Találkozás Jeff Becerra-val, a Possessed frontemberével
Bevezetésre ezúttal semmi szükség, a Mester nyilatkozott! Beszélgetésünkre a Possessed augusztus 7-i, Dürer Kert-beli koncertje után került sor.
D. L.: Köszönöm ezt az óriási bulit, Jeff! Első alkalommal jársz Magyarországon, hogy érzed itt magad?
Jeff: Nagyszerű közönségünk volt, és remekül éreztük magunkat. Eddig ez volt a mostani turnénk legjobb bulija.
D. L.: Két napja Németországban léptetek fel a Wacken Open Air fesztiválon. Hogy sikerült az a koncert?
Jeff: Jól, bár akadt némi technikai problémánk, mégpedig a kontrollokkal. De most már itt van a saját hangosítónk, aki sokkal komolyabban veszi a munkáját. Ezzel együtt király buli volt, és nagyszerűen éreztük magunkat.
D. L.: Az volt a turné első állomása?
Jeff: Igen, az első koncertünk volt ezen a turnén.
D. L.: Viszont másodszorra játszottatok Wackenben, igaz?
Jeff: Igen.
D. L.: Májusban a Nuclear Blast-hoz szerződtetek. Hogyan sikerült ezt összehozni?
Jeff: Nos, amennyire tudom, megszerezték az ötszámos demónkat és megtetszett nekik az anyag. Elküldték a felvételt Markusnak, a Nuclear Blast tulajdonosának, ő pedig ezt mondta: „Idén korábban jött el a karácsony, itt a nyolcadik templom, azonnal le kell szerződtetni a bandát!” De azt is hallottam, hogy Kirk Hammett négy éve folyamatosan nyúzta a Nuclear Blast-et azzal, hogy szerződtessék a Possessed-et.
D. L.: Más kiadók is érdeklődtek irántatok?
Jeff: Igen, nem is kevesen.
D. L.: Hogyan zajlik nálatok a dalírás?
Jeff: Az új számok zömét én írtam, ahogy az összes dalszöveg is tőlem származik. Dan is ír zenét. Én eddig legalább négy nótát hoztam, Dan pedig hármat.
D. L.: Hány szám lesz a lemezen?
Jeff: Valószínűleg tíz. Kilenc vagy tíz szám.
D. L.: Mindegyik szerzemény új?
Jeff: Igen, mindegyik vadonatúj.
D. L.: Arra nem gondoltál, hogy újra felvegyetek pár régi Possessed-klasszikust?
Jeff: Nem.
D. L.: Tavaly decemberben a Belphegor és az Absu társaságában turnéztatok itt, Európában. Hogyhogy nem jutottatok el Magyarországra?
Jeff: Nem tudom, ez a turnészervező és menedzser cégünkön múlik. Lehet, hogy nem kaptunk ajánlatot, márpedig csak oda tudunk menni, ahonnan ajánlat érkezik.
D. L.: Hadd faggassalak egy régi sztoriról! Igaz, hogy az Exodus tagjai vitték el a demótokat a Metal Blade főnökének, Brian Slagel-nek?
Jeff: Gary Holt és az Exodus tagjai mindig is sokat segítettek nekünk. Gary már 1979-ben, az első zenekarom idején afféle menedzserként tevékenykedett nálunk, és különféle partikon intézett nekünk fellépéseket. Szóval Gary, Tom (Hunting dobos – D. L.) és a többi srác az Exodusból mindig is komolyan támogatott bennünket, ahogy a Metallica tagjai is sokat segítettek a Possessednek. Egymás próbahelyén jártunk össze bulizni, és máskor is együtt lógtunk. Szoros összekötő kapocs volt közöttünk, hogy Kirk Hammett-től például egy saroknyira nőttem fel, és akárcsak ő, kissrácként én is gördeszkáztam. Úgyhogy mindig is megvolt köztünk a barátság, és a srácok rengeteget segítettek nekünk. Amikor az első demónk 90 példányát küldözgettük szét, nekik sikerült bejuttatniuk a felvételt Brian Slagel-hez, aki ki is akart adni egy kislemezt, mégpedig a Swing of the Axe-t, mi pedig megcsináltuk. Aztán másodszorra is felvettük a Swing…-et a Metal Massacre válogatásra, sőt harmadszorra is, egy EP-hez.
D. L.: Vagyis igen különleges és szoros barátság fűzött benneteket a Bay Area bandáihoz.
Jeff: Igen, az Exodushoz, a Metallicához, sőt lényegében mindegyikhez. Valamennyi Bay Area-beli csapat nagyon, de nagyon közel állt hozzánk. Mindannyian támogattuk egymást, és a srácok mindegyikével együtt lógtunk. A Death Angel, az Attitude Adjustment tagjaival és a többiekkel…
D. L.: Igaz, hogy hozzátok fűződik a „death metal” mint stílus-meghatározás?
Jeff: Igen, azt mi találtuk ki, mert valami gyorsabbat, súlyosabbat és mást játszottunk, mint a többiek. Úgy voltunk vele, hogy ha már a black metal, a speed metal és a thrash metal címke is foglalt, akkor az egyedüli death metal zenekarként ismerjenek meg bennünket az emberek. Arra gondoltunk, hogy death metal csapatként fogjuk emlegetni a Possessedet, meg is írtuk a Death Metal című himnuszunkat, és őszintén hittem abban, hogy a Possessed a világ egyetlen death metal bandájaként válik majd ismertté. Később persze stílus-meghatározás lett belőle, de ezt is rendkívül kitüntetőnek és csodálatosnak tartottam.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a korai Metallicával, Slayerrel vagy Exodusszal összehasonlítva ti egy merőben új megközelítéssel és irányvonallal rukkoltatok elő?
Jeff: Szerintem gyökeresen mást csináltunk. Valami lényegileg eltérőt, valami sokkal gyorsabbat, sötétebbet és őrültebbet.
D. L.: Még Kam Lee (Massacre) is az első death metal zenekarnak, illetve az ő és Chuck Schuldiner legfőbb hatásának nevezte a Possessedet.
Jeff: Nos, tény, hogy Chuck első zenekara, a Mantas amolyan Iron Maiden és Judas Priest feldolgozás-banda volt. Aztán Chuck meghallotta, hogy mit csinálok, és át is költözött hozzánk, hogy a közelemben lehessen, én pedig, úgymond, a mentora lettem. Két évvel később, amikor az első lemezét készítette, azzal a Randy Burns-szel dolgozott, aki a mi albumunk producere is volt, és sokat merített a mi dolgainkból. Emlékszem, ahogy odajött hozzám, és azt mondta: „Hallgasd csak meg ezt, Jeff! Pontosan úgy énekelek, mint te!” Büszke is volt erre. Büszkén hirdette, hogy a Possessed volt a fő hatása. Szóval jó barátok voltunk Chuck-kal.
D. L.: A Seven Churches felvételei a tavaszi suliszünet idején zajlottak, mivel hogy akkor még középiskolások voltatok. Hogyan emlékszel vissza a stúdiózásra?
Jeff: Kitelepültünk Cotatiba, a Prairie Sun stúdióba, és ott dolgoztunk pár héten át. A pihenőidőben pedig a Blue Cheer tagjaival buliztunk. Kemény partizás folyt velük, amit roppant mód élveztünk. Az eredeti keverés állat volt, csodálatosan szólt, de aztán lejött Carl, hogy maszterizálja az anyagot, és ki tudja, miért, visszavett az egésznek az élességéből. Mondjuk, így is tetszik, ahogy szól, a mai napig ez a kedvenc lemezem.
D. L.: Volt már akkor valamennyi stúdiós tapasztalatotok? Rendesen felkészültetek a felvételekre? Nagy segítséget jelentett számotokra Randy Burns jelenléte?
Jeff: Lényegében úgy vettük fel a Seven Churches albumot, mintha élőben nyomnánk. Mindjárt első vagy második nekifutásra felküldtük, és nagyon jónak találtuk. Bezártam minden ablakot, betoltam egy 151-es Bacardi rumot, négyfajta ízesített italt és egy kevés metamfetamint, és ezzel kurvára el is intéztem magam. Felkapcsoltam a piros lámpát, és amikor senki nem figyelt, hódoltam a kibaszott ördögnek. Nagyon súlyos volt!
D. L.: A lemez megjelenését követően adtátok az első koncerteteket az Egyesült Államokon kívül, mégpedig a legendás kanadai WWIII fesztiválon, Montrealban. Mesélnél erről?
Jeff: Már 1983 óta nyomtuk, úgyhogy amikor ’85-ben eljutottunk oda, már abszolút felkészülten mentünk, és nagyszerű élményben volt részünk. A közönség fantasztikus volt, és mi is jól játszottunk.
D. L.: Ha jól tudom, 1986 elején a Venommal és a Slayerrel együtt léptetek fel a San Francisco-i Kabuki Theater-ben.
Jeff: Az a koncert a Show No Mercy vagy a Haunting the Chapel turné első állomása volt, vagyis az első vagy a második Slayer-turnéé. Mi ott voltunk a Slayerrel a Show No Mercy és a Haunting the Chapel észak-amerikai turnéján is. A buli annak volt a kezdete, és ott már a Seven Churches anyagát játszottuk.
D. L.: Kinek az ötlete volt, hogy a Beyond the Gates pont Halloween napján jelenjen meg?
Jeff: Az a Combat kiadóval kötött szerződésünk része volt. Ennek értelmében minden évben újabb anyagot kellett letennünk az asztalra, és az volt a második a három lemez közül, mert hogy összesen két albumot és egy EP-t készítettünk.
D. L.: Ezt követően az első európai koncertjeitek jöttek a Deathrow és a Voivod társaságában, igaz?
Jeff: Igen, remek túra volt.
D. L.: És milyen volt a Gates of Darkness turné a Dark Angel-lel?
Jeff: Ó, az is nagy móka volt.
D. L.: Elmondható, hogy az egyéni megszólalás és a hangod a Possessed védjegyeivé váltak?
Jeff: Igen, valami olyat akartuk csinálni, amiről hittük, hogy kilógunk vele a sorból. Rengeteg hajbanda és egyéb hasonló csapat nyomult akkoriban, mi pedig valaminek a zenei őstípusa akartunk lenni. Azt játszottuk, amit játszani akartunk. Akkoriban imádtuk a punk rockot: T.S.O.L., Agent Orange, Discharge satöbbi. A metalnak bizony a punk rock mozgalom volt az archetípusa.
D. L.: Hogyan lett Joe Satriani a The Eyes of Horror EP producere?
Jeff: Jó barátunk volt, és gitárleckéket adott Larry-nek, aki felvetette neki a dolgot. Azt mondta, hatezer dollárért elvállalja. Rengeteget tanultunk tőle. Akkoriban mindent analóg módon rögzítettünk. Ő megtanította, hogyan kell visszafelé lejátszani a szalagot, és hogyan kell kezelni azt a sok bizbaszt. Igen különleges folyamat volt.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a Beyond the Gates és a The Eyes of Horror egy változatosabb zenei világot képvisel?
Jeff: Igen, mivel nem akartunk beskatulyázhatóvá válni. Nem kizárólag a csúcssebességre törekedtünk, hanem annál szélesebb spektrumot akartunk átfogni azokkal az anyagokkal. Ezért gondolom, hogy a maga műfajában a Possessed a legigazabb csapat. A mostani death metal zenekarok közül ugyanis sokaknál léteznek bizonyos konkrét szabályok. Szóval tudatosan döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk kiszélesíteni a spektrumunkat.
D. L.: Tartod a kapcsolatot a volt tagokkal?
Jeff: Ők annak idején tudatosan döntöttek úgy, hogy nem akarnak többet turnézni és a Possessedben játszani, szóval tovább kellett lépnem. Nem utálom őket, csak éppen nem beszélek velük túl gyakran. Csinálják a saját dolgainkat. Larry a Primusban játszik, vele a mamáján keresztül tartom a kapcsolatot. Mike Sus már nem zenél, és Mike Torrao is csak szórakozásból.
(A fordításért óriási köszönet illeti Tauszik Viktort, a fotókért pedig Németh Róbertet. Mivel a hangfelvétel meglehetősen zajos volt, ennyit sikerült kihámoznom a hallottakból.)
Leave a Reply