Az északi doom, folk metal híveinek, gondolom, nem kell bemutatnom a norvég származású Kari Rueslåtten énekesnőt. A szoprán hangú, billentyűs hangszereket kezelő, dalszövegíró hölgy az 1992-ben alakult The 3rd and the Mortal-ban kezdte pályafutását, a csapat 1994-es bemutatkozó lemezén, a Tears Laid in Earth-ön énekelt (ezt a kiadványt a The 3rd and the Mortal demó – 1993, és a Sorrow EP – 1994 előzte meg), de még ugyanebben az évben elhagyta társait. (Hozzáteszem, a The 3rd and the Mortal egyike volt azon együtteseknek, amelyek női énekest „alkalmaztak”, és olyan zenekarokat inspiráltak, mint a The Gathering, a Flowing Tears vagy a Nightwish).
Ezt követően Gylve Fenris „Fenriz” Nagell-lel, illetve Sigurd „Satyr” Wongraven-nel szövetkezve a Storm-ot hozta össze, amellyel 1995-ben egy, a maga nemében páratlan, lenyűgöző folk/pagan albumot jelentetett meg, a Nordavindet. Feltételezem, hogy a többi tag egyéb elfoglaltságai, zenekarai, projektjei miatt nem lett több a Storm-ból; nem vitték tovább a bandát, pedig bőven volt még bennük potenciál, hiszen műfajában csúcs az a korong.
Kari azonban nem esett kétségbe, hiszen 1995-ben saját demókat készített, amelyeket követően 1997-ben kiadta első lemezét, a Spindelsinn-t, magyarán az énekesnő szólókarrierbe kezdett. További három anyag (Mesmerized – 1998, Pilot – 2002, Other People’s Stories – 2005) következett a sorban, majd 2005 év végén, némileg váratlanul, beszüntette tevékenységét. Ami még lényeges információ vele kapcsolatban, hogy attól az évtől – 2005-től – pszichológia professzorként dolgozik, és 12 évnyi szünet, „szabadság” után, 2013-ban tért vissza ismét a színtérre. Gyors egymásutánban két korong (Time to Tell – 2014, To the North – 2015) látott napvilágot, idén pedig visszatérése óta harmadik, összességében hetedik lemezét készítette el. Sőt, ebben az évben adott életet kislányának, Ágnesnek is.
A helyzet az, hogy ha akarnék, sem tudnék Kari életművéről elfogultság nélkül nyilatkozni, ugyanis a kedvenc női előadóim közé tartozik Enya-val, Loreena McKennitt-tel, illetve Lisa Gerrarddal egyetemben. Kari a folk mellett a pop/szinti pop stílusokban is otthonosan mozog, amit eddigi lemezei is tükröztek. Nem született még két egyforma kiadványa, a minőségre pedig mindig odafigyelt, ahogy tette ezt idei művével is. Szimpla popzene hallható az anyagon; kifejezetten megnyugtatják, ellazítják, esetleg egy másik dimenzióba teleportálják az embert az olyan tételek, mint a Believer, a Chasing Rivers, a Spellbound, a Music You Should Hear vagy a címadó tétel. Kari hangja pedig beragyogja az étert, egyszerűen lebilincselő, lenyűgöző hangja van.
A metalhoz az ég egy adta világon semmi köze sincs az albumnak, torzított gitár egy szál sincs, ellenben fogós dallamok szép számmal hallhatók, ahogy a kellemes atmoszféra, hangulat is a produkció sajátja. Felesleges korábbi alkotásaihoz hasonlítani az újat; a rajongóinak egyáltalán nem okozott csalódást ezzel a lemezzel (sem). Kétségtelen, hogy év végi listámon előkelő helyre rangsorolom majd az anyagot, egészen pontosan az első tíz közé. Zseniális!
Leave a Reply