Megjelenése idején, vagyis két évvel ezelőtt még nem figyeltem fel erre az anyagra, most azonban valahogy elém került, és nem voltam rest lecsapni rá. A két főszereplő neve garanciát jelent az élvezetes és minőségi muzsikára, a projektet ugyanis a zeneszerző-gitáros Arjen Anthony Lucassen (Ayreon) és az énekes-szövegíró Anneke van Giersbergen (ex-The Gathering) hívta életre. Mint tudjuk, a két előadó dolgozott már együtt, méghozzá az Ayreon Into the Electric Castle, illetve 01011001 című albumán.
A túlnyomórészt holland muzsikusokból álló csapatot az említetteken kívül Arjen állandó zenésztársa, a dobos Ed Warby, 13 további hangszeres és egy kórus alkotja. Lucassen szokásához híven nem elégszik meg csupán hat húr pengetésével: az elektromos és akusztikus gitár mellett basszusgitáron, billentyűs hangszereken, ütősökön és dulcimeren (cimbalmon) is játszik.
A műfaji megjelölést némileg bonyolítja, hogy a The Diary egy dupla konceptalbum, amely egy Gentle és egy Storm részre osztható, ám míg ezek témáikat és a számsorrendet tekintve megegyeznek, az előbbin akusztikus folk hangszereléssel hallhatjuk a dalokat (amelyekben a csapat olyan egzotikus hangszereket is csatasorba állít, mint a szitár, az ír buzuki vagy a tabla), utóbbin pedig a rockzene eszköztára, valamint a szimfonikus zenekari megszólalás dominál.
Mint az talán sejthető, a rockosabb változattal ismerkedtem meg közelebbről (persze összehasonlítani is érdekes lenne a kétféle hangszerelést): a The Diary ezen felében progresszív szimfonikus metál muzsika hallható, amelyen belül az énektémák a leginkább hangsúlyosak.
A dalok egy 17. századi szerelmi történetet mesélnek el, amelynek szálai Amszterdamtól egészen Indiáig, illetve a mai Indonéziáig nyúlnak. A férfi főhős, Joseph Warwijck ugyanis a Holland Kelet-Indiai Társaság egyik hajójának tisztje, aki „gyarmatáruért” indul az egzotikus világok felé. Két és fél évig tartó útja során – a nagy távolságból és a hézagos postahálózatból adódóan – rendszertelen levelezést folytat fiatal feleségével, Susanne Vermeer-rel, aki közben világra hozza gyermeküket, Michiel-t, majd megbetegszik, és mielőtt még a párja hazatérne, meghal. Joseph csak ekkor értesül a szomorú eseményről, találkozik kétéves fiával és lel rá felesége elmúlt időszakban vezetett naplójára. Utóbbit a levelezésükkel együtt biztos helyre rejti, majd 11 évvel később, már hajóskapitányként a fiával együtt kell útra a tengeren. Az érzelmeket, gondolatokat és beszámolókat tartalmazó feljegyzéseket pedig a család leszármazottai találják meg, valamikor a 21. század elején, azaz napjainkban…
Az albumon hallható muzsikát az első és az utolsó számban hallható tengermorajlás és az abba vegyülő harangkongás foglalja keretbe. A nyitó Endless Sea lüktetése is a hullámok végtelen sorát idézi meg. A témáról és a hangulatról a Savatage The Wake of Magellan-ja jut eszembe, ám ez annál jóval szelídebb muzsika. A Blackmore’s Night-tal való párhuzam is kínálja magát – annál viszont jóval rockosabb zenét hallunk.
Anneke óriási, sok helyen szokatlan vonalvezetésű dallamokat énekel, a zene leginkább Ayreon-os, a témák és hangulatok a fájdalmasan szép lírától a viharban fortyogó tenger kíméletlenségét megjelenítő zene örvényléséig terjednek. Kedvenc dalaim a már említett Endless Sea mellett a napfényes Shores of India és a visszafogottan vad The Storm, de valamennyi tételt élvezet hallgatni, hiszen ezek egymásutánja adja ki a Nagy Utazást.
Lucassen sokszereplős projektjei kapcsán szokatlan fejlemény, hogy a lemez megjelenését 2016 áprilisában egy rövid turné követte. A komponista ezzel párhuzamosan úgy nyilatkozott, ha kellően jó lesz az anyag fogadtatása, mindenekelőtt a közönség részéről, a folytatás sem elképzelhetetlen. Én a magam részéről örülnék neki. Viszont amíg az megérkezik, várom a Vuur nevű formáció idén októberre ígért bemutatkozó albumát, amelyen Anneke állítólag minden eddiginél metálosabban énekel.
Leave a Reply