
Régóta tartom azon véleményemet, hogy ha 1986-ban nem jön ki a legelső Metallica Hungarica, ha Lénárd László és Cselőtei László nem rukkolnak elő Kelet-Közép-Európa legelső fanzine-jével, vélhetőleg sosem bontakozott ki volna Magyarországon heavy metal élet. Persze azon is érdemes elfilozofálni, hogy mi lett volna, ha esetleg mások jöttek volna elő egy underground lappal. Egy biztos: a politikai helyzet nagyon nem kedvezett a kemény muzsikáknak kis hazánkban, ellentétben a többi szocialista országgal, ahol komoly turnék, fesztiválok voltak. Bár, ha jobban belegondolok, az egykori Szovjetunióban, NDK-ban, Bulgáriában és Romániában is hozzánk hasonlóan nyomorúságos sorsa volt kedvelt zenénknek.
Előzmények: Kukovecz Gábor gitáros, Paksi Endre énekes/basszusgitáros és Varga „Pepe” Tibor billentyűs a kötelező sorkatonai szolgálatuk letelte után, 1980-ban úgy döntöttek, hogy a korábbi közös amatőr próbálkozásaik után komolyabb formában folytatják a zenélést. Egyik budapesti koncertjük után sétált oda a zenekarhoz Kalapács József, hogy szívesen énekelne a csapatban, így az együttesnek rögtön két frontembere is lett, mivel Kaláccsal együtt egy másik énekes, Németh László is csatlakozott hozzájuk, majd nem sokkal később, 1982 decemberében, Neográdhy Dezső dobos javaslatára vették fel a Pokolgép nevet.
Országos ismertséget az 1983-as televíziós Ki Mit Tud? vetélkedő hozott nekik, ahol az elődöntőben a Vérszívó asszony, a középdöntőben a B. S. emlékére, míg a döntőben A jel című dalokat adták elő. A hivatásos zsűri mindig kiejtette a zenekart, de a közönség rendre visszaszavazta őket a versenybe, így végül második helyezést értek el. A magyar lemezpiacon akkor egyeduralkodó állami lemezkiadó, a Hungaroton megpróbálta rávenni a Pokolgépet, hogy heavy metal helyett eladhatóbb rockzenével próbálkozzanak, amelynek egyik terméke a kislemezen is kiadott Kegyetlen asszony címre finomított tétel lett.
Eme rövid kaland után a Pokolgép visszatért a heavy metalhoz, a billentyűs Varga Tibor pedig távozott. Közben a két zenekarvezető (Kukovecz és Paksi) között kiéleződtek az ellentétek, ami Paksi Endre kilépéséhez vezetett. Az új basszusgitáros Pazdera György (ex-Rockwell) lett, míg a másodgitáros posztjára 1984-ben Nagyfi László (ex-Ninive) érkezett. Ugyancsak ebben az évben a Magyar Rádió 8-as stúdiójában rögzítettek két dalt (Cirkusz és rács, A bűn), azonban a szerzemények nem kerültek hivatalos kiadásra. Az akkori legnépszerűbb magyar hard rock zenekarok, mint az Omega, a P. Mobil és a P. Box előtt játszottak, illetve a Motörhead első budapesti fellépésének előzenekara voltak, ami csak tovább növelte rajongótáborukat.
1985-ben előbb a Start válogatáson jelent meg a Heavy metal című daluk, majd az első önálló Pokolgép kislemezen a Sátán és a Maszk kaptak helyet. Ekkor már az Amerikába emigrált Gyenizse András helyén Tarcza László (ex-Rockwell) dobolt a zenekarban, és az ő csatlakozásával alakult ki a Pokolgép klasszikus felállása.
Felvételek: Miután két kislemez és egy válogatásanyag felvételein már túl voltak, nem mondhatjuk, hogy tapasztalat híján vonultak stúdióba. A munkálatok 1986. február 1-jétől az Omega stúdióban zajlottak Trunkos András, Nagy Feró zenei rendezők és Toókos Zoltán, Zakariás István hangmérnökök segítségével, az album pedig augusztusban jelent meg.
Dalok, végeredmény: Nehéz bármit is mondani a korongról, pláne elfogultság nélkül, holott hozzátartozik az igazsághoz, hogy a lemez kiadása elől addig mereven elzárkózó Hungarotont a Pokolgép rohamléptekben növekvő népszerűsége és Nagy Feró segítő gyámkodása győzte meg. Noha addigra már javába kinőtték a kezdő státuszt, mai fejjel/füllel azért még simán rásüthető a végeredményre, hogy kezdetleges, nem egészen kiforrott, az viszont kétségtelen, hogy az olyan szerzeményeket, mint a, A jel, a Démon, a B. S. emlékére, az Átkozott nemzedék vagy a Mindhalálig Rock and Roll egy kemény muzsikákra kiéhezett, fanatikus tábor várta, fogadta, és ölelte azonnal keblére.
Szerintem senkit sem lephetett meg, hogy az alkotás hatalmas siker lett. Nemcsak a nagyvilágban, de akkor már a vasfüggöny mögé zárt Magyarországon is tombolt a heavy metal mánia; a megklipesített A jel azonnal rockerhimnusszá vált, az album két hónap alatt 65 ezer példányban kelt el, összességében pedig kb. 80 ezer példány fogyott belőle. Semmiképpen sem szabad megfeledkeznem Molnár Antal és Varga Anna kultikussá vált borítójáról, valamint a zenészek öltözékéről sem, ezek is totális metalok voltak.
Cél: A legelső hazai heavy metal lemez elkészítése és megjelentetése.
Koncertek: Egy percig sem ült a babérjain a csapat, a Pokoli színjáték kiadásáig gyakorlatilag folyamatosan úton voltak úgy önállóan, mint az Omega társaságában, majd mintegy a turné koronájaként december 28-án a Metal Karácsonyon léptek fel a Petőfi Csarnokban.
Folytatás: Erről nem szívesen nyilatkozom, mert mindannyian tudjuk, ismerjük. A Metal az ész-ig véleményem szerint hibátlan karrierről beszélünk, sőt, a már Rudán Joe-val rögzített Adj új erőt is briliáns lett, utána viszont a csapat elvesztette a fonalat. A rengeteg tagcsere sem tett jót nekik, ennek következményeként a későbbi lemezek minősége igencsak hullámzó lett. Kövezzetek meg: nálam 1991-ben ért véget a történet a Pokolgéppel kapcsolatban, de azt bármikor aláírom, akár a véremmel is, hogy a klasszikus tagság megérdemelné a hazai Rock and Roll Hall of Fame-be történő beiktatást.
Hatás, konklúzió: A legelső hazai heavy metal lemez, amelynek megjelenése után már nem volt, nem lehetett apelláta, mert egyrészt megnyitotta a kapukat az itthoni nehéz fémzenét játszó bandák előtt, másrészt pedig Magyarországot feltette a műfaj térképére, így hazánk bekapcsolódott a nemzetközi heavy metal mozgalom vérkeringésébe.
Leave a Reply