Pár héttel ezelőtt kaptuk a zenekartól a tiszteletteljes felkérést, hogy foglalkozzunk velük, írjunk róluk. Egészen pontosan Coly-hoz futott be az „ajánlat”, akitől én vettem át ezt a nemes feladatot.
A fiatal győri társaság 2013 végén alakult, és azóta egy EP-n (Fájdalom Színház – 2014), egy single-ön (Hanyatlás – 2015), illetve egy albumon (Álmok Temetője – 2016) van túl, tehát még csak véletlenül sem lehet őket lustasággal megvádolni. A nekem küldött pakkban a korongon kívül az idei friss alkotás, egy kétszámos EP volt. Macher Zoltán és Gellén Tamás gitáros/énekesekhez, valamint Kovács Krisztián doboshoz új tag, Rákóczi Gergely basszusgitáros/énekes (tőle kaptam a csomagot) csatlakozott, aki Harmat Zoltánt váltotta.
Szándékosan nem hallgattam meg a lemezt, mégpedig azért, hogy ne legyen összehasonlítási alapom, úgymond, szűz fülekkel vegyem górcső alá ez évi művüket. Bevallva az őszintét, alaposan feladták a srácok a leckét, ugyanis egy kifejezetten nehéz hallgatnivalót zúdítottak a nyakamba. Tulajdonképpen a 13:30 játékidő mindent megmagyaráz, elárulja, hogy milyen muzsikára számíthatunk.
Nos, az rettentő összetett, sűrű, ugyanakkor hallatszik, hogy értő kezek, tehetséges fiatalok adják elő. A címadó dalban a Bay Area-i thrash éppúgy felfedezhető, mint a modern, core-os megoldások, a progresszív beütések, de a dallamoknak, a harmóniáknak sem mondanak nemet. Miután az énektémák három torokból törnek fel, nehéz megállapítani, hogy ki melyik részért felel, gondolom, zömében Macher Zoli adja elő azokat. Hasonló receptre íródott az Exterra is, ebben akusztikus betétek is felbukkannak.
Egy biztos, roppant súlyos, brutális az anyag, nagyon jól is szól, remélem, hogy idén már a második lemezt is a kezeink közé vehetjük. Ami engem illet, maximális bizalommal és támogatással viseltetek irántuk.
Leave a Reply