A ’80-as évek közepén egy olyan folyamat indult el a hazai könnyűzenei életben, amely miatt kihúzhattuk, sőt, a mai napig kihúzhatjuk magunkat. Az történt, hogy kialakult Magyarországon az underground metal mozgalom; a thrash térhódításával tulajdonképpen a hazai extrém metal születésének lehettünk szem- és fültanúi. Sajnos a politikai és társadalmi viszonyoknak köszönhetően a felbukkant zenekaroknak esélyük sem volt lemezeket kiadni (nagy szó volt, hogy megjelenhettek a Robbanásveszély, a Black and Speed Metal és a Garázs válogatásalbumok), ellenben számtalan, ma már klasszikusnak számító demó látott napvilágot.
Köztudott az is, hogy a szélsőséges zenék birodalmában, a ’80-as évek végén/’90-es évek legelején a death metal robbanással őrségváltás zajlott le, amely hazánkban is éreztette hatását, a thrash metal perifériára szorult, de még tartotta magát, őrizte népszerűségét.
A budapesti Barbed Wire 1990-ben alakult meg, mint másodgenerációs thrash metal formáció. A csapat különlegességét, érdekességét az adta, hogy a legénységet Vígh Dávid gitáros mellett három testvér, Kovács Gergő énekes/gitáros, Kovács Bence dobos és Kovács Tamás basszusgitáros alkotta, tehát egyfajta családi vállalkozásról beszélhetünk. Bemutatkozás gyanánt 1991-ben egy parádés demóval rukkoltak elő: ami engem illet, az anyag képzeletbeli listámon az első öt kiadvány között szerepel. (Ez esetben szigorúan demókról beszélünk.)
Durva, gyors, komplex megközelítésű, de dallamokkal gazdagon átszőtt thrash-t tálaltak a srácok, egyszerűen lehengerlő az intró és az azt követő hat nóta. Szétfeszíti a szerzeményeket a tűz, az energia, a lelkesedés, az ifjonti hév; a fiúk roppant tudatosan, professzionálisan álltak a zeneszerzéshez, a dalok megkomponálásához. Valahol a Bay Area-i és az európai thrash között félúton voltak, azaz a Testament és a Metallica éppúgy hatott rájuk, mint a Kreator.
Értelemszerűen nincs gyenge pontja a demónak, lehetetlenség bármibe is belekötni, nem lehet rajta fogást találni, ez az anyag a mai napig etalon a hazai metal életben, amelyre alkotóik nagyon büszkék lehetnek. Előnye a felvételnek az is, hogy – mindenféle túlzás nélkül – a hangzás leszakítja az ember arcát, a mindössze két nap alatt rögzített kazetta az akkori demók zömét minden tekintetben (megszólalás, borító, muzsika) kenterbe verte. Az egy évvel későbbi Immemorial demó tulajdonképpen szakított a thrash-sel, a banda elkezdett kísérletezgetni (gondolok itt például a szaxofon használatára), de az is egy kiváló produkció lett.
Mint ahogy az múlt szombaton, első író-olvasó találkozónk alkalmával kiderült, a zenekar nem zárkózik el a demók CD-n történő megjelentetésétől. Bízom benne, hogy ez hamarosan meg is valósul.
Leave a Reply