Dávid László: Georgius, tíz évig nem muzsikáltál, amikor is 2008-ban a Domhring frontembereként tértél vissza. Mit csináltál az idő alatt, illetve mi motivált, hogy újra egy zenekarban vegyél részt?
Georgius: Ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert Szegeden pár cimborámmal 1999-2000 között csak úgy a magunk örömére feldolgozásokat játszottunk az orvosi egyetem kolijának próbatermében. Metallica-, Slayer- és Kreator-dalokat, meg aztán volt egy saját nótánk is, azonban 2000-ben végeztünk az egyetemen (én az ukrán szakomon), így ez abbamaradt. És hogy formában tartsam a hangomat, 1999 augusztusában, a Castrummal is próbáltam kb. 1 hónapig Ungváron.
A zenét továbbra is hallgattam ezerrel, sőt, az egyik itteni csapat énekese, aki nagyon jó barátom, kétszer is elhívott, hogy dupla vokállal elnyomjuk a Pestilence Land of Tears-ét élőben Ungváron, 2005 és 2006-ban. A többi dolgomat lásd a bemutatkozásomnál. A Domhring-es dolog egyébként nagyon érdekesen alakult. 2007-ben sokat tartózkodtam Debrecenben, és természetesen az ottani bulikra is eljárkáltam. Összebarátkoztam a balmazújvárosi Death Warrant-os srácokkal, akik azon év nyarán éppen fellépésre készültek, és mivel két feldolgozás, a Dissection Shadows over a Lost Kingdom-ja és a Death Pull the Plug-ja is szerepelt a terveik között, megkérdezték, hogy lenne-e kedvem elnyomni ezeket velük. Egyértelműen igent mondtam, pompás kis bulit csaptunk azon az estén a balmazújvárosi Baki-klubban: a Slytract volt a nyitóbanda, utánuk a debreceni Gargara zúzta meg a népet, és után jött a Death Warrant. Nagyon sokan gyűltek össze, hatalmas élmény volt. A srácok a saját dalaikkal rendesen megaprították a rajongókat, a két feldolgozás csak hab volt a tortán, amiből aztán 3 lett, mert az Immortal coverbe is beszálltam némi háttérvokállal.
Régi komám, Papp Misi 2008 januárjában szólt nekem, hogy a debreceni Gargara feloszlott, Domhring néven alakultak újjá 2007 végén, és pont énekest keresnek. Megadta a srácok elérhetőségeit, össze is gyűltünk velük a debreceni Aranykakasban egy jó kis sörözős beszélgetésre. Másnap lementem a próbatermükbe, és onnantól egészen 2010-ig aktív Domhring-énekes voltam.
D. L.: Abból a csapatból miért távoztál? Aktív még amúgy a banda?
Georgius: Egyetlenegy demónk készült el The Vicar of Satan címmel 2008-ban (amelynek keverését Cornelius barátom végezte el Ungváron, amiért nagyon hálás vagyok neki, sőt, tavaly a YouTube-ra is felrakta a teljes demót + a Bathory Woman of Dark Desires-ának a feldolgozását is, némileg felturbózva a hangzást, és slide-show-val megspékelve). Egyébként 2008-2010 között aktívan koncerteztünk: Debrecenben több alkalommal, Budapesten kétszer, ezen kívül Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, Nyíregyházán, Szegeden és nálunk, Ungváron is. Nagyon sok régi emlék fűz mindegyik bulinkhoz, jó móka volt.
És most jön a dolgok szomorú része: 2010. január 21-én súlyos betegségben elhunyt a beregszászi menyasszonyom. Én két nappal később Debrecenben léptem volna fel a Domhring-gel egy feldolgozásesten. A bulit lenyomtam, ahogy tudtam, persze nem volt könnyű, de a Kedves emlékére való tekintettel nagy nehezen megcsináltam, persze sokat hibáztam. Köszönöm a Domhring-es fiúknak az akkori megértésüket és az Andartar zenekar akkori felállásának, Nagy Viktornak, Bodnár Csabának és Mohácsi Zsoltnak, hogy meghívtak magukhoz a Dissection Night’s Blood-jának közös eljátszására.
Azt hiszem, még két alkalommal léptem fel a Domhring-gel 2010-ben, az utolsó közös bulink azon év júniusában volt. Mondanom sem kell, hogy újra hazaköltöztem Ungvárra; időre volt szükségem. 2 év telt el teljes sötétségben, mire 2012-ben valamilyen formában újra aktivizáltam magam. A Domhring új énekessel folytatta 2010 őszétől, azonban pár évre rá fel is oszlottak, az okokat sajnos nem ismerem. 2010 óta itthon, amikor Cornelius hív, afféle guest vox-ként fellépek velük itt-ott pár régi dal erejéig: 2015-ben például Debrecent zúztuk meg, tavaly nyáron pedig Ungvárt.
D. L.: Az Encomium, illetve az Archangel’s Lantern révén az fanzine-újságírásban is benne vagytok. Mondanátok pár szót erről a tevékenységetekről?
Cornelius: Természetesen. Én 1998 táján fogtam bele az irogatásba, mert fontosnak tartottam, hogy a helyi csapatokkal készített interjúim és az anyagaikról írt kritikáim angol nyelven is eljussanak a világ bármely szegletébe. Persze az is mindig a nagy célkitűzéseim közé tartozott, hogy olyan csapatokkal is készítsek interjúkat, amelyek hatására magam is zenélni kezdtem.
Georgius: 2009-ben a Cornelius barátom által szerkesztett Encomium számára szegény elhunyt Kate-emmel készítettünk egy pár interjút különböző kisebb bandákkal, és Kate halála után, ha szórványosan is, de folytattam ezt a munkát. 2013-ban Sorin Witchfukker román komám belerángatott a Sadistik Witchfukk elnevezésű underground blogjába, és készítettünk is egy pár remek interjút.
2013 májusában úgy alakult a helyzet, hogy megismerkedtem egy, a néhai Jon Andreas Nödtveidt-hez egykoron nagyon közel álló személlyel (erről nem is ejtenék több szót, mert meg szeretné őrizni az inkognitóját; amúgy a szűkebb baráti körömből egy páran amúgy is tudják, hogy ki ő). Az ő ösztönzésére 2013 augusztusában elindítottam a saját blogomat (egyébiránt az Archangel’s Lantern név is tőle származik, valamint a logó ötlete, amelyet Asakku komám rajzolt meg, Cornelius pedig összehozta a designt). Ezt azóta is csinálom kisebb-nagyobb megszakításokkal, ahogy az egészségem engedi. Most éppen egy picit jobban vagyok, úgyhogy küldtem is szét a kérdéseket rendesen. Az Encomiumba pedig néha kritikákat is írok, plusz ezen kívül a Kronos Mortusban is megjelent pár ismertetőm.
D. L.: Mennyire éri meg manapság nyomtatott fanzine-t készíteni? Kifizetődik a bele invesztált idő, pénz, energia?
Cornelius: Én sosem a pénzt tartottam ebben fontosnak, hanem azt, hogy ha valami tetszik és látok benne fantáziát, akkor véghezviszem és papírra nyomom.
D. L.: Az Encomium legújabb száma mostanában látott napvilágot. Cornelius, mi vezetett arra, hogy újra nyomtatott formában jelentesd meg a fanzine-t? Ezzel párhuzamosan a weblap is működik?
Cornelius: A negyedik nyomtatott szám kiadásának gondolata akkor körvonalazódott bennem, amikor támadt egy ötletem, hogy meginterjúvolom az UzhGoreRot 2017-es fesztivál zenekarait, és ha ez időben (azaz augusztus 26-ig) sikerül, akkor nemcsak online, hanem nyomtatott formában is napvilágot fog látni ez az összeállítás. Mindig is vonzott a webzine működtetése, nagyon sok mindent le is egyszerűsített számomra, mivel ott sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban tudom kivitelezni bármely gondolatomat.
D. L.: Szerinted manapság is létezik fanzine-kultúra? Jelen színterünket illetően melyek a kedvenc fanzine-jeitek?
Cornelius: Persze, hogy létezik. De mint manapság minden más, ez is attól függ, hogy kivel áll kapcsolatban az ember, és van-e pénz az adott termékek beszerzésére. Sajnos, az ukrán fanzine-ek manapság kihalóban vannak; jó pár éve nem észleltem új kiadványokat errefelé. Szerencsére a napokban jelenik meg egy érdekes kiadvány, a kijevi KSM ‘zine! Ezt nagyon várom!
Georgius: Az igazi underground számára mindenképpen létezik. Tátrai Emese Stiff and Cold-ját, vagy a Stygian Shadows-t anno nagyon szerettem, ahogy régi barátom, Jeszenszky András Aegis-ét is. A jelenlegi színteret illetően sajnos nem igazán követem a dolgokat, mert a saját dolgaimmal vagyok elfoglalva, de egyvalakit és az ő die-hard fanzine-jét mindenképp megemlíteném: Jeszenszky András barátomat és a Voice of the Night-ot. A barátságon túl hatalmas tiszteletet érzek iránta. Eleddig 2 számot jelentetett meg, nagyon érdekes interjúkat készített és rengeteg érdekesség található még a kiadványban.
D. L.: Olvastok esetleg webzine-eket is?
Cornelius: Általánosságban nem jellemző, de amikor a kedvenc csapataim kerülnek górcső alá, akkor élvezettel olvasom ezeknek a webzine-eknek a virtuális oldalait.
Georgius: Mint említettem, titeket, ha ritkán is, de olvaslak, és néha belelesek a Kronos Mortus-ba is. Plusz van egy holland barátom, Ricardo Mouwen, aki angol nyelven készíti a dolgait, azt is nagyon szeretem.
D. L.: Napi szinten követitek az aktualitásokat, a friss lemezek, újdonságok megjelenését? Szerintetek jó vagy rossz a napjainkra jellemző, szinte átláthatatlan lemezdömping?
Cornelius: Igen, igyekszem követni a fejleményeket. Ennek köszönhetően nagyon jól át tudom látni az adott színteret és annak zenei palettáját. A lemezdömpinggel kapcsolatban nincsenek gondjaim, mivel rögtön első ismerkedés után átlátom, hogy az én szemszögemből mely csapatok érdekesek vagy szóra sem érdemesek.
Georgius: Amennyire lehet, igen, Cornelius jobban képben van ilyen téren, és ha valamiről lemaradok, ő elmondja nekem. A hatalmas kínálat jó is meg rossz is: egyrészt sok kisebb csapat is le tud szerződni, másrészt sajnos sok az imposztor is.
D. L.: Kérlek, soroljátok fel a számotokra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját, és indokoljátok is meg, hogy miért ezeket választottátok! Melyek voltak életetek legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?
Cornelius: A 10 nagyon kevés, ha 100 lenne, akkor talán. Így rögtön ezek a lemezek jutnak az eszembe:
1. Destruction: Infernal Overkill (1985)
2. Kreator: Pleasure to Kill (1986)
3. Sodom: Persecution Mania (1987)
4. Death: Individual Thought Patterns (1993)
5. Hypocrisy: Abducted (1996)
6. Dissection: Storm of the Light’s Bane (1995)
7. King Diamond: Abigail (1987)
8. Mercyful Fate: Don’t Break the Oath (1984)
9. Dismember: Like an Everflowing Stream (1991)
10. Entombed: Left Hand Path (1990)
Mind nagy hatással volt, van és lesz rám. Ezek időtlen alkotások. Ha nincsenek az adott zenekarok/lemezek, nem kezdek el együtt élni a zenével, nem fogok gitárt a kezembe, nem alapítok csapatot, nem szervezek koncerteket/fesztiválokat, és nem kezdek el írni zenei jellegű cikkeket. Ha a borítókat tekintjük, akkor már más a felállás, és így nézne ki a Top 10:
1. Destruction: Release fom Agony (1987)
2. Sodom: Agent Orange (1989)
3. Kreator: Coma of Souls (1990)
4. Dismember: Like an Everflowing Stream (1991)
5. Hypocrisy: Osculum Obscenum (1996)
6. Dissection: Storm of the Light’s Bane (1995)
7. Death: Leprosy (1988)
8. Immolation: Dawn of Possession (1991)
9. Tankard: Alien (1989)
10. Unleashed: Shadows in the Deep (1992)
Borító szempontjából nálam az alkotók közül első helyen Joachim Luetke áll, imádom a munkáit. D szintúgy zseniális Andreas Marschall, Kristian Wåhlin, Dan Seagrave, Wes Benscoter, Edward J. Repka, Sebastian Krüger, Axel Hermann és még nagyon sokan mások.
Legjobb és legmeghatározóbb koncertjeim? Hú, nagyon sok volt. 1996-ban a Cradle of Filth/Opeth, 1997-ben a Vader/Krabathor, 1999-ben a Cryptopsy/Nile/Enslaved, 2000-ben a Destruction, 2004-ben a Dismember, 2005-ben a Dissection fellépése és még sorolhatnám.
Georgius:
1. Dismember: Like an Ever Flowing Stream (itt minden tökéletes harmóniában van számomra: a banda, Tomas Skogsberg mester producerkedése, Dan Seagrave szép borítója)
2. Dissection: Storm of the Light’s Bane (imádom Kristian Wåhlin „Necrolord” munkáit, a Dissection-zenéje pedig önmagáért beszél ezen a lemezen)
3. King Diamond: The Eye (egyszerűen itt is minden összhangban van, a majdnem teljesen koncepciós szöveg, a gyönyörűen megkomponált zene, az egyszerűnek ható, de mégis csodálatos borító)
4. Kreator: Pleasure to Kill (az a pokoli fűrészelés, ami itt hallható, egyszerűen felülmúlhatatlan számomra, a borító is remek munka)
5. Sodom: Persecution Mania (azt hiszem, itt is nyilvánvaló a helyzet: mind a zene, mind a borító brutálisan kegyetlen egységben van).
6. Entombed: Left Hand Path (lásd a Dismember-es részt, ugyanaz a véleményem)
7. Running Wild: Port Royal (régóta imádom a kalózokat, nagyon jó kis lemez ez, a borítóról nem is beszélve)
8. Ancient Rites: Fatherland (a zene és Gunther szövegei itt is nagyon topon van/nak/ számomra, a borító pedig szorosan illeszkedik ehhez a koncepcióhoz)
9. Pestilence: Malleus Maleficarum (klasszikus death-thrash, a középkori metszet pedig nagyon jól illeszkedik ehhez az irgalmatlan pusztításhoz)
10. Grave: Soulless (igaz, a Grave itt egy picit visszavett a tempóból, de ennek ellenére nagy kedvenc, ahogy a borító is az)
Ez most éppen az aktuális tízesem, de mindig tudok variálni. A koncertek közül életem első nagyobb élménye a budapesti Aurora/Moby Dick/Kreator-höz fűződik, a már nem létező Olimpiai Körcsarnokban, 1991. február 5-én. Az 1996-os budapesti Opeth/Cradle of Filth következzék a sorban, ezután Jon, Set és Tomas Dissection-je 2005-ben. A 2008-as budapesti Holy Moses Sabinával, a mókás dobos Atomic Steif-fel és az Obituary szegény Frank Watkins-szal. A 2009-es debreceni Kreator-buli, amikor is végre kezet foghattam Millével és Ventorral, és közös képet is sikerült készítenünk. Végül, de nem utolsósorban a 2014-es kassai Implode/Grave/Entombed A.D.-buli, ahol végre személyesen is láttam az öreg „posztereimet” élőben: beszélhettem Lars Görannal, Ola Lindgrennel és Johan Janssonnal.
D. L.: Köszönöm szépen a válaszaitokat, minden jót kívánok!
Cornelius: Neked is köszönet az érdekes kérdésekért, a lehetőségért és az ungvári underground támogatásáért!!! Death metal rules supreme!!!
Georgius: Mi köszönjük még egyszer az érdeklődésedet, Laci barátom! Neked/nektek is minden szépet és jót kívánunk! Üdv Ungvárról, death metal victory!
Leave a Reply