Tavaly februári látogatása után január 24-én ismét az A38 Hajón üdvözölhetjük a Fates Warning-ot. A zenekar egy kilencállomásos turné keretében érkezik Budapestre; a fellépéssorozat különlegessége, hogy valamennyi koncertet rögzítik, és ezek legjobb pillanataiból állítanak össze egy várhatóan jövő májusban megjelenő élő albumot, amely – a 20 évvel ezelőtt napvilágot látott Still Life után – az együttes második hivatalos koncertlemeze lesz. A turné beharangozásaként az énekes, Ray Alder táv-interjúkat is vállalt, mi pedig lecsaptunk a lehetőségre. Engem tegnap délelőtt, nem sokkal 10 után tárcsázott Skype-on.
Rattle Inc.: Ray, köszönöm a megkeresést! Jól látom, hogy Madridból hívsz?
Ray Alder: Igen, itthonról, hiszen jó ideje itt, a spanyol fővárosban élek (hogy miért, az az énekes Facebook-oldaláról könnyen kideríthető 🙂 – a szerk.).
Rattle Inc.: Nem húznám az idődet, vágjunk is egyből a közepébe! Miért pont az európai bulikat veszitek fel, hiszen már egy ideje koncerteztek az új albummal, és a jövő évet tengerentúli fellépésekkel kezditek?
Ray Alder: Úgy tűnik, Európában nagyobb rajongótáborunk van, mint az Egyesült Államokban. Utóbbi ország óriási, és bár ott egy csomó helyen játszunk, viszont egészen kis koncerttermekben, kisebbekben, mint itt, Európában. Az öreg kontinens közönsége mindig óriási, ezért különösen nagyra becsüljük az itteni rajongóinkat. Ráadásul az utóbbi időben Magyarország az egyik kedvenc helyünkké vált; nagyon szeretünk az A38 Hajón játszani, amelynek a közönsége rendkívül kedves hozzánk. Ebből szerettünk volna valamit visszaadni; remélem, hogy a magyar koncertből is helyet kap majd valami az albumon.
Rattle Inc.: Csupán hanganyag készül, vagy képileg is rögzítitek a fellépéseket?
Ray Alder: Alapvetően csak hangfelvételt készítünk, ám a turné második állomásán, a németországi Aschaffenburgban filmen is rögzítjük a bulit.
Rattle Inc.: Meg is jelentetik majd ezt a képanyagot?
Ray Alder: Egyelőre nincs ilyen tervünk, bár a koncertlemez ötletét is a lemezcégünk vetette fel, így ha ők úgy gondolják, hogy a koncert mind hangzás tekintetében, mind képileg és hangulatilag is olyan jól sikerült, hogy azt Blue-ray lemezen vagy HD DVD-n is kiadnák, lelkük rajta.
Rattle Inc.: Mennyiben lesz más a setlist, mint a korábbi koncerteken?
Ray Alder: Először is hosszabb szettet játszunk, körülbelül két órát. Két, de még inkább három különböző programunk van; ezeket fogjuk váltogatni, és minden este – az előző koncerthez képest – egy másik műsort nyomunk. Csaknem két évtizeddel ezelőtt már készítettünk egy koncertalbumot, így azon vagyunk, hogy az új lemez anyaga és a között ne legyen átfedés. Jó móka lesz.
Rattle Inc.: Egy-egy este hány dalt játszotok majd?
Ray Alder: Tizenötöt-tizenhatot. Ez rengeteg, hiszen a dalaink nem éppen a rövidségükről ismertek.
Rattle Inc.: Koncertalbum szempontjából szerinted milyen az ideális közönség: hangos, a dalokat a frontemberrel együtt éneklő, a zenészeket inspiráló, a műsorra koncentráló?
Ray Alder: Európában a legtöbb közönség nagyon vokális: együtt éneklik velem a szövegeket, tapsolnak, ami számunkra is óriási élmény; időnként a legszívesebben hagynám, hogy az egész dalt ők énekeljék. Egy jó közönség belőlünk is jobb teljesítményt hoz ki, ami összességében igen emlékezetes koncerteket eredményez.
Rattle Inc.: Mikor tervezitek megjelentetni ezt a koncertalbumot?
Ray Alder: Nagy valószínűséggel valamikor jövő május környékén.
Rattle Inc.: Utolsó lemezetek, a Theories of Flight nagyon jól sikerült. Te mennyire vagy elégedett vele?
Ray Alder: Nagyon. Rengeteget dolgoztunk rajta, így nagyon örültünk, amikor összeállt a végleges változat. Jómagam nagyon szeretem énekelni az album dalait.
Rattle Inc.: Szerinted mik az anyag erősségei?
Ray Alder: A dalok valamivel fogósabbak, fülbemászóbbak annál, mint amilyeneket általában szoktunk csinálni. Néhány refrén könnyen megragad a hallgatóban, és ezáltal befogadhatóbbá teszi a zenénket. Természetesen most is van két nóta, amely 10 percnél is hosszabb, és amely egyfajta védjegye a zenekarunknak.
Rattle Inc.: Az Európa-turné után mi a következő lépés a zenekar számára és személy szerint számodra: újabb koncertek, dalírás vagy mellékprojektek kerülnek sorra?
Ray Alder: Szeretnénk még több koncertet, többek között Európában is. Bár amióta kijött az új album, már negyedik alkalommal „repüljük át az óceánt”, ezzel együtt hiszek abban, hogy még vannak helyek, ahol szívesen látnak bennünket. Eddig nem beszéltünk arról, hogy mi lesz a következő lépés, de nagy meglepetésekre nem lehet számítani: koncertezünk és elkezdjük írni a következő album dalait.
Rattle Inc.: Hogyan fogod tölteni az ünnepeket?
Ray Alder: Mivel korábban Los Angelesben éltem, a madridi telek nem igazán kedvemre valók. Így aztán elutazom a világnak egy olyan pontjára, ahol jelenleg is hét ágra süt a nap: Uruguay fővárosába, Montevideóba, és a karácsonyt a tengerparton fogom tölteni.
Rattle Inc.: Így, az ünnepek és a budapesti koncert előtt üzennél valamit a magyar Fates Warning-rajongóknak?
Ray Alder: Remélem, mindannyiótok előtt egy csodálatos ünnepi időszak, azt követően pedig egy eredményes és boldog újesztendő áll. Mi már nagyon várjuk, hogy január 24-én minél többetekkel találkozzunk az A38 Hajó fedélzetén.
Coly
Köszönet Pál Ferencnek, Fecának, a Zenevilág.net munkatársának, aki nélkül ez az interjú nem jöhetett volna létre!
Leave a Reply