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei?
K. Cs.: Van egy dedikált Iron Maiden: Dance of Death CD-m, amit Angliából kaptam ajándékba. A volt angol szomszédom (Cyrill, R.I.P.) hozta nekem, akiről kiderült, hogy Bruce Dickinson sulitársa volt. Amikor összefutottak, aláíratta vele és Nicko-val a CD-t. Egyébként szerintem ez a legrosszabb és legrondább Maiden-lemez. Mindössze kétszer fordult meg az autó-lejátszómban.
A többi érdekesnek számító darabom – a kelet-európai vonzódásom miatt – például az orosz Нечисть (Nyecsisztj, magyarul Lidérc) nevű black metal zenekar négylemezes diszkográfiája. Először csak mp3-ban volt meg az egyik albumuk, de amikor megláttam a moszkvai Rockbunker webshopjában mind a négy lemezüket, egyből riasztottam egy Hévízen megismert orosz barátomat, hogy legyen szíves, vásárolja meg nekem.
A litván Dissimulation Atiduokit mirusius című albuma hófehér hanglemezen van meg, ami azt hiszem, igazi kuriózumnak számít. Ezer köszönet érte Káger Balázsnak! Egy zseniális zenekar zseniális lemeze.
Ami szerintem még ritka, az a Root és a Törr 2004-es közös koncert DVD-je, illetve a kedvenc európai heavy metal zenekarommá avanzsált Ария (Arija) Химера (Kiméra) című albuma CD-n. Ez utóbbi kettő Metal Ör Die forrás. 😉 Ja, és a szerb Bombarder Ima li života prije smrti című lemezének is nagyon örültem, ami Ecsedy Ádám számára vált feleslegessé, így örömmel adta el nekem.
R. I.: Esetleg a fanzine-eket is olvastad, gyűjtötted?
K. Cs.: A fanzine-ek a 80-as, 90-es években kimaradtak az életemből. A Rockinform-ot és a Metal Hammert olvastam, azokból tájékozódtam. No meg a rádióból, amikor még nem az alterszemét és a depis tini hip-hop szólt benne… Jelenleg több fanzine is tetszik, közülük a Burning Sun és a Tales of the Morbid Butchers az abszolút kedvencem.
R. I.: Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal fénykora?
K. Cs.: Abszolút! Amiket olvasok az interneten, azok mindezt alátámasztják. Különösen igaz ez az egykori szocialista blokk metal világára. Az idősebb rocker/metalos ismerőseim visszaemlékezéseit hallgatva, itt hős volt minden metalos. A zenekarok tagjai pedig még inkább hősök voltak. Még ha apuka-anyuka párttagsága révén került is rivaldafénybe a lázadó csemete, akkor is. Ha a RATM vagy a Napalm Death tagjai a Vasfüggönyön innen nőttek volna fel, valószínűleg másról énekeltek volna.
R. I.: Számodra a metal csak egy zene vagy életforma/életérzés? Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják múltjukat?
K. Cs.: Ha valaki átérzi, és azonosul magával a zenével, az abban/azzal kifejezett érzésekkel, és úgy igazán elkapja a gépszíj, akkor nem tágít mellőle. Sok régi cimborám már nem is emlékszik régi rajongásának tárgyára, ők szerintem nem is voltak igazi rajongók. Irányzatok között lehet ide-oda csapongani, de magát a műfajt lehetetlen lecserélni.
R. I.: Tudsz/tudtál azonosulni a szövegekkel? Egyáltalán foglalkozol/foglalkoztál a dalok mondanivalójával?
K. Cs.: Teljes mértékben. Sok esetben zavarnak is a szövegek, ha nem kedvemre valók. Szeretem az elgondolkodtató témákat. Mostanság, ha a híresebb zenekarokat nézzük, a magyar bandáknak is furcsák a dalszövegeik. A Moby Dick és az Auróra kivétel, a többi nagyágyú viszont számomra bárgyú szövegekkel operál. Egyes kevésbé ismert zenekarok viszont tudnak atom-jókat írni. Imádom például az Inhalator idegen szavakkal megtűzdelt magyar szövegeit. Ilyen fiatalon hogyan pattannak ki ezek a fejükből? Sajnos ők is átváltanak angolra… Tudom, tudom, a metal nyelve az angol, de akkor is szomorú vagyok. Irgum-burgum Kokó cimborámnak! Magyar dalszöveg tekintetében amúgy a Witcher is nagyon bejön.
Az angol nyelv jól hangzik, de sokkal egyszerűbb. Angolul sokkal könnyebb dalszöveget írni, magyarul macerásabb. Anno kipróbáltam a Fanatic Attack-nál, magyarul is, angolul is. Angolul elég pár szó, és bármit bele lehet magyarázni. Ha egy adott témáról kell írni, akkor sem nehezebb, csak a témának kell utána olvasni. Jól hangozzon, aztán csókolom…
Persze angolul is láttam jó dalszövegeket, nem csak hablatyot. Például a brit Sabbat dalszövegeit, de idehaza az Age of Agony-nál (akik örök kedvenceim) sem volt sosem hiba. Az egzotikus nyelveken előadott dalszövegekkel viszont bajban vagyok, de a Google fordító sokat segít.
R. I.: Az adott muzsika hangulata is fontos számodra? Mitől függ, hogy mikor mit hallgatsz?
K. Cs.: Teljes mértékben a hangulatom határozza meg, hogy mit hallgatok. Vagy néha a nosztalgia.
R. I.: Szerinted van a metalnak összetartó ereje?
K. Cs.: Igen! Szuper kis közösség tud kialakulni a hasonló érdeklődési körű emberekből. De nem csak a metalra igaz ez, gondoljunk a veterán autók szerelmeseire, a horgászokra, a vadászokra, a makettezőkre vagy a katonai hagyományőrzőkre. De a metal szerintem ezeknél is erősebb kapocs, talán a többdimenziós volta miatt.
(holnap folytatjuk/fejezzük be)
Leave a Reply