A menedék címmel megjelent a jászberényi Magor zenekar második nagylemeze, amely az előzőhöz hasonlóan ezúttal is az EDGE Records gondozásában, és a HammerWorld magazin mellékleteként látott napvilágot. A zenekar ráadásul idén decemberben ünnepli fennállásának és első koncertjének 10 éves évfordulóját, így nem véletlen, hogy több történésről is beszámolhatunk az együttessel kapcsolatban.
A zenéjét „heavy-metalcore”-ként aposztrofáló banda pár nappal ezelőtt szöveges videó formájában publikálta a lemez nyitódalát (Első Istenem), amely az alábbi linken keresztül hallgatható meg:
www.youtube.com/watch?v=fDJUHnfndQM
„Minden embernek van első Istene, akire bálványként tekint. De amint elkezdesz nőni, ez a bálvány kopik, és észreveszed a hibáit. Aztán jön a megbocsátás, a megértés és az elfogadás” – mondja Speck Roland frontember a dalról.
Az új lemez két és fél évvel a Testamentum című album megjelenése után látott napvilágot. A korong 9 új dalt tartalmaz, ezek közül az Ígérj holnapot című felvételt már tavasszal, a Magor nyári fesztiválturnéja előtt, egy videóklip formájában is megismerhette a közönség:
https://www.youtube.com/watch?v=M8VeWWdN6aU
„Úgy érezzük, az új lemezzel sikerült megtartanunk a Testamentum dalaival megkezdett irányvonalat, de szerettünk volna új színeket is megmutatni magunkból – árulja el Speck Roland. – Ebben nagy segítségünkre volt Csongor Bálint (Subscribe, Useme), aki az ének- és vokálfelvételeket vezényelte, valamint Brucker Bence (AWS), aki a lemez modern hangzású megdörrenéséért volt felelős. Az anyag különlegessége, hogy 8 év után ismét együtt dolgoztunk Galli Kriszta szövegíróval, aki az egész folyamatot végigkísérte, az első új dal elkészültétől a felvételekig. Neki ezúton is óriási köszönettel tartozunk.”
A banda december 8-án, a budapesti KVLT-ban (a régi Vörös Yuk) tartja lemezbemutató koncertjét, ahol vendégként a What On Earth lép előttük színpadra.
„Az elmúlt években volt alkalmunk hatalmas tömegek előtt fellépni a fővárosban előzenekarként. Óriási élmény volt a Tankcsapda, a Road, a Moby Dick vagy éppen a Sepultura előtt muzsikálni, azonban most itt az ideje, hogy egy olyan alkalomra invitáljunk mindenkit, ahol mi leszünk a főszereplők.”
A Magor a budapesti koncert után sem pihen, hiszen december 16-án 10 éves születésnapi koncertjét adja otthonában, Jászberényben.
„Hatvan városához is komolyan kötődünk, de a zenekar Jászberényben alakult, és itt adta első koncertjét még 2007-ben. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a 10 évet egy különleges berényi koncerttel szeretnénk megünnepelni, ahová a zenekar régi tagjait is meghívtuk, hogy ismét színpadra álljanak velünk, és az újdonságok mellett néhány régi kislemez-dalt is megidézzünk a korai időkből. Ezek közül az egyik, Túlélő (2017) címmel, egy alapos ráncfelvarrás után az új lemezre is felkerült; ezzel is szerettük volna megköszönni az elmúlt 10 évet azoknak, akik végig mellettünk álltak.”
A lemezbemutató turné még hátralévő állomásai:
November 24., Dunaszerdahely, Soul Hunter (+ AWS)
December 8., BUDAPEST, KVLT, LEMEZBEMUTATÓ
December 16., Jászberény, DMK, 10 ÉVES SZÜLETÉSNAPI KONCERT
December 28. Révkomárom, Rév (+ Vesztegzár)
Leave a Reply