Rattle Inc.: Csabi, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú-felkérést. Mi a véleményed a felületünkről? Milyen gyakran látogatod, olvasod az oldalt?
Bocskay Csaba: Szervusz, Laci, nagy tisztelettel köszöntöm a Rattle Inc. olvasóit és minden metálzene hallgatót! Nagyon szimpatikus a blog, és nagy örömre szolgál, hogy ebben a virtuálissá alakult világunkban vannak olyan fanok, akik időt és energiát nem kímélve egy „pluszt” adnak a metálfülüeknek. Egyszóval szuper nagyon.
Rattle Inc.: Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást kérek szépen tőled!
Bocskay Csaba: 1970-ben születtem, az ifjúságomat éppen telibe kapta a kommunizmus végkifejlete, láttam, milyen egy vörös diktatúra belülről. Szentesen élek már 47 éve. Szeretem a hazámat és a szülővárosomat, jó magyarnak tartom magam.
Rattle Inc.: Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg ebben a stílusban?
Bocskay Csaba: 15 éves koromban, amikor szokás szerint utaztam a hódmezővásárhelyi középiskolába, a vonaton az egyik barátom (Szikszai Misi) ideadott nekem egy Razor: Evil Invaders kazettát, és onnantól kezdve lettem végképp metálos. A bátyámnak köszönhetően már gyerekfejjel (ne felejtsük el, a 80-as évek legelején járunk) Beatricét, P. Mobil-t, és később CPG-t vagy Mos-OI-t hallgattam. Akkor kezdett bejönni a metál a magyar köztudatba, és nekem nagyon megtetszett, ez a zene ugyanis számomra egyenértékű volt a szabadsággal, a lázadással. Abszolúte egypártrendszer volt, és se a tanárok, se a szervek nem nézték jó szemmel, ha valaki metálos volt. Persze, hogy azok lettünk, az egész vonat tele volt farmerkabátos és bőrdzsekis metálosokkal, amikor mentünk az iskolába.
Rattle Inc.: Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van-e kedvenc irányzatod, vagy mindenevő vagy?
Bocskay Csaba: A magyarok közül természetesen a Pokolgép, de aztán persze gyorsabbra váltottam. A külföldi bandák közül én is az akkor trendi zenekarokkal kezdtem (Iron Maiden, Metallica, Running Wild, Helloween), de azután a Slayer kiadta a Reign in Blood albumát, és attól kezdve nem volt megállás. Számomra onnantól egy zene csak gyors és kemény lehetett. Leomlott a berlini fal, és özönlött a jobbnál jobb germán thrash metál zene. Óriási hatással volt rám (nincs olyan hét, hogy ne hallgassam meg ezeket a fémhimnuszokat) a korai Destruction, az Assassin, a Necronomicon, a Deathrow, a Sodom, a Wehrmacht. Így aztán az évek alatt „találkoztam” a thrash, a death metál-lal vagy a grindcore-ral, és bár az ötödik X-em előtt egy kicsit már hajlok a kompromisszumra zenei téren, de azért vannak elveim, ezért imádom még mindig az igényes, fénysebességű muzsikákat.
Rattle Inc.: Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől a hideg ráz ki, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?
Bocskay Csaba: A glam és a klasszikus heavy metál. Az újfajta metálcore muzsikákkal sem tudok mit kezdeni, nekem kevés bennük az ötlet, vagy az a zenei kapaszkodó, ami megfogna bennük.
Rattle Inc.: A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora gyűjteménnyel rendelkezel? Melyek a gyűjteményed legféltettebb kincsei?
Bocskay Csaba: Kamaszkoromban, ahogy a többiek, én is másoltam a kazettákat ezerrel. Máig van egy rahedli ETA, QSS, Intense Agonizing, Extreme Deformity stb. kazettám egy cipősdobozban. A legelső CD-m az Obituary-tól a The End Complete volt, amire marha büszke voltam. A mai napig imádom a zenéjüket. Több száz CD-m volt, amelyek aztán az idők folyamán el-elkoptak. Viszont elég csak ránéznem a falamra, ami tele van azoknak a koncerteknek a jegyeivel (persze nem mind került fel a falra), amelyekre az elmúlt 30 évben elmentem. Ezren felül volt – úgy számoltam a múltkor. Inkább a koncertélményeket gyűjtöm, több száz kedvenc bulira emlékszem vissza. A No.1 talán a bécsi Arénában volt még 1999-ben, ahol a III. No Mercy Fesztiválon igencsak kitett magáért a Peccatum, a Limbonic Art, az Impaled Nazarene, az Emperor és a Morbid Angel. Akkor újfent megmutattuk az osztrákoknak, hogy miként szórakozik egy ex-TMC-s, ha-ha!
Rattle Inc.: Esetleg a fanzine-eket is olvastad, gyűjtötted?
Bocskay Csaba: Hogyne, bár Szentesre akkoriban ritkán jutottak el ezek a csemegék. Emlékszem, egy NOT bulin, Csepelen vettem a legelső ilyen fanzine-t, a Panic-ot.
Rattle Inc.: Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal fénykora?
Bocskay Csaba: Maximálisan, bár nekem még most is tart, máig viszem a zászlót. Ami nagyon fontos, hogy sokan vagyunk, akik úgy gondolják, hogy ez nem csak egy pillanatnyi divat, hanem életérzés.
Rattle Inc.: Milyen volt a ’80-as években Magyarországon metalosnak lenni? Szerinted a politikai helyzet rányomta bélyegét a honi metal mozgalomra?
Bocskay Csaba: Én nagyon szerettem, bár ahogy mondtam is, a rezsim nem nagyon szerette a másképp gondolkodókat, a másképp öltözködőket.
Rattle Inc.: Milyen metalos viseleted volt?
Bocskay Csaba: Leszűkített farmernadrágot hordtam az elmaradhatatlan fehér, magasszárú Puma cipővel. Mániákusan gyűjtöttem a metál pólókat (ma is), és csak azokban voltam hajlandó járni. Emlékszem, voltam egy 666 Fesztiválon, és ott láttam a Mirror énekesét, aki úgy szaggatta meg a farmernadrágját, mintha golyók lyuggatták volna ki. Mondanom sem kell, jöttem haza Szentesre, és már másnap nekem is ilyen nadrágom volt, csak a lyukakhoz vért is festettem, mert egy igazi thrasher harcos csak így öltözködhetett! Ma is simán felvenném, ha-ha!
Akkoriban rengetegen jártak ilyen cuccokban, sajnálom nagyon, hogy manapság az ifjúság olyan idétlen és semmitmondó pólókat dob fel magára, nem pedig zenekaros pólókban nyomul. Ez már valóban nem a 80-as évek, az volt a fénykor, egészen a 90-es évek végéig. Bár, aki kimegy a németországbeli Wacken-be a fesztiválra, pár napig ma is egy komplett metálvárosban érezheti magát. Nekünk, metálosoknak ez a Mekkánk: Wacken!!!
Rattle Inc.: Hogyan tudtátok beszerezni az aktuális, friss kiadványokat? Honnan jutottatok friss információkhoz?
Bocskay Csaba: Itt bizony nem volt mese, újra és újra fel kellett menni Pestre a különböző boltokba és koncertekre. Persze sok esetben a Metal Hammer is lehozta a koncertek időpontjait, de többször is egy-egy ilyen pesti buli alkalmával láttuk meg az utcán a hirdetőtáblán, hogy lesz Necronomicon vagy Sodom koncert. Az S.D.I.-ról pont lemaradtam, viszont meghatározó élmény volt számomra a 90-es évek legelején a PeCsa-ban a Morgoth vagy a Napalm Death koncertje. Azt a táncot …, ha-ha!
Rattle Inc.: „Belülről” milyennek láttad, és hogyan jellemeznéd a ’80-as évek magyar metal helyzetét? Voltak olyan zenekaraink, amelyek megütötték a nyugati csapatok színvonalát?
Bocskay Csaba: A zenészek részéről óriási lelkesedés volt, és nagyon nagy tenni akarás. Nekem, egy vidéki gyereknek meghatározó élmény volt legelöször belépni a TMC varázsába, és látni az ott fellépő zenekarokat. Az Undertaking természetesen mindent vitt, mind megszólalásban, mind felkészültségben. Imádták, imádtuk őket! Az otthoni vacak magnóm után kristálytisztán, élőben hallani az Undertaking-et, a Mirrort, a Tormentort – leírhatatlan érzés volt. Valóban élmény volt egy Barbed Wire koncert a Lángban (akkor óriási Sepultura-kultusz is volt metálberkekben), de nekem, egy gyöngyösi Anarchy-koncert szintén eufóriát okozott.
Forradalmi hangulat volt, mert ezek a zenekarok forradalmat csináltak, lázadtak az akkori langyos zenei szabályok ellen. A legtöbb zenész komolyan vette a kor hívó szavát, és elhozták nekünk a minőségi thrash-death metált, a hardcore zenét. Itt szeretném megköszönni azoknak a zenészeknek, akik meghatározták az életem irányvonalát, és külön megköszönöm két szentesi zenekarnak, a death/grindcore-t játszó Sunstroke-nak és a hardcore vonalon mozgó Enemy Efforts-nak. Az pedig külön jó hír, hogy még ennyi év után is aktívan zenélnek a srácok.
Rattle Inc.: Amennyiben a politikai helyzet nem lett volna olyan, amilyen, szerinted néhány együttesünk külföldön is ért volna el sikereket?
Bocskay Csaba: Simán. Akkor az Undertaking-ről mindenki azt gondolta, hogy a Slayer előzenekara valamelyik Európa-turnéjukon. Szerintem a mindig is a populáris diszkót imádó, és a kereskedelmi zenéket nyomó zeneipar és a reklámcégek hibája, hogy nem álltak ki az olyan nagyszerű zenekarok marketingje és image-építése mellett, mind például az A.M.D., a Barbed Wire vagy a Beyond. Maradtunk underground státuszban.
Rattle Inc.: Számodra a metal csak egy zene vagy életforma/életérzés? Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják múltjukat?
Bocskay Csaba: Abszolúte metálos vagyok, már több, mint 30 éve, és ez már csak így is marad, ha-ha! Mind a mai napig, ha elmegyek egy koncertre, ösztönösen előrehúzódom a frontvonalba. Sajnálom, hogy ma sokkal kevesebben járnak el egy-egy koncertre, mint a „mi időnkben”. Azoknak pedig, akik divatból voltak metálosok, küldeném a Kreator-től a Betrayal című számot.
Rattle Inc.: Tudsz/tudtál azonosulni a szövegekkel? Egyáltalán foglalkozol/foglalkoztál a dalok mondanivalójával?
Bocskay Csaba: Sok esetben igen. A jó múltkorában, így vén fejjel leérettségizem, és az angoltanárom jót nevetett azon, amikor mondtam neki, hogy az első pár száz angol szót a Razor, a Slayer, a Deicide, az Impaled Nazarene zenekarok miatt tanultam meg. Kamaszként órákon keresztül ott ültem a gagyi kis angol-magyar szótárammal (hol volt még akkor a Google fordító?!), és kerestem, hogy mit is jelent a „sword”, a „crossover” és a többi „szakkifejezés”.
Rattle Inc.: Az adott muzsika hangulata is fontos számodra? Mitől függ, hogy mikor mit hallgatsz?
Bocskay Csaba: Most éppen a svéd Merciless legelső és egyben legjobb albumát, az Awakening-et hallgatom. Sokan nem értik, de óriási pluszenergiát ad a metál! Mindenki stresszes, ideges, mert ilyen világban élünk ma Magyarországon, de csak tegyél be egy kis minőségi, például svéd death metált vagy valamilyen igényes nemzeti rockot (itt nem a Kárpátiára gondolok, hanem a szókimondó és gyors magyar zenekarokra), és máris mész előre! Hallgassatok zenét (ki milyet szeret), mert nagyon fontos: csak előre visz.
Rattle Inc.: Szerinted van a metalnak összetartó ereje?
Bocskay Csaba: Hogyne lenne, elég csak elmenni egy koncertre vagy egy fesztiválra. Mindenki érezni fogja, hogy milyen az, amikor elkezdődik a színpadon a zene. Barátságok szövődnek, és különben is tök jó érzés, amikor látod, hogy jön valaki veled szemben az utcán, és például Marduk-pólót visel.
(holnap folytatjuk/fejezzük be)
Leave a Reply