Így írtok ti

Ünnepi hangulatunkban kifigurázzuk magunkat. Én-központúságunkat, elfogult rajongásunkat, vagy éppen hűvös távolságtartásunkat. Reméljük, nem csak mi nevetünk jót magunkon!

JUBILEUM

Metal Angle: The Steel is Forged by the Blacksmith (1982)

Még az egyetemi éveim alatt történt, hogy Benjoe barátommal az egri borospincék katakombáiban bujkálva beszélgettünk zenékről két hosszúlépés között, amikor egy idegen figura odalépett hozzánk, és kijelentette, hogy a Metal Angle a világ legjobb zenekara, majd hatalmas villázások és headbangelések közepette úgy távozott, ahogy jött – angolosan. Benjoe-val bambán néztünk egymásra, mivel még sosem hallottunk erről a formációról. Arra jutottunk, hogy csakis brit zenekarról lehet szó, mivel az illető eltűnése és a banda nemzetisége között összefüggés lehet. Aztán azon morfondíroztunk, hogy milyen stílusban alkothat ez a rejtélyes angolszász együttes. Black metal azért nem lehetett, mert ezt a kategóriát még senki nem találta fel, thrash metal sem, mivel a ködös Albionban még nem honosodott meg ez az irányzat, death metal pedig azért nem, mivel ezt a zenét nem szerettük. Így néhány pohár bor legurítása után megfejtettük, hogy csakis power/heavy lehet, méghozzá a legjobb fajtából!

Magamra öltöttem Sherlock Holmes öltözetét, és nyomozásba kezdtem, hogy kiderítsem, miként tudnám magamévá tenni a M.A. nagylemezét. Mivel csóró voltam – az egyetemisták akkoriban sem voltak elengedve anyagilag –, a lemezbolt szóba sem jöhetett, internet még sehol nem volt, ezért fel kellett kutatnom egy heavy metal szakértő személyt, akitől átmásolhattam. Egy 60 perces Polimer kazettával – amit háziborra cseréltem, így jutottam hozzá – felfegyverkezve leszólítottam minden hosszú hajú férfit az utcán, hogy rendelkezik-e a keresett albummal. Gondoltam újsághirdetésre is, de az szintén sok pénzbe került volna… Senki nem ismerte, így kezdtem feladni a reményt.

És mit ad ég, az egyik vasárnap délután otthon pihengettem, a rádióból éppen Bétót László Popharisnya című műsora szólt, amikor Laci egyszer csak bekonferálta, hogy most következik a Metal Angle együttes Repülj Ikarusz-szárnyakon! (Fly on Icarus Wings) című száma. Gyorsan előkaptam BRG MK 25-ös magnómat, amit a lengyel piacon vettem, és elindítottam a felvételt, a rádió hangszórója elé helyezve a magnót. Sajnos beragadt a REC gomb, ezért annyit szerencsétlenkedtem vele, hogy csak másfél percet sikerült felvenni, és annak a felét is végig dumálta Bétotya. Nem baj, a lényeg az, hogy megvolt a hőn áhított felvétel, és egyből lehidaltam, annyira megtetszett! Pár évre rá természetesen sikerült jugoszláv CD-n megvennem a lemezt, és akkor döbbentem rá, hogy további négy számot is tartalmaz – a bónuszokkal együtt.

Akkortájt információt is nehezen lehetett fellelni kedvenceinkről, így még nem tudtam, kik alkotják a zenekart. Éppen vizsgára készültem, egy parkban üldögélve a jegyzeteimet tanulmányoztam, amikor a szél az arcomba fújt egy Pajtás újságot. Gondoltam, tartok egy kis szünetet, és belepillantok a friss lapba. Ahogy belelapoztam, örömmel konstatáltam, hogy megjelent egy cikk az angol együttessel kapcsolatban. Innen tudtam meg, hogy a következő tagok alkotják a bandát: Paul Clearvoyant (ének), John Strummer (gitár), Henry Ferrum (basszusgitár), Ted Hammer (dob).

Azt írták még, hogy a Metal Angle a világ egyetlen – idézem – hevi rock bandája, akiknek még nem jelent meg nagylemezük, mégis stadionokat töltenek meg élő fellépéseik során. Nos, így lehetett hinni akkoriban a sajtónak, mivel évekkel később már pontos információim voltak az együttesre vonatkozólag, és mint utólag kiderült, teljesen hamis dolgokat állítottak. Egyrészt nem „hevi rock”-ot, hanem power/heavy metal-t játszottak, a The Steel is Forged by the Blacksmith a zenekar ötödik (!) albuma volt – igaz, az első négy albumon még dzsessz-szel kevert sramlizenét nyomtak –, és élőben soha nem léptek fel, mert akkora volt irántuk az érdeklődés, hogy nem találtak olyan léptékű helyszínt, ahol koncertezhettek volna. Legalább a tagok neve és az általuk kezelt hangszerek stimmeltek.

E rövid bevezető után rátérek magára a lemezre. Ez a fajta muzsika mindig megdobogtatja a szívemet, mert Paul-ék kitűnően ötvözik a galoppozós, ikergitáros – pedig csak egy gitár volt – heavy metal-t az erőteljes és egyben dallamos énektémákkal. Mr. Clearvoyant jó adottságokkal rendelkezik, hangja messziről felismerhető, jellegzetes. Ha el kellene helyeznem őt egy skálán, akkor J. S. Soto és Bruce Dickinson között szorítanék neki helyet.

John riffjei, szólói a klasszikus gitárhősöket idézik, kisujjában van az a technikai tudás, amely által stílusosan szólalnak meg a nóták. Sajnos Henry basszusgitárjából nem sokat hallani, de Ted dobolása kárpótol minket, mivel változatos pörgetései, cineken és tamokon bemutatott játéka első osztályú.

A fentebb említett Fly on Icarus Wings mellett, mint egy szilárd pillér, elsőként a From Heaven to Hell emelkedik ki, amelyben Paul és John felelgetős ének-gitár témái viszik a prímet; mindig rácsodálkozom ezt hallva, annyira szenzációs és újszerű volt akkoriban.

A Scream in the Night nem mástól nevezetes, mint Paul velőtrázó sikolyairól. Óriási dal, ez is az egyik kedvencem a lemezről, de ott van szorosan a nyomában a Steelheart, Leather and Leggings című himnusz is, amely a többszólamú ének miatt izgalmas.

Összességében elmondható, hogy a lemez egyenletesen magas színvonalú, egyik nóta jobb, mint a másik, mégis a főcímdal dobogtatja meg a legjobban fémszívemet. A power/heavy metal esszenciáját kapjuk meg ebben a tételben: Paul hat oktávot jár végig a legmélyebb hangoktól a legmagasabbakig, miközben a ritmusszekció a gázpedált tapossa. John emlékezetes riff-orgiát varázsol gitárjával, amit hatalmas szólók díszítenek. De a hab a tortán az együtténeklős refrén, amelybe az egész zenekar beszáll. A 32 perces anyag valamennyi tételét John jegyzi szerzőként.

Sajnos azt ezt követő lemezek elmentek mellettem, nem követtem a zenekar pályafutását, de ha kapásból össze kellene állítanom egy tízes listát a 80-as évek – számomra – leginkább meghatározó metál albumaiból, a The Steel is Forged by the Blacksmith mindenképpen rajta lenne.

Coly

*

SPECIÁLIS

Böllér: A Halál torkában
(1990, Vágóhíd Records)

Mire elérkeztünk a kilencvenes évekhez, a thrash metal, a heavy metal és minden más metal már kifulladóban volt, így várható volt, hogy előbb-utóbb felbukkannak olyan bandák, amelyek új utakat keresnek, és akiket később stílusalapítóként könyvelhetünk el. Máig rejtély előttem, hogy a Pornóapátiból származó Böllér együttes miként lett a death/goregrind stílus úttörője, mivel a falu leginkább a glam/sleeze zenekarok fellegvára volt. Erre pofonegyszerű a magyarázat: szembe kívántak menni a trendekkel, és valami mást, egyénit létrehozni.

A zenekart még Disznótor néven alapította Eviscerator, eredeti nevén Jocó (gitár, ének, halálhörgés) 1970-ben, amikor megszületett, de kiderült, hogy két településsel arrébb már létezik egy ilyen néven lakodalmas zenét játszó trió, így 1989-ben Böllérre változtatta a zenekar nevét. Hozzá csatlakozott a testvére, Pigsodomizer (dob, ütőhangszerek), majd hosszas unszolás után a helyi művház kulturális osztályának a titkárát is sikerült megnyerniük, aki a Carnivore művésznevet használta, és semmilyen hangszeren nem játszott, de jó kapcsolatokat ápolt apja komcsi pártbéli múltja miatt.

Amikor összeállt a zenekar, még nem volt basszusgitárosuk, így a helyi lapban adtak fel hirdetést ennek a posztnak a betöltésére (20 példányban jelent meg az újság). Így került a képbe Skeletonpersecutor (disznópörzsölő, szecskavágó, kukoricadaráló), de mivel senki más nem jelentkezett rajta kívül, basszusgitárosoknak hírük-hamvuk nem volt, így ő lett a negyedik tag. Mint később kiderült, ez a furcsa felállás tette különlegessé a Böllért.

A tagcserék természetesen ezt a zenekart sem kerülhették el, hamarosan Necrosis került Carnivore helyére, aki viszont a zenekar menedzsere lett. Necrosis szintén nem rendelkezett zenei ismeretekkel, de mivel a nagybátyja volt a település böllére, jól elsajátította a nyakon szúrt disznó visítását, és ezt a tudását remekül kamatoztatta. További jövés-menés történt a bandában, de annyira követhetetlenné vált a sztori, hogy képtelen vagyok kiigazodni a felállást illetően, így ebbe már nem mennék bele. Az biztos, hogy mire stúdióban vonultak, Eviscerator személye volt az egyedüli biztos pont a bandában, mivel ő írta a zenét és a szövegeket.

Felvételek: Nem volt piskóta, ahogy ennek az albumnak a munkálatai elkezdődtek, folytatódtak és befejeződtek. A lemezt három nap alatt vették fel, mert az első nap olyan szinten lerészegedett a zenekar, hogy két napig ájultan feküdtek a pornóapáti téeszelnök irodájában. Egyébként az album rögzítése is ott történt, mivel más stúdió nem állt a rendelkezésükre. A harmadik napra kijózanodtak, így sikerült szalagra venni a nótákat, amit rohamtempóban kellett végrehajtaniuk, mivel a lemez producere (Kovács Géza, civilben éjjeliőr) disznóvágásra készült, ezért nem volt több idő a felvételekre. Maszterizálás nem volt, mert nem tudták, mi az.

Dalok, végeredmény: Mit is mondhatnék róluk? A nóták önmagukért beszélnek, ilyen durva, extrém és kegyetlen dalokat senki nem játszott korábban, ezzel az albummal örökre beírták magukat a death metal történelemkönyvébe. Az olyan számcímeket, mint a Kolbásztöltő, a Pusztuljon, aki megitta a toros pálinkámat!, a Sertésfej vagy a Bélmosás kezdete, nem kell különösebben magyarázni.

Cél: Nem hiszem, hogy ez komolyabb kérdéseket vetne fel: minden idők legszélsőségesebb lemezének megjelentetése, a divatzenék elpusztítása, a közízlés sokkolása, az összes házipálinka elfogyasztása.

Koncertek: Összesen egy volt, a helyi művelődési házban, tíz fanatikus előtt, ami az ott tartózkodók szerint katartikus élmény volt, de a koncert után Eviscerator metanolos pálinkát ivott, és kórházba került, majd felépülése után önmagától elvonóra ment, így véget ért a zenekar rövid, de tartalmas pályafutása.

Folytatás: Mint említettem, földbe állt a zenekar, de hatásuk a színtérre óriási volt. Úgy tűnik, jövőre újra összeáll a Böllér, és kiadják az A halál torkában albumot újrakeverve, bónuszokkal (már alig várom – a főszerk.), és lehet, hogy élő fellépések is lesznek.

Hatás, konklúzió: Ehhez megint nem lehet sok okosságot hozzáfűzni. Tulajdonképpen már a cikk elején be kellett volna vallanom – bár talán így utólag sem késő –, hogy nem én vagyok a legelvakultabb Böllér-hívő. Sőt, ha őszinte akarok lenni, elég távol áll tőlem a műfaj, ám ha belezős, ultra brutál fémzenére, muzikális pusztításra vágyok, a korong gyakran megfordul a CD-lejátszómban. A maga műfajában egyértelműen az első három között foglal helyet.

D. L.

*

És hogy ne maradjunk önirónia nélkül:

HÁZI KEDVENCEK

Arfivik: Nanoq (2010)

Csak ismételni tudom magam, hogy mennyire szeretem a skandináv metal-t, ezért gyakran nyomozok újabb bandák után az Északi sarkkör környékén, és mindig örömmel tölt el, ha egy újabb kincsre lelek. A térképet nézegetve találtam rá Tasiilaq városára, amely Grönlandon fekszik. Ráguglizva a településre, örömmel konstatáltam, hogy onnan származik az óriás sziget leghíresebb metal együttese, az Arfivik. Innen már csak egy lépés volt, hogy a YouTube-on meghallgathattam a Nanoq lemezt. Egyből megfogott a grönlandi banda, mivel azt a típusú északi zenét játsszák, amiért odavagyok.

Az arfivik grönlandi nyelven grönlandi bálnát jelent, a nanoq pedig jegesmedvét. Ebből könnyen kitalálható, hogy a banda ragaszkodik anyanyelve használatához, szövegei grönlandi, inuit, kalaallisut és egyéb eszkimó nyelveken szólalnak meg (nem tudtam egészen kiigazodni, de nem is érdekes, mert úgysem értek egy kukkot sem az egészből), ami különlegessé és egyedivé teszi a zenekart.

További sajátosságuk, hogy minden számcím egy szóból áll, ilyennel sem találkoztam még életemben, vagyis egy igazi unikumra leltem az Arfivik-ben!

A zenekart a következő tagok alkotják: Johannesi Qaammaqqutigaarput (ének, gitár, népi húros hangszerek), Olaf Tunulliussisinnaatitaallutik (basszusgitár), Leif Februaari (dob, népi ütőhangszerek), Hans Sikuiuitsup (gitár, billentyű, fúvós népi hangszerek).

A hangszerek sorát végignézve nem nehéz kitalálni, hogy milyen muzsikát játszanak grönlandi testvéreink. Zenéjük black metal-ban gyökerezik, és ehhez jön egy nagy adag tradicionális grönlandi népzene, ami sajátos ízt ad az Arfivik zenéjének. De nem kell megijedni, nem csujjogatós folk metal, amit játszanak, mert a népzenei elemek jól elkeverednek a metal-lal, és csupán színezik, dúsítják azt.

Koncepciójuk középpontjában mi más is állhatna, mint a zord természet, a tél, a fagy és a tenger szépségeinek megjelenítése. Zenéjükkel kiválóan képesek képeket festeni ezekről. Dalaikat jéghideg, sötét atmoszféra járja át, szinte megfagy az ember, amikor hallgatja a Nanoq albumot, annyira hitelesen adják elő muzsikájukat.

Sermeq (Jég) című daluk prezentálja leginkább ezt a zord hangulatot, amelyben nagy segítséget nyújtanak a népi hangszerek, köztük egy tradicionális fúvós eszkimó hangszer – a nevét nem tudom –, ami a bálna sziláiból készül, és olyan hangja van, mint a hóviharnak.

De nem csak a természet jelenik meg dalaikban, az elnyomott eszkimók sorsa, a betolakodók elleni harcaik szintén részét képezik szövegviláguknak. Aar (Vér) című nótájuk arról szól, amikor egyszer részeg orosz tengerészek eltévedtek hajóikkal, majd Tasiilaq-ban kötöttek ki, és megpróbálták feldúlni a várost; mivel nem találtak vodkát, ezért bosszút akartak állni az eszkimókon. A helyiek hősiesen küzdöttek (nyolcan voltak), de a nagy túlerővel szemben ők sem tudtak megbirkózni (120 orosz). Már minden veszve volt, amikor zseniális tervet eszeltek ki az eszkimók. Felajánlották feleségeiket az oroszoknak, azért cserébe, hogy kíméljék meg a városukat, de amikor a betolakodók meglátták az asszonynépet, inkább hanyatt-homlok menekültek, mert szegénykék annyira csúnyák voltak.

Előremutató album, kár, hogy nem előbb ismertem meg őket. Következő írásomban egy olyan együttes kerül terítékre, amelyik Svalbard-ról (Spitzbergák) származik.

Zozzie

A cikk szerzője: Zozzie 329 további cikk
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

1 Trackback / Pingback

  1. Böllér: A halál torkában (újrakiadás, 2018) – Rattle Inc.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*