Magunkévá tenni

Egy-egy előadó életművét többféleképpen ismerhetjük meg, attól függően, hogy mikor kapcsolódunk be a zenekar történetébe.

1. A legelejétől a csapattal együtt haladva, amire akkor nyílik lehetőségünk, ha az első lemez megjelenése környékén találkozunk a zenekarral. Amikor kiad egy új lemezt, megszerezzük, a magunkévá tesszük. Erre személyes példaként a Testament-et vagy a Death Angel-t említhetném.

2. Egy másik forgatókönyv, amikor egy olyan együttest ismerünk meg, amely akkorra már megjelentetett öt, hat, akárhány albumot. Menet közben vesszük fel vele a lépést, és miközben az éppen aktuális lemezeit is beszerezzük, a korábban megjelentekkel kapcsolatos elmaradásunkat is bepótoljuk. Nálam ez történt többek között a Judas Priest vagy az Iron Maiden esetében.

3. A harmadik lehetőség annyiban különbözik az előzőtől, hogy egy (látszólag) lezárt diszkográfia áll a csapat mögött, mert feloszlott, vagy évtizedek óta nem adott ki új anyagot, ezért csak arra van lehetőségünk, hogy a múltban megjelent produktumok közül válogassunk. Ilyenkor vagy a legkorábbi anyaggal kezdjük, és onnan haladunk a jelen felé, vagy fordítva, amikor a legfrissebb anyagtól jutunk el a kezdetekig. Mindezek mellett természetesen találomra is csemegézhetünk az életműből. Saját magam kapcsán itt most hirtelen a Led Zeppelin és a Kyuss jut eszembe.

Nem hiszem, hogy élmény szempontjából bármelyik is rosszabb lenne a másiknál. Az időben előre haladás talán azért a legideálisabb, mert így a zenészek fejlődését, koncepciójuk lépésről lépésre történő változását is nyomon követhetjük.

Ennél is jobb, ha az ő tempójukban haladunk, vagyis nem gyorstalpalón zárkózunk fel, nem hetek alatt ismerjük meg azt, amit ők esetleg évek, évtizedek alatt alkottak. Persze esete válogatja, valószínűleg azt a módszert fogjuk követni, amelyik az adott esetben kézenfekvő vagy lehetséges.

A szerző: Coly 1226 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.