Manapság, amikor azt hangoztatjuk, hogy a metal zene felségvizein már nincs új a nap alatt, hogy a színtér nem képes megújulni, alkalomadtán csak belebotlunk egy-egy kivételes alkotásba. Persze ez a meghatározás relatív, egyénfüggő, hogy ki hogyan értelmezi, definiálja ezt a fogalmat.
Az írásom tárgyát képező zenekar albumán, ha nem is nyújt lélegzetelállítóan, forradalmian újat, legalább érződik, hogy megpróbáltak valami mást létrehozni. Törekedtek arra, hogy ne álljanak be a sorba, ne lehessen őket egy adott skatulyába begyömöszölni, egy aktuális trend meglovaglásával megvádolni. A csapatról annyit kell tudni, hogy ketten alkotják: az Until The Sky Dies a termékeny zenész, Clint Listing – ének, gitár, basszusgitár, effektek (Grizzle, Long Winters Stare, As All Die, Broken Hands for Brilliant Minds, Black Depths Grey Waves) legutóbbi projektje, társa pedig Ryan Michalski – gitár, dob, szintetizátor (Cosmic Punch).
Muzsikájuk alapvetően komor, lassú, sötét hangulatba csavart doom, amelybe többféle hatást építettek. Már azzal kilógnak a sorból – legalábbis megpróbálnak kilógni –, hogy a dalokat római számokkal illették, tehát a lemezen szereplő 8 tétel szimplán I.–VIII. címen fut. A 70-es évek zenei világa, egész konkrétan az ős Black Sabbath (III) éppen úgy tetten érhető a korongon, mint a dallamos énekkel ellátott, kicsit a görög Hail Spirit Noir-ra emlékeztető avantgarde hatások (I), vagy a kultikus, New York-i Winter, illetve Sorrow által ihletett témák (II, VII), de említhetem a VI-ot is, amely egy végig akusztikus hangszereken előadott, ballada jellegű szerzemény.
A lemez természetesen nem gyorsfogyasztásra készült, időt kell adni a produktumnak, hogy beérjen. Még csak véletlenül sem lehet rájuk fogni, hogy célként a könnyen megjegyezhetőség, a fogósság, lebegett volna a szemük előtt; a hallottak tulajdonképpen mai lehangolt, érzelem- és értékmentes, elbaszott, sivár világunk aláfestő zenéjeként is aposztrofálhatók. Ahogy a kiadó megfogalmazta, a The Year Zero Blueprint egy nyers, túlvilági lemez, antiutópisztikus koncepcióval kiegészítve, amelyben Listing azt a témát dolgozza fel, hogy egy távoli galaxis múltjában az istenek egy szabad akarat nélküli életet teremtettek, mígnem valaki megszületik, az emlékezetében egy tervvel, és ezzel valami nagy változás kezdődik: a függetlenség harca a tömeg-elmével.
Visszakanyarodva a Winter/Sorrow-párhuzamhoz, a II-ben Clint Listing hangja John Alman (Winter), illetve Andy Marchione (Sorrow) orgánumára emlékeztet. A zenét roppant vaskos, súlyos hangzásba ágyazták, a felvételekért, zenei rendezésért Ryan Michalski (RFM stúdió, Tampa), a maszterizálásért J. Stillings (Steel Hook audio Mastering) felelt, míg a gyönyörű borító Lindsay Kerr keze munkáját dicséri.
Ami engem illet, „az idei év felfedezettje” titulust simán kiosztom ennek a zenekarnak. A divatot magasról leszaró, „megyek a saját fejem után” jellegű alkotás, amely roppant depresszív mivoltából kifolyóan senkit nem derít felhőtlen jókedvre. Aki napjainkban eredetiségre, újdonságra vadászik, annak nyugodt szívvel ajánlom az albumot.
Válasz írása