Máig rejtély előttem, hogy miért és hogyan lett a ’90-es évek legelején a black metal európai fellegvára Norvégia. Elméletileg nincs rá logikus magyarázat, vagy mégis? Igen van, mégpedig az, hogy az akkortájt felbukkant zenekarokat alkotó muzsikusok megcsömörlöttek a death metaltól, és valami gonoszabbra, kegyetlenebbre, extrémebbre, radikálisabbra, súlyosabbra vágytak. Ez lett a híres-hírhedt norvég black metal mozgalom, amely aztán, amilyen hirtelen jelent meg, ugyanolyan sebességgel tűnt le.
Előzmények: Egyértelmű, hogy az északi (skandináv) fekete fém színtér alapkövét Quorthon (R.I.P.) fektette le, ő ágyazott meg a műfajnak, azonban nem mondhatni, hogy azonnal óriási tábor sorakozott volna fel a zászlaja alá. Magnum Opusát, minden black metal lemezek prototípusát, a felülmúlhatatlan klasszikus Under the Sign of the Black Mark-ot 1987-ben szabadította a világra, majd egy évvel később a Blood, Fire, Death-szel egy teljesen más irányba indult el. Mire a norvég zenekarok felbukkantak, a stílusteremtő zeneileg már javában más vizeken evezett, ezzel együtt nem kérdés, hogy ezekre a bandákra óriási hatást gyakoroltak a Bathory korai művei.
Ez alól az Oslo-ban (előtte Ski-ben) létrejött Mayhem sem volt kivétel. (Ami a zenekarnevet illeti, a ’80-as években igen komoly népszerűségnek örvendett, hiszen hazánkban, Németországban, az Egyesült Államokban – ott egyenesen kettő is –, illetve még ki tudja, hol léteztek Mayhem néven futó formációk.) A norvég együttest 1984-ben hívta életre Jørn Stubberud basszusgitáros (alias Necrobutcher) és Kjetil Esten Haraldsson Manheim (azaz Manheim) dobos, mégpedig Musta név alatt, amelyet kicsivel később, még ugyanabban az esztendőben Øystein Aarseth gitáros (kezdetben Destructor, később Euronymous – R.I.P.) érkezésével és a Venom Mayhem with Mercy című dala alapján változtattak Mayhemre. Sőt, ’84-ben egy rövid ideig Per Nilsen gitáros is megfordult a soraikban.
Korai éveik alatt vagy kisegítő énekeseik voltak Eirik „Billy” Norheim (Messiah), Sven-Erik Kristiansen (Maniac), a honfitárs Vomit-ban érdekelt, mára keresztény fundamentalistává lett, a zeneiparral teljesen szakító Kittil Kittilsen személyeiben, esetleg instrumentális muzsikát játszottak, vagy Necrobutcher, valamint Euronymous énekeltek a próbák során.
A legfontosabb események 1988-ban következtek be a csapat életében, amikor is a Svédországból importált ex-Morbid énekes, a komoly Csihar Attila-fanatikus Per Yngve Ohlin (Dead – R.I.P.), valamint Jan Axel Blomberg (Hellhammer) dobos csatlakoztak a Mayhem-hez. Maximum még annyit tennék hozzá, hogy kétes hírnevüket a ’86-os Pure Fucking Armageddon, illetve a ’87 februári Deathcrush demókkal (utóbbi áprilisban EP-ként is napvilágot látott) alapozták meg.
Felvételek: Nem volt piskóta, ahogy ennek az albumnak a munkálatai elkezdődtek, folytatódtak és befejeződtek. A felvételekre Bergenben, a The Grieg Memorial Hall-ban (Grieghallen) került sor 1992-1993-ben (igazából már ’91-ben nekiálltak), azonban egy kisebbfajta csodával ér fel, hogy az anyag végül megszületett. Miután Dead 1991-ben öngyilkosságot követett el, az eset, valamint a zenekarra irányuló médiafigyelem olyan hatással volt Necrobutcher-re, hogy kilépett a csapatból, így a Mayhem két főre fogyatkozott.
Ezután egy rövid időre Stian „Culto” Johansen (Occultus – ex-Abhorrent/Thyabhorrent) lett az együttes tagja, aki basszusgitározott és énekelt. Csatlakozása után kezdték el felvenni a De Mysteriis Dom Sathanas-t, azonban ez a felállás tiszavirág életű volt, mert Occultus halálos fenyegetést kapott Euronymous-tól, ezért kilépett.
Mivel a korong felvételeinek folytatódnia kellett, a főnök vendégzenészeket állított csatasorba, nevezetesen Csihar Attila énekest (ex-Tormentor), Kristian „Varg” Vikernes basszusgitárost (ex-Old Funeral, Burzum; akkoriban Count Grishnackh művésznéven futott, manapság viszont már Louis Cachet-nek hívják, mivel 2008-ban feleségül vett egy francia nőt, Marie Dominique France Cachet-t) és Snorre Westvold Ruch ritmusgitárost (ex-Stigma Diabolicum, Thorns – anno Blackthorn-ként ismerte az underground). A felvételekkel végül elkészültek, azonban a lemez eredetileg tervezett megjelenése előtt Vikernes brutális módon meggyilkolta Euronymous-t.
Dalok, végeredmény: Speciális 1. Noha Csihar Attila már letette névjegyét a Tormentor demókon, az ezen az albumon nyújtott teljesítményével robbant be az extrém metal muzsikák világába, ekkor hívta fel magára a figyelmet és vált keresett énekessé világszerte. Azóta se szeri se száma Attila projektjeinek, vendégszerepléseinek; elismeréssel, a legnagyobb tisztelet hangján nyilatkoznak róla mindazok, akik valaha is dolgoztak vele. Nem nevezném a hangját károgásnak, sokkal inkább egyfajta kántálást hallat, ami viszont szervesen hozzájárult a végeredményhez, a gonosz, éjfekete atmoszférához, és tette a dalokat halhatatlanná, klasszikussá.
Speciális 2. Inkább érdekes, vagy még inkább roppant bizarr, hogy mire a lemez megjelent, megalkotóiból egy – az ismert ok miatt – már nem élt. Jobban mondva ketten nem voltak már az élők sorában, lévén, hogy Dead is jegyzett szövegeket a koronghoz, ilyetén módon pedig az ő gyermeke is a De Mysteriis Dom Sathanas.
Folytatom a borítóval, amely a trondheimi Nidarosi katedrálist ábrázolja, és amelyet az album kiadásával egy időben Vikernes, illetve Euronymous fel akart robbantani. Ami pedig a címet illeti, a De Mysteriis Dom. Sathanas jelentése: Sátán urunk titkos rítusai – legalábbis Euronymous ezt akarta írni, azonban a latin megfogalmazás helytelen lett. Mindamellett a pont a „Dom” mellett, ahogy az az eredeti borítón látható, a „domini” rövidítése, ilyetén a cím nagyjából Sátán urunk titkainak, rejtelmeinek felel meg. (Nyelvészek előnyben: a mysterii nemcsak titokként, rejtelemként fordítható, hanem titkos imádatként, rituáléként, rítusként is. Így, amennyiben többes számba teszik, ahogy a címben is, a mysteriis valóban fordítható titkos rítusoknak, ellenben a sathanas szó nem megfelelő a Sátánra a latinban, a helyes használat a satanas lenne – h nélkül.)
Zeneileg azonban kikezdhetetlen a mű, ennél sötétebben, gonoszabban, ridegebben senkinek sem sikerült ezt a muzsikát formába öntenie; megkockáztatom, hogy e tekintetben az Under the Sign of the Black Mark eltörpül mellette. Teljesen mindegy, hogy a Funeral Fog-ot, a Freezing Moon-t, a Pagan Fears-t, a Life Eternal-t vagy a Buried by Time and Dust-ot említem, egyszerűen megfagyasztják a hallgató ereiben a vért. Hozzáteszem ugyanakkor azt is, hogy pályatársaikkal ellentétben – gondolok itt az Immortal, a Satyricon, a Burzum, az Emperor, a Gorgoroth korai alkotásaira – a Mayhem komplex dalszerkezetekben gondolkodott, a változatosságot szem előtt tartva közelített a zeneszerzéshez, a nóták megírásához.
Klasszikus, korszakalkotó album esetében ugyan nem illik, de én mindenképpen kiemelném Hellhammer dobolását, aki a komplett extrém metal színteret tekintve a legjobbak közé tartozik. Brutálisan, fenyegetően szól a felvétel, a produceri teendőket és a keverést Euronymous, Hellhammer, valamint Eirik Hundvin (Pytten) látták el. A korong utóéletéhez tartozik az is, hogy a kiadása a gitáros családja miatt csúszott, ugyanis a hozzátartozók Varg basszusrészeinek az eltávolítását kérték. Vikernes állítása szerint Hellhammer megígérte Euronymous szüleinek, hogy ő maga veszi fel újra a basszusgitárt az albumra, de végül ezt nem tette meg, így a De Mysteriis Dom Sathanas-on Vikernes játéka hallható.
Cél: Nem hiszem, hogy ez komolyabb kérdéseket vetne fel: minden idők legszélsőségesebb lemezének megjelentetése, a keresztény világ, kultúra totális elpusztítása, megsemmisítése.
Koncertek: Nem voltak, igaz, nem is lehettek, mert mire az anyag napvilágot látott, a Mayhem tulajdonképpen már nem létezett.
Folytatás: Szerintem ez elég sok vitára adhat okot. Ahhoz képest, hogy idén már harmincharmadik éve létezik a csapat, eddig mindössze öt stúdiólemezt adott a metalfanatikusoknak. Maradjunk annyiban, hogy nem egy hétköznapi karrier az övék.
Hatás, konklúzió: Ehhez megint nem lehet sok okosságot hozzáfűzni. Tulajdonképpen már a cikk elején be kellett volna vallanom – bár talán így utólag sem késő –, hogy nem én vagyok a legelvakultabb Mayhem-hívő, a legfanatikusabb black metal rajongó. Sőt, ha őszinte vagyok, elég távol áll tőlem a műfaj, ám ha fekete fém zenére, muzikális pusztításra vágyok, a Dom Mysteriis Dom Sathanas is gyakran megfordul a CD-lejátszómban. A maga műfajában egyértelműen az első három között foglal helyet.
Egyetlen gyenge pontja van a lemeznek, ahol fogást lehet találni rajta, ez a gyenge pont pedig az ének. Épp ezért én nem is ezt vettem meg, hanem a Live in Leipziget, azon még Dead énekel és mondanom sem kell, remek koncertalbum!