Előző cikkemben két olyan testvérpárról írtam, akik gyakorlatilag a kezdetektől végig együtt, egy csapatban muzsikáltak. Ma ennek éppen az ellenkezőjéről lesz szó, bár a tesók útjai azért időnként itt is keresztezték egymást.
MICHAEL ÉS RUDOLF SCHENKER
Scorpions és Michael Schenker Group (valamint utóbbi különböző változatai): előbbi olyan, mint egy boldog, jól működő házasság, amelyben a férfi több mint 50 évet él le egyhuzamban ugyanazon társ mellett. Utóbbi pedig olyan, mint egy vibráló élettársi kapcsolat, amelyet a partnerek rendre megújítanak, szakítanak, majd szinte azonnal vissza is térnek egymáshoz. A megbízható és a kalandor, akik különböző élet- és munkafelfogással fél évszázada zúdítják ránk albumaikat.
Az 1948-as születésű ritmusgitáros, Rudolf Schenker 1965-ben (!) hozta létre az azóta megszakítás nélkül, máig működő Scorpionst. Rudi kezdetben maga állt a mikrofon mögött, egészen 1970-ig, amikor is együtteséhez Klaus Meine énekes, és nála 7 évvel fiatalabb öccse, a szólógitáros Michael Schenker is csatlakozott. A fivérek első közös ténykedése sajnos elég rövid ideig tartott. 1972-ben adták ki bemutatkozó albumukat, a Lonesome Crow-t. Az ezt követő lemezbemutató turné bizonyos állomásain az UFO előtt játszottak. Nem sokkal a koncertsorozat vége előtt a brit banda tagjai felajánlották Michael-nek, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ő igent mondott, a Scorpions pedig új szólista után nézhetett, akit végül Uli Roth személyében találtak meg.
Innentől – röviden – Michael Schenker pályafutását követjük, hiszen ő járt be kacskaringósabb utat. A fiatalabb testvér gyerekként kezdett el gitározni, amikor bátyja a szülinapjára megkapta első gitárját, egy Gibson Flying V-t. Első koncertjét 11 évesen adta a Scorpions-szal, és a Lonesome Crow felvételei idején is mindössze 17 éves volt.
A gitáros először 1973-1978 között volt az UFO tagja, majd még legalább háromszor tért vissza a bandába, mindig egy-egy újabb albumot hagyva maga mögött. Első ízben éppen akkor szállt ki a brit együttesből, amikor bátyjáék az 1979-es Lovedrive album felvételeire készültek. Michael is csatlakozott hozzájuk a stúdióban, ahol így – vele és az újonc Mathias Jabs-szal együtt – három gitáros volt jelen. A vagabund öcs játéka végül három dalban (Another Piece of Meat, Coast to Coast, Lovedrive) hallható.
A lemez megjelenését követően a csapat úgy döntött, hogy az ifjabb Schenkert tartják meg szólógitárosként, és Jabs lábára kötnek útilaput, ám a franciaországi turné során Michael kiszállt a csapatból, és Mathias előtt újra megnyílt az út a zenekari tagság felé (amit, mint tudjuk, azóta sem adott fel).
Schenker – akárcsak Ritchie Blackmore – a kezdetektől elég problémás művész volt. Nem egyszer előfordult, hogy az UFO-koncertek kellős közepén lesétált a színpadról, s így a fellépést onnantól félbe kellett szakítani. Állhatatlanságát egyesek azzal magyarázzák, hogy Schenker nem szerette mások dalait játszani. Nehéz természetét idővel egyre inkább elhatalmasodó alkoholizmusa is súlyosbította.
A 70-es évek közepén a Rolling Stones őt is meghallgatta, amikor a távozó Mick Taylor utódját kereste. Az Aerosmith is gondolt rá, mint Joe Perry egyik lehetséges helyettesére, amikor alapemberük 1979-ben távozott a zenekarból. Randy Rhoads halála után Ozzy elsőként őt hívta fel, hogy lenne-e kedve csatlakozni hozzá, de Schenker állítólag túl sok követelményt támasztott, többek között egy saját magánrepülőt szeretett volna.
A gitáros 1979-ben indította be szólókarrierjét, a Michael Schenker Group (MSG) megalapításával. A zenekar történetének számos fejezetét ismerjük, amelyek általában egy-egy énekeshez kötődtek. A legmarkánsabb ilyen éra talán Robin McAuley nevéhez fűződik, hiszen a csapat 1987-1993 között McAuley Schenker Group-ként működött (hozzánk is ezzel a felállással jutottak el 1986 nyarán, a Scorpions előzenekaraként), ráadásul ez a formáció 2012 óta újra létezik. Közben Michael egy rövid időre (1990-ben) a Ratt-ban is megfordult.
S ha ez nem lenne elég, Schenker 1993 óta szólóalbumokat is megjelentet, és számos egyéb projektben is részt vesz. Minden magánéleti válsága mellett, azok ellenére pedig jelenleg úgy néz ki, hogy különböző felállásokkal, párhuzamosan egymás mellett létezik a McAuley Schenker Group, a Michael Schenker Group, a Michael Schenker Fest és a Michael Schenker’s Temple of Rock.
S hogy a fivérek nem fordítottak végleg hátat egymásnak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Rudi Klaus Meine-vel együtt tiszteletét tette öccse Rock Will Never Die koncertalbumának Doctor, Doctor című dalában, illetve két számban is gitározott Michael 2011-es Temple of Rock című lemezén. A fiatalabb fivér a 2006-os Wacken Open Air fesztiválos Scorpions-koncert több (összesen hét) dalában csatlakozott egykori zenésztársihoz, amelyet egy két évvel később megjelent videó is megörökített.
Szólnunk kell azonban még egy harmadik testvérről is, az 1966-os születésű Barbara Schenker-ről, aki ilyen fivérek mellett mi más pályát is választhatott volna, mint a muzsikusit. A húg billentyűs lett, 1980-ban megalapította a Viva nevű heavy metal csapatot, amely az Accept-tel és a Trance-szel együtt a műfaj németországi pionírjai közé tartozott. A báty, Michael a zenekar 1982-es koncertjein lépett fel vendégmuzsikusként. Az együttes énekese az a Marco Paganini volt, aki később saját zenekarával sikeres szólókarriert épített.
Barbarát a német Metal Hammer 1985-ben az év billentyűsének választotta. A csapat első körben éppen abban az évben szűnt meg. Addig 4 lemezt jelentettek meg, azt követően pedig szakaszosan működtek: a leghosszabb ilyen periódus 2007-2012-re datálódik, az ötödik, egyben utolsó albumuk viszont még 1996-ban látott napvilágot.
A csapat első feloszlását követően, 1986-1988 között Barbara az ugyancsak német, kizárólag hölgyekből álló csapat, a Rosy Vista billentyűse lett, közreműködésével mindössze egyetlen single, a Tables Are Turned/Rocking Through the Night készült.
JENS ÉS ANDERS JOHANSSON
A svéd testvérpár közül a dobos Anders az idősebb: ő 1962 májusában, míg öccse, a billentyűs Jens 1963 novemberében látta meg a napvilágot. Édesapjuk az 1968-ban, mindössze 35 éves korában, autóbalesetben elhunyt jazz-zongorista Jan Johansson volt.
A klasszikus zenei zongoraleckéken edződött Jens pályafutását 1982-ben, a Slem nevű jazz fúziós csapatban kezdte, majd csatlakozott a svéd metalcsapat Silver Mountain-hoz, amelyben akkor már a bátyja is ott játszott. Anders gyermekkorában zongorán tanult játszani, de 14 évesen, egy biciklibalesetet követően átnyergelt a dobokra.
Jens-et egy évvel később viszont már Kaliforniában találjuk, ahol Yngwie Malmsteen billentyűsévé avanzsált, aki az ő közreműködésével készítette első öt lemezét. Bátyja, Anders 1984-ben csatlakozott hozzájuk, így ő a debütalbumról lemaradt, a Marching Out-ról és a folytatásról viszont nem. 1989-ig maradtak tagjai a gitármágus csapatának, ezt követően elváltak útjaik, és külön-külön számos híres és kevésbé ismert projektben vettek részt.
Jens az elkövetkező évtizedekben játszott együtt többek között Ronnie James Dio-val, Tony McAlpine-nal, Ginger Baker-rel, Arjen Lucassen-nel, a Kamelot-tal, az Avantasia-val és a Sonata Arctica-val, Anders pedig számos más muzsikus mellett a Blue Murder-rel és a Narnia-val. Amikor Kevin Moore 1994-ben távozott a csapatból, a Dream Theater Jens Johansson-t is meghallgatta, ám az együttműködés végül nem jött létre.
Jens 1996 óta a Stratovarius, 2015-től pedig a Rainbow billentyűsi posztját is betölti. A tesóknak mindemellett arra is van idejük, hogy egymás szólólemezein közreműködjenek (Jens-nek eddig három, Anders-nek egy ilyen albuma volt), illetve közös formációkat hozzanak létre.
Ez utóbbira példa az 1993 óta létező progresszív blues metal családi vállalkozás, a The Johansson Brothers, amelynek ezen a néven egy, szimplán Johansson-ként pedig három albuma jelent meg. Utóbbi anyagok közül az 1996-os Heavy Machinery érdekessége, hogy azt az idén elhunyt neves gitárossal, Allan Holdsworth-szel (U.K., Soft Machine stb.) közösen készítették. Az ugyancsak 1996-os Sonic Winter két dalában Yngwie Malmsteen tette tiszteletét, az 1999-es The Last Viking-en pedig nem kisebb nevekkel muzsikáltak együtt, mint az énekes Göran Edman (Yngwie Malmsteen) és a gitáros Michael Romeo (Symphony X).
A testvérek útjai még legalább két formációban keresztezték egymást. Anders 1999-2014 között a Hammerfall dobosa volt. Öccse a zenekar 2002-es Crimson Thunder és 2009-es No Sacrifice, No Victory albumán is vendégszerepelt. Volt egy különleges projektjük is, az ál-mexikói kamuzenekar, a Bakteria, amelyben Jens Pedro Herrera, Anders Manuel Gonzalez néven szerepelt, az Umberto Torres nevű énekes pedig valójában nem volt más, mint Jeff Scott Soto. A thrasht játszó hobbi-csapat 1992-ben alakult és elvileg a mai napig létezik, ám ez idő alatt mindössze egy albuma jelent meg, a 2009-es Defecate! Suffocate! Mutilate! Masturbate!.
Johansson-ék a tulajdonosai a Heptagon Records-nak, amely saját anyagaik mellett édesapjuk és más svéd művészek albumait adja ki. A testvérek szabadidejükben egy jazz-duót is működtetnek, amelyben Jens zongorán, Anders pedig nagybőgőn játszik.
Leave a Reply