Hank Shermann (Mercyful Fate)

King Diamond – ének, Hank Shermann és Michael Denner – gitár, Timi „Grabber” Hansen – basszusgitár, Kim Ruzz – dob: ez is egy olyan felállás, amelyet álmunkból felébresztve is hibátlanul felmondunk. Az első két, abszolút klasszikus Mercyful Fate-album, a Melissa és a Don”t Break the Oath megalkotói, akiknek egysége a második lemezt követően kezdett megbomlani, és fogytak el szép lassan, amely folyamat végére, az 1999-es utolsó albumra már csak King és Shermann maradt stabil tagja a csapatnak.

Denner és Shermann a Brats soraiban

Ahogy azt egy korábbi cikkében Dávid Laci is megírta, a koppenhágai csapatot 1981-ben, az egykori punk-metal banda, a Brats romjain alapította meg az énekes King Diamond és a gitáros Hank Shermann. Egy EP és a már említett két nagylemez megjelentetését követően, 1985-ben a zenekar feloszlott. A frontember további pályafutását jól ismerjük, a gitárosok is jórészt reflektorfényben maradtak, és az elmúlt évtizedekben számos formációhoz adták a nevüket, a ritmusszekció viszont eltűnt a ködben. Nézzük, mit tudunk róluk, merre vezette a Kegyes Sors a zenekar egykori tagjait!

HANK SHERMANN

Az 1958-as születésű Hank Shermann (eredeti nevén René Krolmark) 1977-ben kezdett gitározni. Onnantól 4 éven át – Hank de Wank művésznéven – a már említett Brats tagja volt (King Diamond-dal és Michael Denner-rel együtt), amiből előbb a Danger Zone nevű csapat jött létre (már Timi Hansen közreműködésével), akikkel Hank két demót jelentetett meg. Ezt követően indult el a Mercyful Fate, és jutott az együttes rövid időn belül pályája zenitjére.

A Mercyful Fate 1984-ben: Denner, King, Hansen és Shermann
King és Shermann

Shermann-nak azonban a ’80-as évek közepére elege lett a sátánista imidzsből és dalszövegekből, kommerszebb muzsikát szeretett volna játszani, ám mivel ebben King nem kívánt részt venni, a tagok útjai elváltak egymástól: Hank onnantól Fate nevű hard rock zenekarára koncentrálhatott, Kim Ruzz visszatért a civil életbe, míg a többiek King Diamond szólózenekarában folytatták.

Amikor két lemez megjelentetését követően kiderült, hogy a Fate előtt nem áll különösebben fényes jövő, Shermann lelépett és összeszűrte a levet a King Diamond-ból éppen akkor távozó Denner-rel, akivel 1988-ban elindították a Lavina-t, amelyet egy évvel később Zoser Mez-re kereszteltek át. Előbbi formáció két demóig jutott, utóbbinak egy nagylemeze is megjelent 1991-ben, Vizier of Wasteland címmel.

Egykori énekesük, meghallva, hogy Shermann-ék mennyire megőrizték zenéjükben az egykori Mercyful Fate-hangzást, rávette társait (a gitárosok mellett Timi „Grabber” Hansent is) az újjáalakulásra, amelynek első gyümölcse az 1993-as In the Shadows album lett (a doboknál Snowy Shaw-val). Ezt az anyagot 1999-ig még újabb 4 nagylemez követte, azóta viszont a csapat szünetelteti működését, s csupán néhány alkalommal, egy-egy produkcióra álltak össze ismét.

2008-ban például az alap-négyes – Bjarne T. Holm dobossal kiegészülve – a Guitar Hero nevű számítógépes játékhoz újra felvette az Evil és a Curse of the Pharaohs című számokat. 2011 decemberében pedig ismét közösen léptek színpadra, hogy a Metallica fennállásának 30. évfordulóját ünneplő megakoncerten Ulrich-ékkal együtt előadják a Garage Inc. albumról ismerős Mercyful Fate-egyveleget.

Anyazenekarának másodvirágzásával párhuzamosan, pontosabban 1995-1997 között Shermann a Gutrix nevű csapatot is vitte, amelyben Bjarne T. Holm ütötte a bőröket, s akikkel egy albumot adott ki, az 1997-es Mushroom Songs-ot. A projektekben, rövidebb-hosszabb életű formációkban való tobzódás azonban még csak ezután kezdődött. 1999-ben a Virus 7 és a Rax Load nevű csapatokat indította el, utóbbival egy demót is kiadtak. Ezek a bandák nagyjából ennyit is éltek.

Egy karrier újabb állomásai: a Force Of Evil…
…és a Demonica

2000-ben jött a Shermann Soldiers, a termés itt is mindössze egyetlen demó, majd 2002-től egy viszonylag hosszabb életű formáció következett, a Force of Evil, amelyben Hank mellett ismét a régi harcostárs, Michael Denner pengetett, Bjarne T. Holm dobolt, Hal Patino bőgőzött és Martin Steene énekelt. Az együttes két nagylemezt jelentetett meg (Force of Evil – 2003, Black Empire – 2005), majd 2006-ban feloszlott.

Hősünket két évvel később már a thrash metalt játszó Demonica élén látjuk viszont. A két legnagyobb név itt Shermann mellett a gitáros Craig Locicero (Forbidden) és a dobos Mark Hernandez (ex-Heathen, ex-Forbidden, ex-Defiance, ex-Vio-lence stb.). A csapat 6 évig létezett, ám ez idő alatt mindössze egyetlen lemezre futotta tőlük (Demonstrous – 2010).

A gitáros 2013-ban állítólag egy Shermann Tank nevű formációt is elindított, arról azonban szinte semmit nem tudni. Annál többet a 2014 óta létező, DennerSherman nevű csapatról, amelyben Hank és az ismét feltűnő Michael Denner mellett az egykori Mercyful Fate-dobos Snowy Shaw, az énekes Sean Peck és a bőgős Marc Grabowski játszik (utóbbi már a Demonica-ban is együtt muzsikált Shermann-nal). A zenekar elsőként egy EP-vel jelentkezett (Satan’s Tomb – 2015), egy évvel később pedig a bemutatkozó nagylemez, a Masters of Evil is napvilágot látott.

És ezzel nagyjából el is érkeztünk a jelenhez. Sherman a saját bandák mellett egyébként más csapatok (Artillery, Witchery, Volbeat) lemezein is feltűnt vendégként. Sőt az utóbbi csapatnak 2011-2013 között a koncertgitárosa is volt.

(Legközelebb Michael-Denner-rel, Timi „Grabber” Hansen-nel és Kim Ruzz-zal folytatom.)

About Alby 45 Articles
Az egykori Metal Attack/Rattle Inc. fanzine-ek képregényfigurája. Néhány évvel ezelőtt magánnyomozó-irodát nyitott, amely reflektorfényből eltűnt rockzenészek felkutatására szakosodott. :-)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*