Morbid Angel: Blessed Are the Sick (1991)

1989-ben, hat évvel megalakulása után a Morbid Angel megjelentette bemutatkozó albumát, amelyre egy emberként kapta fel a fejét a szakma. Ahogy azt már korábban kifejtettem, eredetileg az Abominations of Desolation lett volna a debütáló anyaguk, de azzal elégedetlenek voltak, így az akkor nem került forgalomba.

Egy biztos: az Őrület Oltáraival nemcsak a teljes mezőnynek, hanem önmagának is feladta a leckét a zenekar. Egy ilyen alkotásra mondják, hogy egyszeri és megismételhetetlen, és ezzel szerintem Trey Azagthoth-ék is tisztában voltak. Azt nem tudom, hogy volt-e rajtuk valamilyen nyomás a folytatást illetően, az ellenben meggyőződésem, nem az a cél vezérelte őket, hogy lemásolják az Altars…-t. Ezúttal is a Morrisoundban dolgoztak, azonban Digby Pearson helyett Tom Morris látta el a produceri teendőket.

Az Intro után berobbanó Fall from Grace egy standard nóta, de a hangszerelés, a váltások már jelezték, hogy ez egy, az előző anyagtól jelentősen eltérő, összetettebb album lesz. Mind a Brainstorm, mind a Rebel Lands párhuzamba állítható ugyan az első koronggal, sőt, a Day of Suffering is, azonban az instrumentális Doomsday Celebration-nél kiülhetett a döbbenet a death metal rajongók arcára. Véleményem szerint mindenkit meglepett és felkészületlenül, váratlanul ért a zongora csatasorba állítása, még akkor is, ha egy évvel korábban a Nocturnus már bevetette a szintetizátort a The Key albumon.

A muzsikusok jelentős hangsúlyt fektettek komolyzenei hatásaikra, amelyek elsősorban David Vincent-től és Trey Azagthoth-tól eredeztethetők. A lemez megjelenésekor Vincent előszeretettel hangoztatta, hogy Bartók Béla és Johann Sebastian Bach munkássága is befolyásolta dalírás közben, míg Azagthoth Mozart-ot említi egyik fő inspirációs forrásaként. Ezt a kitételt igazolják a Doomsday Celebration, a fuvolán előadott Leading the Rats, a klasszikus gitárra íródott Desolate Ways (ezt történetesen Richard Brunelle szerezte, míg a többi szerzeményért zömében a Vincent/Azagthoth páros felelt) vagy a zongorán eljátszott In Remembrance is. (Trey a lemezt tulajdonképpen Mozart emlékének ajánlotta.)

Egyértelműen az újdonság erejével hatottak ezek a megoldások, nem hiszem, hogy bárki is komoly tétekben fogadott volna arra, hogy a Morbid Angel klasszikus hangszereket alkalmaz majd a lemezén. Különösebb szó azért nem érhette a ház elejét, hiszen több, az Altars of Madness megszületése előtt íródott tételt poroltak le, és vettek fel újra, így a Thy Kingdom Come-ot, az Unholy Blasphemies-t, az Abominations-t, illetve a The Ancient Ones-t, amely a korai időkben (értsd a demós/próbatermi korszakban) Azagthoth címmel futott.

Ahogy a belbecsnek, úgy a külcsínnnek is megadták a módját, hiszen a lemezborító Jean Delville hírhedt Les Tresors De Satan festményének adaptációja, egyébként ezt az alkotást használta a svéd Hexenhaus is első, 1988-ban napvilágot látott, A Tribute to Insanity címet viselő korongjához.

A vegyes fogadtatás ellenére a gépezet beindult, a banda a European Sickness turné keretén belül népszerűsítette az anyagot, felléptek a ’91-es Dynamo fesztiválon is (köztudott, hogy Richard Brunelle ezek után távozott a csapatból), és csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be áttörésük. Erre a választ 1993-ban, a Covenant albummal kaptuk meg.

A cikk szerzője: Dávid László 720 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 Comment

  1. Nekem ez a kedvenc Morbid Angel lemezem. A klasszikus zenei számok nemcsak a maga idejében a 90-es évek elején voltak meghökkentőek, hanem most is. Ugyanis annyira jól eltalálták a hangulatot (dallam, hangszer, atmoszféra), hogy nemcsak tökéletesen illeszkedik a lemez többi dalához, hanem enélkül hiányérzete lenne a hallgatónak.
    A komolyzenei részek ellenére a Morbid Angelt soha nem éreztem a metal a komolyzenével keverő zenekarok közé tartozónak, és ezt a lemezt sem tartom a mai napig sem a 2 stílus keresztezése előfutárának (valahogy nem érzem a Morbid Angelt rokonnak a Therionnal, Dimmu Borgirral, Cradle of Filth-tel, Nocturnussal, Arcturussal, Epicával és többiekkel). Miért, mert itt annyira beleolvad a zenébe. Inkább olyan érzésem van, mintha a súlyos végzetes hangulatot más hangszerekkel adnák elő, hogy olyat is ki tudjanak fejezni, amit a hagyományos elektromos gitárokkal nem lehet.
    Egy időben számítógépre egymás utáni listában összeállítottam az MA különböző lemezeinek hangulatos/komolyzeneis/zongorás/szintetizátoros számait.

    Egyébként pedig a Morbid Angel technikás komplex death metalja komolyzenei szerkesztésen alapul. És Dávid László nagyon jól említi a cikkében Bartókot, mert számos zenei képlet inkább Bartók és Liszt mint Bach vagy Mozart.

    És ne feledkezzünk meg Trey Azagthoth gitárszólóiról sem. A japánok nem véletlenül adták ki CD összegyűjtve Trey szólóit.
    Ezen a lemezen a death metalos riffek, gitártémák és dobtémák is külön szót érdemelnek. Egyrészt mert annyira egyediek, másrészt mert annyira jól megírtak és magas színvonalon előadottak. Ez a lemez egy igazi mestermű.

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*