Dávid Laci kollégánk állandóan visszatérő kérdése a RAJONGÓ rovatban, hogy interjúalanya szerint vajon a 80-as évek számított-e a heavy metal aranykorának, és mi a véleménye a mostani színtérről, mennyire követi a mostani zenéket.
Össze lehet-e hasonlítani az akkori időket a jelenkorral? Vannak-e most is kiemelkedő, előremutató zenék a műfajban, illetve a régi nagyok milyen színvonalon teljesítenek? Vergődik a metal (halottnak semmiképpen nem mondanám), vagy egyre sikeresebb? Ez szerintem egy összetett és bonyolult kérdéskör.
Megpróbálok a saját szempontomból rávilágítani a kérdéses helyzetre. Jómagam is a 80-as években szerettem meg ezt a műfajt, és azzal mindenki egyetért, hogy rengeteg kiváló anyag jelent meg akkoriban, stílusok egész sora bukkant fel a szemünk láttára. Ez a tendencia a mai napig is folytatódik – igaz, nem olyan alap-ágakkal, mint akkor –, de mostanság már igen nehéz olyan muzsikával előállni, ami eddig sehová sem illett be. Tömören azt mondhatnánk, hogy „már mindent eljátszottak”, de azért mégsem egészen.
Sok együttes nem nyugszik bele abba, hogy már nem lehet újat mutatni. Ők úgy „oldják meg” ezt, hogy másfajta zenei elemeket is beépítenek a muzsikájukba. Néhány kategória: szimfonikus metal, folk metal, ipari metal stb. Szerintem manapság akkor tud előremutató lenni egy zenekar, ha ésszerűen mixeli a különböző nem-metal elemeket a fémzenével. Pár együttes, akik rám nagy hatással voltak/vannak: Therion, Myrath, System of a Down, Faith No More, Ministry, Nine Inch Nails, Strapping Young Lad/Devin Townsend Project, Melechesh, Arcturus, Summoning, Khonsu – a sort bőven lehetne folytatni. Ezek a bandák a metal különböző ágát képviselik, de mindegyik felhasznált valamilyen, fémzenétől eltérő elemet is a muzsikájában, törekedve az egyediségre.
Valóban körülbelül 30 évvel ezelőtt volt a legnépszerűbb a heavy metal? Igen. De miért? Nem biztos, hogy azért, mert akkoriban sokkal jobb lemezek jelentek meg. Mondjuk ki nyíltan, anno divat volt metalosnak lenni. Az általános iskola felső tagozatában szinte mindenki metalt hallgatott, de szakközépben is rengeteg rocker arcot ismertem. Aztán ez lecsengett, jó néhányan már nem vallják magukat fémzeneszeretőnek, átnyergeltek más műfajra, vagy egyáltalán nem hallgatnak zenét (ilyen is van), csak a kemény mag maradt meg.
Az utóbbi években az is „hátrányt” jelent, hogy jóval szélesebb a zenei kínálat, rengeteg stílusból válogathatnak az emberek, a metal már nem elég vonzó – és ebben a média sem sokat segít. Ám én mindig nagyon örülök annak, ha fiatalokat látok, mondjuk, Metallica pólóban, de az sem zavar, ha valamilyen mostanában menő stílusra, például metalcore-ra gerjed a tinédzser – inkább ez, mint valami divatos vacak.
Egyáltalán nem bánom, hogy szeretett zenénk nem a mainstream része, szerintem nem is való mindenkinek ez a kategória. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de ehhez a muzsikához kell egyfajta „érettség”, vagy mondjam azt, hogy intelligencia? Na jó, ez talán tényleg sarkítás, így inkább azt mondanám, működnie kell valamiféle kémiának a zene és a befogadó között; talán születni kell arra, hogy valaki szeresse a heavy metal-t.
Néhányan azt mondják, a kereslet visszaesése ellenére is túl nagy a zenei kínálat. Lehet, hogy így van, de legalább van miből válogatni. Ne legyünk álszentek, majdnem mindenki tölt le vagy az interneten hallgat muzsikát, a mai technikával akármelyik album pikk-pakk „beszerezhető”. Aztán ha tényleg tetszik nekünk, megvehetjük CD-n vagy vinyl-en, de sok együttes a saját oldalán ingyen is letölthetővé, illetve meghallgathatóvá teszi a lemezeit.
Szerintem mostanság is érdemes kutakodni, mert talál az ember jó zenéket. Említettem egy kommentben, hogy az idei évet nem érzem elég erősnek, de nincs ezzel semmi gond, 2000 után volt olyan esztendő, amikor alig tudtam összeállítani egy tízes listát, a rá következő években viszont olyan helyzet állt elő, hogy napokig vakartam a fejemet, hogy mi kerüljön fel rá. Lehetett volna Top 20 vagy Top 30 is. És mindig találok olyan, régebbi együtteseket is, amelyeket addig nem ismertem, mára viszont nagy kedvenceimmé váltak. Ilyen például a Swallow the Sun, a Spiritus Mortis, a Myrath, a Wintersun, a Lake of Tears vagy a The Haunted. Sok banda van a régiek közül is, akiket nem a kezdetektől hallgattam, hanem csak pár album kiadása után találkoztam velük. Szóval állandóan lelek újabb kincseket.
Vegyük most górcső alá régi nagy kedvenceinket! Létezik olyan együttes, amelynek minden albuma csúcskategória? Aligha. El kell fogadni, hogy létezik alkotói válság, előbb-utóbb olyan lemez(eke)t is megjelentet a banda, amelyek ilyen-olyan okokból kifolyólag nem aratnak osztatlan sikert. Egy zenekar kiad 3-4, vagy a jobbak 5-6 kiemelkedő korongot és ennyi (nem szó szerint idézem egyik olvasónkat; bocsánat, nem emlékszem, ki írta ezt). Jobb esetben a többi lemez is elmegy, kellemes hallgatnivaló, de semmi extra. És olyan forgatókönyv is létezik, hogy néhány év vegetálás, töltelékalbum megírása után a zenekar előhúz a tarsolyából egy remekművet. Erre is van nem is egy példám: a legutolsó Borknagar, Arcturus, Vintersorg, Devin Townsend lemez mind-mind nagyon kellemes meglepetés volt számomra, pedig már lemondtam ezekről a zenekarokról. Sőt, ezek közül néhányat egyenesen az előadó legjobb albumának tartok. Mindig van új a nap alatt.
Természetesen az is szubjektív, hogy mennyire tartjuk ütősnek egy régi és sikeres zenekar sokadik nagylemezét. Példának okáért, a legutolsó Metallica, Death Angel, Megadeth, Testament vagy Kreator album is megosztotta a közönséget. Sokak szerint újra a régi fényükben tündökölnek, néhányan viszont azt állítják, hogy gyenge az aktuális korong.
Végső konklúzió: ahány embert megkérdeznénk, valószínűleg mindenki máshogy fogalmazná meg, mi is a helyzet a heavy metal-ban. Eltérően látjuk a dolgokat, de ez így jó. Szerintem hallgassuk úgy ezt a zenét, hogy vagy tetszik egy adott album, vagy nem. Ha nem jön be, mondjuk azt, hogy ez nem az én asztalom, de másnak biztosan tetszik, és fogadjuk el az ő ízlését. Vagy fordítva. Én mindenestre toleráns vagyok.
Leave a Reply