Új albummal jelentkezett a rap és a metal határmezsgyéjén mozgó híres-hírhedt Body Count. Az Ice-T vezette brigádnak utoljára három éve jelent meg lemeze, a zseniális Manslaughter.
A dallistát nézegetve azonnal feltűnhet az illusztris vendégszereplők névsora. Kapásból a nyitó Civil War-ban „Megadave” Mustaine teker fel egy szólót, valamint mondja el a bevezető szöveget, amely az amerikai katasztrófahelyzeti jelzések parafrázisa. Az All Love Is Lost-ban a Lamb of God-énekes Randy Blythe kiabálja a refrént, a Walk With Me thrash veretésében pedig Max Cavalera kap egy jelentős szerepet a mikrofonnál.
A lemezt hallgatva ismerős lehet az előző anyag középtempója, néhol thrash-es begyorsulásokkal, illetve Ernie C feelinges leadjátéka, amellyel kiválóan díszíti Juan Garcia (Agent Steel, Evildead) ritmusait. Ill Will dobos és Vincent Price basszusgitáros is kitesznek magukért, masszív ritmusszekciót alkotva. Price még ordítozik is egy sort a lemez feldolgozásdalában, a Postmortem/Raining Blood második felében.
Ugyanennek a dalnak az elején hallható egy interjúrészlet, amelyben Ice kifejti, hogy mik voltak a zenekar fő hatásai a kezdetekkor. Magát a dalt kiválóan játsszák, egyedül annyi a problémám vele, hogy a főnök úrnak egy kicsit lassan pörög a nyelve ott, ahol ugatni kellene, de ilyen a stílusa (lásd a Police Story-t Henry Rollins lemezén, vagy a Slayer-rel közösen rögzített Disorder című Exploited-egyveleget). Ami még furcsa, hogy a végére illesztették be a Postmortem második, begyorsulós felét, de ez a szokatlanság semmit nem von le a nóta élvezeti értékéből.
Ice mester ez alkalommal a szokásosnál politikusabbra vette a figurát a szövegeiben. Még mindig iszonyatos düh munkál a 60 éves rapperben. A gettó életstílusa, bár neki sikerült a kitörés, még mindig megjelenik a szövegeiben (This Is Why We Ride – a lemez egyik zenei fénypontja). A No Lives Matter elején felemeli a szavát az Államokban terjedő rasszizmus ellen, és több interjúban is elmondja, hogy a mozgalom, amely a dal ötletét adta, szerinte már nem csak félreértelmezett mindenki részéről, de egyenesen osztályharccá vált, hiszen a szegénység az igazi probléma, mert ha a szegényekről van szó, egy élet sem számít. Természetesen az amerikai feketéket jobban sújtja ez a probléma, miközben a gazdagok létrehozzák a kis hashtag-es Facebook/Instagram-mozgalmacskáikat, de igazából szarnak az egészre. Ezzel valaki vagy egyetért, vagy nem, az ő dolga. Mellesleg a zenészek az egyik legfeelingesebb dallamú refrént hozták össze ebben a dalban.
Nekem speciel a Manslaughter jobban bejött a maga felszabadultabb dallam- és szövegvilágával, de a Bloodlust is egy igen komoly, súlyos és jó hallgatnivaló azoknak, akik szeretik ezt a fajta zenét.
Leave a Reply