„Aktuális kedvenceim” játék eredményhirdetés

Sziasztok!

Ahogy azt már hét közben is jeleztem, ez a szavazás mindenekelőtt azt mutatja meg, hogy az elmúlt két-három évtizedben milyen széleskörűvé vált egy viszonylag szűk közösség zenei érdeklődése; végtelenül sokszínűvé, egymástól látványosan eltérővé a zenei ízlésünk. Bár az előző játék bebizonyította, hogy a régi közös kedvencek továbbra is megmaradtak, azonban a parttalanná vált kínálatból szinte mindenki mást választ, másfelé indul a polcok között.

Mindezt jól mutatja, hogy bár feleannyian sem szavaztunk az aktuális kedvencekre, mint egy héttel korábban a ránk legnagyobb hatást gyakorolt zenekarokra (54-en, szemben a múlt heti 115-tel), mégis több zenekar került fel a pontgyűjtő tabellára (most 359 előadó, míg az előző játékban „csupán” 336 csapat kapott több-kevesebb pontot).

Mastodon

Ugyanezt a sokszínűséget mutatja, hogy míg az előző játékban 178 olyan előadó szerepelt, amelyet csak egyetlenegyszer említettetek, itt 269. (Előbbi az összes említéseknek valamivel több mint a fele, utóbbi viszont csaknem a háromnegyede.)

Ha az említések számát nézzük (vagyis hogy hány olvasónknak tartozik az aktuális kedvencei közé az adott zenekar), a következőképpen néz ki a népszerűségi rangsor (zárójelben az említések száma):

Mastodon (9)
Gojira (7)
Overkill (7)
System Of A Down (7)
Volbeat (7)
Anthrax (6)
Ghost (6)
Suicidal Tendencies (6)
Triptykon (6)
Accept (5)
Amorphis (5)
Apey & The Pea (5)
Arch Enemy (5)
Enforcer (5)
Kreator (5)

System Of A Down

A Mastodon, a Gojira és a System Of A Down előkelő helyezése szerintem senkinek nem jelent különösebb meglepetést, azt azonban kifejezetten jó érzés konstatálni, hogy a 80-as években népszerűvé vált csapatok közül többen máig az élvonalban maradtak (Overkill, Anthrax, Suicidal Tendencies, Accept, Kreator).

Az „igazi”, vagyis a kiírásban ismertetett pontozás alapján kialakult lista pedig így alakult:

Mastodon 68
Gojira 43
System of a Down 39
Amorphis 38
Accept 36
Apey & The Pea 36
Arch Enemy 36
Ghost 35
Volbeat 35
Kreator 34
Suicidal Tendencies 34
Triptykon 32
Baroness 31
Anthrax 30
Overkill 29
The Dead Daisies 29
Leprous 28
Dimmu Borgir 27
Fates Warning 26
Thy Catafalque 24
Testament 22
Prong 21
Satyricon 21
Avatarium 20
Devin Townsend 20
Dying Fetus 20
Melechesh 20
Swallow the Sun 20

Amorphis

A teljes táblázatot – ABC- és összesített pontszám szerinti sorrendben – az alábbi linkekről tudjátok letölteni:

https://mega.nz/#!l8t0URTZ!bVst8wDaGWBQguuq3y5RV6qaCeTwVDaIG_pxmDvHbMc

https://mega.nz/#!t0NkEJza!TwdGYyPLxN3PrEmo_5NF4fZE1ijXXbI39h-eL5ikXTI

Mindenkinek jó böngészést, és persze várjuk a kommenteket!

A szerző: Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*