A ’80-as évek közepén a thrash metal Európába is begyűrűzött, s a mozgalmon belül Németország ragadta magához a kezdeményezést. Kétségtelen, hogy a Destruction, a Kreator és a Sodom nemcsak hazájukban, hanem a kontinensen is megágyaztak a műfajnak. Ma már tudjuk, hogy valóságos thrash-robbanás történt teuton földön, míg a többi országban (például Angliában, Olaszországban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban stb.) nem annyira vetette meg/nem tudta megvetni a lábát a stílus.
Előzmények: A thrash Svédországban sem generált különösebb hullámokat, noha az északi államban is bukkantak fel kiváló thrash bandák, például a Mefisto, a Mezzrow, az Agony vagy a Merciless. Itt egy durvább, szélsőségesebb muzsika, a death metal bontakozott ki, illetve a Bathory révén a black metal. A svéd death színtér létrejötte is a ’80-as évek közepére tehető, amikor is olyan csapatok alakultak meg, mint a Morbid, a Corpse (eredetileg Rising Power-ként indultak el, majd Destroyer, Anguish, végül Grave lett belőlük, de hozzájuk köthető a Putrefaction projekt is), a Nihilist, majd kicsivel később egész sor zenekar követte őket, például a Carnage, a Dismember, a Treblinka (később Tiamat-ként futottak be komoly karriert) stb.
Tulajdonképpen két komoly központja lett a svéd halál(os) fémnek, Stockholm és Göteborg, de a két város színtere között komoly különbségek mutatkoztak. Amíg előbbi az úgynevezett láncfűrész-hangzás, addig utóbbi dallamos megközelítése révén vált ismertté. Ellentétben az amerikai együttesekkel, a svéd (főleg stockholmi) alakulatokat a punk, különösen a d-beat hardcore punk képviselői inspirálták. Egészen pontosan az a bizonyos torzított, úttörőnek számító gitárhangzás (általában C# standardra vagy mélyebbre lehangolva, Boss HM-2 Heavy Metal, néha pedig egy egyszerű Boss DS-1 Distortion pedállal kombinálva), amelynek feltalálója Leif „Leffe” Cuzner (Nihilist – R.I.P.) volt.
Ezen a ponton el is érkeztünk az Entombed történetéhez, ugyanis a csapat a Nihilist feloszlása után bontott vitorlát. (Hozzátartozik a történethez, hogy három demójának és egy split 7” EP-jének köszönhetően a Nihilist komoly névnek számított a földalatti, kazettacserélgetős „birodalomban”, így az Earache-hel kötött szerződés annak idején semmiképpen sem számított meglepetésnek. Azonban nemcsak az Entombed, hanem az Unleashed is az „anyazenekarhoz” vezethető vissza). Első lépésként még kihozták a But Life Goes On demót, majd 1989 végén nekiálltak bemutatkozó albumuk elkészítésének.
Felvételek: A munkálatokra 1989 decemberében került sor Tomas Skogsberggel a Sunlight stúdióban. Nem ez volt az első anyag, amely ott készült, ugyanis a demót, valamint a Tiamat Sumerian Cry lemezét is a Sunlight-ban rögzítették. Gyakorlatilag a Sunlight és Tomas Skogsberg ugyanazt jelentette Európában, amit a Morrisound, illetve Scott Burns az Egyesült Államokban. Egy csapásra forradalmasították a hangzást a brutális zenék felségvizein, mindkét hely és szakember roppant keresett lett a durva muzsikát reprezentáló bandák körében.
Dalok, végeredmény: Ahogy a korong elkezdődik a címadó tétellel (beleszőve egy részletet az 1979-es horrorfilmből, a Phantasm-ból; amúgy erre készült a klip is), egyből világossá válik, hogy az alkotás merőben eltér az amerikai, illetve a brit death metal csapatok produkcióitól. A horrorisztikus hangulat, az őrlő riffek, a harmóniákban gazdag gitárjáték, a daráló basszusfutamok új színt hoztak a death metalba. Nagyon fiatalok voltak ekkor még a legények, hiszen nem, vagy alig töltötték be a 18. életévüket. A legidősebb tag Ulf „Uffe” Andreas Cederlund gitáros volt, aki a 19 felé közelített. Miután Johnny Hedlund-ot még nem tudták pótolni, a bőgőrészeket Niklas „Nicke” Andersson dobos, illetve Uffe játszották fel.
A korong majdnem felerészben régi szerzeményeket vonultat fel, hiszen a Revel in Flesh, a When Life Has Ceased, a Supposed to Rot és az Abnormally Deceased már a Nihilist demókon is szerepeltek. A cím a mágia két ellentétes megközelítése közötti kettősségre utal (Left Hand Path – Right Hand Path) és a nyugati ezotériában használatos terminusok. A meghatározást Alex Hellid gitáros találta az Anton LaVey-féle Sátán Bibliájában. Mindemellett a változatosság sem kerülte el a „gyerekek” figyelmét, komoly hangsúlyt fektettek a harmóniákra, a dallamokra, nem szégyelltek doom-os részeket is beemelni a felvételekbe; mind a mai napig a hideg futkos a hátamon a Drowned, a Bitter Loss vagy a Morbid Devourment hallatán. Annak idején a CD verzióra két bónusznóta is felkerült, a Carnal Leftovers (Nihilist-szerzemény) és a Premature Autopsy. Nem mehetek el szó nélkül a borító mellett sem, a Dan Seagrave által készített grafika egyszerűen lélegzetelállító.
Cél: Ahogy már fentebb utaltam rá: új színt, új megközelítést hozni a death metalba.
Koncertek: A tagok sokat nem ültek a babérjaikon, mert a lemez megjelenése után (1990. június 4.) Európa-turnéra indultak, majd ’92-ben becsatlakoztak a Gods of Grind turnéra a Confessor, a Carcass, illetve a Cathedral társaságában.
Folytatás: Ez már egy érdekes történet. Lars-Göran Petrov énekes rövid időre elhagyta társait (a Crawl maxi, valamint a Clandestine nélküle készültek), majd az 1993-as Hollowman EP-vel és Wolverine Blues-zal a zenekar – egy picit szakítva death metalos gyökereivel – új útra lépett. További kommentekbe, véleménynyilvánításba nem mennék bele, mivel számomra a legutolsó elfogadható Entombed kiadványok a Wreckage EP, illetve a To Ride, Shoot Straight and Speak the Truth lemez voltak, a manapság zajló kettészakadás pedig szimplán nevetséges.
Hatás, konklúzió: Ha egy német zenekar egy Entombed-dal alapján veszi fel a nevét (Revel in Flesh) és ha más előadók tulajdonképpen az egész korongot feldolgozták, arra mit lehet mondani? Nemcsak a svéd, hanem a komplett death metal színtér egyik legalapvetőbb, legmeghatározóbb albuma, a műfaj Top 5-jében feltétlenül ott van a helye. 1990 óta óriási kedvencem.
Leave a Reply