Kis hazánkban a 80-as évek vége, 90-es évek eleje óta a hagyományos punk mellett annak keményebb, mélyebb gondolati világú társműfaja, a hardcore is jelen van. A „nagy öregek” (pl. Bandanas, AMD) mellett évek óta jelennek meg fiatalabb, roppant ígéretes hardcore, illetve crust csapatok. Ma két EP-t hoztam nektek, remélem, a műfajt nem ismerők is kedvet kapnak a meghallgatásukhoz.
nemecsek: a végén majd mindenki egyedül marad…
Az egri kvintett 2016-ban vette fel a demóját, viszont hozzám csak idén jutottak el első EP-jükkel.
„Jól hallok?” – tettem fel magamnak a kérdést az első hangokat követően. A zenekar magát punk-ként definiálja, amiről a legtöbb embernek a hamis gitárokon két-három akkordot pontatlanul tologató, tarajos kannás-temetők juthatnak eszébe. Na, ez a zene nagyon nem ilyen.
Ha nem is virtuozitás, de nagyfokú igényesség jellemzi a csapat zenéjét. Feelinges, dallamos gitárjáték, szélvészgyors dob, díszítőelemként hardcore-os, breakdown-os riffek alkotják a zenekar repertoárját. Miután visszatettem a helyére az államat (nem volt egyszerű feladat), újra meghallgattam az anyagot. Aztán még egyszer. Ez az öt szám megunhatatlan.
A szövegek, a zenéhez alkalmazkodva, nem konkretizálnak, inkább metaforikusan mutatják be az átlagember mindennapi szenvedését, a különféle diktatúrák bűneit, az országra jellemző általános kilátástalanságot. Ami nagyon tetszik, hogy nem foglalnak állást: nemes egyszerűséggel énekelnek a problémákról, de nem kínálnak megoldást vagy utópiát.
Összességében az év egyik nagy felfedezettje nálam az egri brigád, remélem hamarosan folytatás következik!
Hanøi: Csak egyszer éltünk
A debreceni srácoknak ez a harmadik EP-jük. 2010-ben alakultak, még abban az évben kihozták a Néma falak, üres fejek című bemutatkozó EP-t, amelyet négy év múlva követett egy nagylemez, az Átoksúly. Kialakult hírnevük van az undergroundban, rendszeresen koncerteznek Pesten is.
Friss anyaguk a korábbiak által kialakított ösvényt követi. Ők is dallamos témákkal operálnak, de inkább a hardcore felől közelítve.
Az ötszámos anyag negyedórán át száguld, időnként meg-megállva egy-egy szóló vagy breakdown kedvéért. A gitárosok dallamérzéke kiváló, a kétezres évek melodic hardcore csapatait idézi. A gyors dob, valamint a csattogó, dübörgő basszus kiválóan adja meg az alapot, lendületet.
A szövegek rendkívül igényesen, stílusosan vannak megfogalmazva, kicsit konkrétabban játszanak az aktuális témákkal. Terítékre kerül többek között az ember mértéktelen fogyasztása és környezetpusztítása, a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás kérdése.
Egyedül az ének stílusa az, amit esetleg szokni kell: Szabó Péter a Comeback Kid-re emlékeztető magas ordítással adja át a mondanivalóját.
Ebbe a csapatba is az idén futottam bele először, és nem bántam meg, hogy így történt.
Leave a Reply