Évértékelő

E jeles évfordulón, pár nappal az év vége előtt feltettük maguknak a kérdést: zeneileg mivel lepett meg bennünket 2017, minek örülhettünk és min bánkódhattunk, további mit várunk az elkövetkező 12 hónaptól?

Milyen új csapatokat fedeztél fel magadnak az idei évben?

Dávid László: Mindenekelőtt sok szeretettel köszöntöm olvasóinkat, követőinket, és ezúton köszönöm meg nekik, hogy immáron egy éve velünk vannak. Idén is ipari mennyiségű lemezmegjelenést tudhatunk magunk mögött; ember legyen a talpán, aki követni tudja az eseményeket. Rég nem avattam új kedvenceket – vélhetően már nem is fogok –, maradjunk inkább annyiban, hogy több csapatra, azok alkotására kaptam fel a fejem.

Nagyjából májusig valamilyen szinten még követtem az aktuális megjelenéseket, aztán, ahogy besűrűsödtek napjaim, heteim, elvesztettem a fonalat, ezáltal az év végi listám összeállítása sem lesz egyszerű feladat. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi anyagra nem jutott idő, hány lemezt nem tudtam meghallgatni.

A chilei Soulrot skandináv jellegű death metal-ja, a brazil Dirty Grave a brit Witchfinder General-t idéző tradicionális doom-ja, az amerikai Virulent Depravity komplex death/grind-ja, a görög Decemberance összetett, nagyon változatos death/doom-ja, a spanyol Hell’s Fire southern/stoner, C. O. C.-ihlette muzsikája, a Lee Dorrian vezette With the Dead végtelenül goromba, tüskés doom metal-ja, a brazil The Evil okkult doom-ja, a Memoriam-nek a Bolt Thrower szellemiségét ápoló, ugyanakkor azt nem utánzó műve, a KXM és a Sons of Apollo örömzenélései jutnak most első körben eszembe, amelyeket új felfedezéseknek nevezek. A felhozatalt tekintve idén sem panaszkodhattunk.

Zozzie: Idei nagy felfedezettem egyértelműen a Myrkur együttes, olyannyira, hogy a Mareridt album az Év Lemeze címre is esélyes nálam. De 2017-ben ismertem meg a Wintersun-t, a Dead Soul Communion-t, a Wolves In The Throne Room-ot, a The Evil-t és végül, de nem utolsósorban a Magort. Ezek az együttesek minőségi albumokat adtak ki ebben az esztendőben.

Coly: A régebb óta létező csapatok közül a Gojira és a Mastodon muzsikáját is 2017-ben ismertem meg, de a teljes Myrath- és Valkyrie-életművet is ebben az évben tettem magamévá. Az idén első albumukkal jelentkezett zenekarok közül mindenekelőtt a The Evil, a The Doomsday Kingdom és a Sons of Apollo nyerte el a tetszésemet, de a Blackfinger, a Melechesh és az Acrassicauda muzsikája is csak idén jutott el hozzám.

Az elmúlt években olyan egylemezes projektek mellett mentem el, mint Rob Halford 2wo-ja, Anneke van Giersbergen és Arjen Lucassen The Gentle Storm-ja, a Zaher Zorgati nevével fémjelzett Pirania vagy a (Kai) Hansen and Friends; ezek a formációk idén aratták le nálam a babért. Plusz olyan ifjú titánokra (és titániákra) is rácsodálkoztam, mint az új-zélandi Alien Weaponry vagy az indonéz Voice of Baceprot.

Mi a legemlékezetesebb koncertélményed?

Dávid László: Ez nem kérdés: a Possessed fellépése a Dürer Kertben, augusztus 7-én, majd az interjú Jeff Becerra-val – erre nincsenek szavak. A munkám és egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos ritkán jutok el koncertekre, így minden adódó alkalmat megbecsülök, illetve megragadok, hogy elmehessek egy-egy bulira, természetesen csak abban az esetben, ha érdekel az adott banda, esetleg kedvencekről van szó. Legutóbb a november végi Sear Bliss/Gylliath/Halor koncerten éreztem magam nagyon jól a szombathelyi Végállomásban.

Zozzie: Végre láthattam élőben három nagy kedvencemet, a Mastodon-t, a Sólstafir-t és a Melechesh-t. Mindhárom koncert óriási volt. Ehhez jön még a Myrkur fellépése, akik az izlandiak előtt játszottak.

Coly: A Green Day fellépése minden szempontból (zene, látvány, hangzás) felső kategóriás volt, a hagyományos metal koncertek közül pedig a márciusi Anthrax-bulit élveztem a legjobban, már csak az idén 30 éves Among the Living album elejétől végéig történő eljátszása miatt is.

Mi volt számodra a legnagyobb emberveszteség?

Dávid László: A kaszás idén sem kegyelmezett nekünk. Kezdődött minden január 1-jén David Antonio Saylor (Wild Rose), majd folytatódott Vida Ferenc január 19-én bekövetkezett távozásával, és véget ért – legalábbis nagyon remélem, hogy nagyon sokáig így lesz – Warrel Dane december 13.-i halálával. Mindegyik muzsikus, aki már nincs köztünk, óriási emberveszteség, de Vida Ferenc, Som Lajos, Warrel Dane, Mick Burke és Martin „Eric Ain” Stricker elvesztését különösen sajnálom.

Értelemszerűen Chris Cornell és Malcolm Young halála sem derített feltétlen jókedvre, azonban az ő munkásságukért sosem voltam különösebben oda. Egyébként idei veszteséglistánkról itt lehet még tájékozódni: http://www.voicesfromthedarkside.de/RIP—86.html

Zozzie: Minden zenészt sajnálok, aki eltávozik, de ha név szerint kell valakit említeni, akkor leginkább Chris Cornell-ért fáj a szívem, ráadásul öngyilkosságot követett el, ami a legkevésbé érthető. Nagyon szeretem a Negura Bunget együttest is, ezért Gabriel „Negru” Mafa halála is sokként ért.

Coly: Először azt akartam írni, hogy a Celtic Frost-os Martin E. Ain halála, aztán rádöbbentem, hogy Chris Cornell-t is ebben az évben veszítettük el. Úgyhogy ő. És persze Warrel Dane távozása is sokkolt, úgyhogy ők a „dobogósok”. 🙁

Mi számodra az év kellemes meglepetése?

Dávid László: Mindenképpen a Sons of Apollo lemeze. Mert hiába a szakmában nagyágyúnak számító tagok, ha csak egy ujjgyakorlatot hoztak volna össze, most mindenki fanyalogna, köpködne, azonban ezek a mágusok egy zseniális korongot tettek le az asztalra. Bízom benne, hogy nem az utolsót.

Zozzie: Több is van. Létezik néhány zenekar, akiknek kedvelem a korábbi munkáit, de a későbbiekben elveszítettem irántuk az érdeklődésemet, mert az újabb albumaik nem tetszettek, viszont ebben az évben újra tudtam lelkesedni értük, mert visszatértek a helyes vágányra. Ilyen az Arch Enemy, az Ensiferum, a Vintersorg, a Limbonic Art, a Sepultura vagy a Samael. De számomra az is „kellemes meglepetés” kategóriába tartozik, hogy a Mastodon folyamatosan magasan tartja a lécet: az idei kiadványaik is simán odatehetők a korábbiak mellé.

Coly: Pepper Keenan visszatérése a Corrosion of Conformity-be.

És mi az év csalódása?

Dávid László: Bevallom őszintén, erre nem tudok válaszolni. Annyira összemosódnak az agyamban a dolgok, hogy nem tudok ilyen csalódást említeni. 🙂

Zozzie: Nem igazán tudok ilyet említeni. Ha egy zenekar esetleg gyengébb lemezt ad ki, az lehet, hogy csak nekem nem tetszik, attól még lehet nagyon jó. Rossz koncerten pedig nem voltam, tehát itt sem tapasztaltam negatívumot. Inkább pozitív csalódások értek. 🙂

Coly: Ebben az évben tudtam meg, hogy a Manowar már a búcsúköreit futja. Sajnálom, szívesen hallgattam volna tőlük új anyagokat, és élőben sem láttam még őket. A Pumpkin United-felállású Helloween (Kiskével, Hansen-nel) idén elkerülte hazánkat, ami elszomorított; persze, kiugorhattam volna Pozsonyba vagy Prágába, hogy lássam őket, ahogy tette ezt például Buga B kolléga. 🙂 Aztán jött a hír, hogy jövőre ők is fellépnek a Fezen-en, a jegyem is megvan már a koncertjükre, úgyhogy minden jó, ha léghajó. 🙂 Egyébként semmi különösebb világfájdalom, 2017 minden szempontból jó év volt.

Mit vársz a legjobban 2018-tól? (lemez, koncert, ami sejthetően tényleg lesz)

Dávid László: Koncertfronton mindenképpen a Pestilence- és a Tormentor-bulikat – más kérdés, hogy el tudok-e rájuk jutni. Ami a lemezeket illeti, az új Hooded Menace már megvan (nem indul rosszul az év), de várom még az Anvil, a C.O.C., a Druid Lord és a Pestilence albumait. A Sons of Apollo is előrukkolhatna egy újabb mesterművel. elméletileg új Cancer lemez is lesz, amit nagyon várok. Sőt, Darren Travis új Sadus-anyagon dolgozik. Komolyabb megjelenésekről viszont sajnos nincsenek információim. Végezetül mindenkinek nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket, és sok fémzenében, szerencsében, szeretetben gazdag, békés, boldog újesztendőt kívánok!

Zozzie: A Melechesh, az Arcturus, valamint a Swallow The Sun új albumát, és természetesen további számos jó skandináv metal anyagot. 🙂 Az áprilisi Primordial/Moonsorrow bulira mindenképpen megyek, a többit még nem tudom, de biztos, hogy lesz még olyan koncert, amit nem fogok kihagyni.

Coly: A legjobban a Judas Priest új albumát, remélve, hogy ismét egy emlékezetes anyaggal rukkol elő a csapat. Az új C.O.C.-lemez előzetesét hallva egy kicsit lohadt a lelkesedésem, de azért még reménykedem. Várom a január közepére tervezett II. Rattle Inc. olvasótalálkozót, és saját weboldalunk szintén az év elejére tervezett beindulását. Na és persze a koncerteket, amelyekre már bebiztosítottam a részvételemet, és a további meglepetés-albumokat és meglepetés-fellépéseket.