Game Over: Claiming Supremacy (2017)

Az egyik legjobb fiatal olasz thrash csapat, a Game Over idén már kihozott egy EP-t, a Blessed Are the Heretics-et, amelynek címadó dala a friss nagylemezükön is szerepel. Tavalyi albumuk, megmondom őszintén, egy kissé átlagosnak tűnt a számomra, de az új dal fejlődést mutatott, így kíváncsian vártam az eredményt.

Ami elsőre feltűnt, az a hangzás. Teltek a dobok, szépen be is vannak visszhangozva, de a gitárok és az ének meglehetősen hátra kerültek. Először arra gondoltam, hogy Joel Grind-nak levágták a fülét, vagy az énekfelvételek nem sikerültek úgy, ahogy kellett volna. Esetleg a Power Trip-hez hasonló hangzásra törekedtek, de azt nem sikerült elérni, meg hát hiába hasonló a műfaj, mégiscsak különböző csapatokról van szó. Viszont újra a 2014-es düreres koncerten éreztem magam, annyira élőre sikerült a keverés. Ennyit a lemez legnagyobb negatívumáról. Különösen az éneket sajnálom, hogy elveszett, hiszen Renato Chiccoli basszusgitáros/frontember az egyik legjobb hanggal rendelkezik az ifjúsági thrash színtéren.

Mindenképpen dalszerzői fejlődés figyelhető meg a lemezen, úgy, hogy közben megtartották a rájuk jellemző, „gameoveres” dallamvilágot (Last Before the End). A legnagyobb ugrás a már korábban megjelent Blessed Are the Heretics, illetve az Eleven című dalokban vehető észre. Alessandro Sansone és Luca Zironi gitárosok játszi könnyedséggel, csuklóból hozzák a kiválónál kiválóbb dallamos riffeket és csodás szólókat. Külön öröm számomra, hogy az akusztikus gitárhoz is bátrabban nyúlnak a srácok, több dalban is megjelenik, akár díszítésként, akár komplett dalban (Onward to Blackness, Shattered Souls). Anthony „Vender” Dantone pedig az egyik legjobb dobos a stílusán belül.

A szövegek főként a korábban megszokott horrorfilmes tematikában mozognak. Külön kiemelném az Eleven című nótát, amelyet a tavaly indult, idén már a második évadánál tartó, minden retro-őrült számára kötelező Stranger Things című sorozat ihletett, mellesleg a lemez egyik legjobban sikerült darabja.

Összefoglalásként annyit mondanék, hogy bár az általam értékelt lemezeket túlnyomórészt a YouTube-on vagy letöltve hallgatom, ez az album már úton van hozzám CD-n. Ez szerintem elég sokat elmond az anyagról. Ajánlom a thrashereknek, a Lucio Fulci-fanoknak, a retroőrülteknek. Ha a hangzáson csiszoltak volna, valószínűleg simán benne lenne a szigorúan vett Top 10-emben.

A cikk szerzője: RxGx 26 további cikk
Hobbi-kategóriás metal-újságíró, író, villamosmérnök. Az írás és a munka mellett zenél is, jelenleg az Inhalator basszusgitárosa.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*