Szomorú apropója van írásomnak, ugyanis augusztus 24-én újabb muzsikust veszített el a metal színtér, mégpedig az ausztrál Mortal Sin-ből ismert Mick Burke gitárost. De akkor miért erről az albumról írok? Azért, mert Mick ebben a csapatban kezdte a pályafutását.
Az eredetileg Onslaught-ként, 1985-ben alakult banda egy időben tűnt fel hazájában a Mortal Sin-nel és a Hobbs Angel of Death-tel, egyben ők hárman jelentették akkoriban az ausztrál thrash színteret. Egy kicsivel később változtatták nevüket Slaughter Lord-ra; rövid, mindössze két évig tartó pályafutásuk alatt pedig két demót, illetve egy próbatermi felvételt tudhattak a magukénak – mindegyiket 1986-ban rögzítették. (Létezik egy, a Morbid Angel-lel közös split EP is, ez feltételezhetően kalózanyag.)
Ezt a korongot, amely a banda összes felvételét tartalmazza, 1998-ban dobta piacra az Invictus Productions (a Hammerheart csak licenszelte). A kiadvány úgy látott napvilágot, hogy Steve Hughes dobos Írországba költözött, és miután megismerkedett Darragh O’Laoghaire-rel, a kiadó főnőkével (O’Laoghaire a Sol Axis egykori, a Vircolac jelenlegi énekese, korábban az Into the Void Records-ban is érdekelt volt), megállapodtak, hogy egy posztumusz korong formájában, egyfajta végső búcsú, tiszteletadás gyanánt piacra dobják a zenekar felvételeit.
Kompromisszummentes, brutális thrash metaljukra a korai Kreator gyakorolta a legnagyobb hatást, amit a gyors, durva riffeken, ritmusokon kívül Colin Butcher Mille-re hajazó hangja is igazol. A srácok nem teketóriáztak sokat, egyszerűen lezúztak mindent és mindenkit. Hatásaik, gyökereik totálisan eltértek a Mortal Sin-étől, nem is említhető a két alakulat egy lapon. Változatosság gyanánt a Taste of Blood végén, valamint a Steel Lords of War elején akusztikus részek bukkannak fel – ez utóbbiban egy kevés dallamot is hallunk –, a Legion középtempói pedig a Slayert idézik.
A bajom mindössze annyi a kiadvánnyal, hogy nem kronologikusan épül fel, gyakorlatilag „összevissza” tették fel a dalokat a lemezre. A már említett Steel Lords of War, valamint a Cryptic Terror akkoriban vadonatúj tételeknek számítottak, ezek nem voltak fent a demókon, és ezeket már négyen rögzítették, mivel Colin Butcher, illetve Sandy Vahdanni gitáros kiszálltak a csapatból; előbbitől a mikrofont Tony Noel vette át, míg utóbbi helyére Anton Vazquez érkezett.
A felépítés, tehát a „nem időrendiség” természetesen semmit nem von le a hanghordozó értékéből, a Thrash ’til Death válogatás és maga a zenekar a nyers, gyilkos thrash metal megtestesítője; csak az a szomorú, hogy sehová sem jutottak, pedig a potenciál megvolt bennük.
Leave a Reply