Appice. Tulajdonképpen olyan márkanévként is aposztrofálható a metal világában, mint a divatban az Adidas, a Nike, a gépjárműiparban az Audi, a Mercedes, vagy a vendéglátásban a hagymás rostélyos és a bélszín Budapest módra. Az ember minőséget kap, tutira megy, a csalódási faktor roppant alacsony, gyakorlatilag kizárt, a nullával egyenlő.
Nem ritka a metal színtéren, hogy testvérek dolgoznak együtt egy zenekarban, szerepelnek egyazon lemezen (pl. Blessed Death, Cavalera Conspiracy, ős-Sepultura, Pantera, Obituary stb.), de az idén fordult először elő, hogy a két dobos legenda, Carmine és Vinny Appice ugyanazon az anyagon játszanak. Mi több, ez a korong az ő közös gyermekük. Előéletükből kifolyólag (Carmine – Vanilla Fudge, Cactus, Rod Stewart Band, Ozzy Osbourne Band, King Cobra, Blue Murder stb.; Vinny – Black Sabbath, Dio, Heaven And Hell, Kill Devil Hill stb.) nem nehéz kikövetkeztetni, milyen muzsikát rejt majd a lemez, a közreműködő vendégmuzsikusok névsorából pedig pláne nem. Azt azért sietve teszem hozzá, hogy a testvérek – bocsánatot kérek a kifejezésért – szarhoz eddig még sohasem adták a nevüket (kifejezetten sajnálom, hogy a briliáns Kill Devil Hill nem létezik már), nevük garancia a kitűnő minőségre.
Nem árulok el különösebb titkot azzal, hogy ezúttal is egy remek produkciót tettek le az asztalra, a fémzene asztalára. Ahogy utaltam rá, a szakmában ismert, korábban már önmaguknak nevet szerzett zenészek hada vonult fel, hogy hozzátegye a maga részét az adott dalhoz (ahogy Vinny a lemez elkészültéről, felvételeiről nyilatkozott: „with a little help from our friends” – ugye, ismerős az idézet?)
Összesen 13 szerzeményről van szó. Az első három kapásból a korai Dio- (Holy Diver, The Last in Line), valamint a Dio-s Black Sabbath-érát idézi, amit a nyitó Sinister, a Monsters and Heroes, illetve a Shame on the Night-ra hajazó Killing Floor is hitelesen támaszt alá. Utóbbi tétel már csak azért sem meglepő, hogy Dio-san szól, mert a gitárokat Craig Goldy kezeli, a basszusgitárért pedig Tommy Franklin (Blue Murder) felel, de ezen kívül Tommy játéka az egy keményebb Whitesnake-re, Dokken-re hasonlító Suddenly-ben (az egykori Rough Cutt-, Quiet Riot-vokalista, Paul Shortino énekel benne), valamint a Carmine által tolmácsolt You Got Me Running-ban is hallható.
Erről a számról azt mondta Vinny, hogy „Carmine évekig énekelt szólót, illetve háttérvokálozott. Nagyon jó énekes, és boldog vagyok, hogy a lemez egyik dalában ő is hallatja a hangját.” Ha már Shortino-t említettem, övé a War Cry (a gitárt Joel Hoekstra /Whitesnake/ pengeti) és a Monsters and Heroes (itt pedig Mick Sweda /Bulletboys/ bukkan fel a hathúros hangszer mögött).
Folytatva a vendégmuzsikusok illusztris névsorának felsorolását, a Sinister-t, a Danger-t (Phil Soussan-nel a basszusgitárnál), a dallamos hard rockban fogant In the Night-ot (Ron „Bumblefoot” Thal-lal), valamint az Ozzy-s Black Sabbath klasszikus nótáiból összegyúrt egyvelegben, a Sabbath Mash-ben (Erik Turner /Warrant/ gitárjaival és Erik Norlander billentyűssel) az általam teljesen ismeretlen Jim Crean énekelte fel. Chas West (ex-Lynch Mob) a Killing Floor-ban, Scotty Bruce a Future Past című balladában, míg Robin McAuley (MSG) a Blue Murder-től feldolgozott Riot-ban dalol.
A kreditlistán még Johnny Rod (King Cobra, W.A.S.P.), és Jorgen Carlson (Gov’t Mule) basszusgitárosokat, valamint David Michael Phillips gitárost (King Cobra) is feltüntették, csak azt nem tudni, hogy mely tételek fűződnek a nevükhöz. Kifejezetten parádés lett a végeredmény, bár a Drum Wars, valamint a Riot egy leheletnyivel gyengébbek a többi felvételnél, de ez belefér, ezek is bőven a tűréshatáron belül mozognak.
Carmine kommentje a Monster and Heroes kapcsán: „A szám a hatalmas Ronnie James Dio-ról szól, a nóta az ő örökségének állít emléket. A dalban mindketten dobolunk Vinny-vel, speciális vendégként pedig Paul Shortino bukkan fel benne (a szöveget is ő írta). Mindannyian nagyon jól ismertük Ronnie-t, és meg akartuk csinálni ezt a videót, így mindenki láthatja, mekkora tiszteletadás ez Ronnie-nak.”
Vinny az alábbiakat fűzte hozzá: „A Monsters and Heroes egy különleges darab, amelyet a rockzene legnagyobb énekese, személye inspirált: a barátom, Ronnie James Dio. Ez egy speciális tiszteletadás annak az embernek, aki annyi fantasztikus zenét és szöveget adott nekünk, és aki nem sajnálta az idejét a rajongóira, akiket szeretett.”
Nem tudok többet hozzáfűzni a fentebb leírtakhoz, a Sinister egy kiváló album lett, abszolút nem sablonos, kiszámítható, egy kaptafára íródott. Noha a tesók együtt már 130 esztendősek, azért bízom abban, hogy nem ez volt az „utolsó dobásuk”, és remélem, hogy még két-három hasonlóan erős produkcióval megajándékoznak bennünket a közeljövőben.
Leave a Reply