Sokan egyetértenek Dávid Lacival abban, hogy bizony a 80-as évek volt a metál fénykora, s ha az nem is, a hőskora mindenképpen. Más azt bizonygatja, hogy mivel akkor élte kamaszéveit, számára a 90-es évek volt a metál-Paradicsom, a legnagyobb zenék akkor születtek. De mikor nem születtek jó zenék? 🙂
A fenti ellentétet feloldandó kirajzolódott bennem egy kép a heavy metal világának alakulásáról, és ez a kép erősen hasonlít egy dús lombú fához. A magokat a 70-as években vetették el a hard rock nagyjai, amelyekből a 80-as évek első felében, közepére nőtt ki a heavy metal, amely ebben az évtizedben eresztett szerteágazó gyökereket, és nőtt ki ezekből egy erős törzs.
Még ennek az évtizednek a második felében eljutottunk az első komolyabb ág-elágazásokig, megszületett a thrash, a doom, a black és a glam metal, valamint a punk-ba, hardcore-ba oltott fémzene, a crossover. A 90-es években a fa terebélyes lombkoronát növesztett, számos irányzat – death, progresszív, indusztriál metál, grunge stb. – tette izgalmasan sokszínűvé a műfajt.
A 2000-es években pedig a növényen új hajtások jelentek meg, amivel a műfaj a megújulásra való képességét bizonyította. Ezzel együtt el tudom képzelni, hogy mindenkinek az a korszak a legizgalmasabb, amelyikbe belecsöppen vagy belenő, hiszen akkor és ott egy új világ tárul fel előtte.
