Dávid László: Ami a formátumokat illeti, a kazettát, a vinylt vagy a CD-t részesítitek előnyben?
Cornelius: Egyre jobban hajlok a vinyl felé. A többi formátum is okés számomra, de valahogy ha vinyl van a kezemben, akkor minden más, és még a lemez borítója is sokkal érdekesebb, na meg aprólékosabb is.
Georgius: A CD-k és kazetták mindenképp előnyt élveznek nálam. Sajnálatos módon a lemezjátszónk tönkrement az évek során, de elképzelhető, hogy a közeljövőben beruházok egy újba, ha már a barátaim innen-onnan küldözgették a vinyleket.
D. L.: A kalózkiadványokról mi a véleményetek?
Cornelius: Van néhány bootleg kiadványom a kedvenc csapataimtól, és azokat nagyon is értékelem. Persze egész más a helyzet, ha egy illegális kiadvány az adott csapatnak kárt okoz, a tudta nélkül kerül forgalomba, mert valaki éppen azon akar nagy hasznot húzni. De underground szinten a bootleg cuccok kötelezők, hahahahaha…
Georgius: Nézzünk szembe őszintén a tényekkel: az egész világon időtlen idők óta megy a kalózkodás. Ha anno nincs a lengyel zsibvásár, a Takt, a Baron és a hasonló kalózkiadók a kazettás cuccaikkal, akkor sok kisebb bandát nem ismertem volna meg a skandináv vagy a holland hordák közül. Mindent nem lehet megvenni, beszerezni; manapság elég szerényen éldegélek, ám a szűkebben vett kedvenc bandáimra mindig megtalálom a pénzt, szóval igyekszem, hogy amennyire lehet, támogassam az igazi undergroundot. Tavaly például megrendeltem az Entombed A.D. die-hard boxot, amelybe a kitűzőkön, a felvarrón és a CD-n kívül egy 4 számos kazettás demót is belepakoltak L. G. Petrovék. Viszont amit nagyon nem szeretek, az az, amikor látom itt a FB-on, hogy egyes csapatok nyomatják nagy harsányan: „Gyertek, vegyétek meg a cuccainkat!”, miközben ők maguk nem támogatnak más hasonló bandákat azzal, hogy megveszik azoknak a kiadványait. Szomorú ez, sajnos elég sok negatív tapasztalatom van ezzel kapcsolatban.
D. L.: Miután az egykori Szovjetunióban nőttetek fel, hogyan tudtatok hanghordozókhoz, információkhoz jutni?
Cornelius: Mindig akadt valaki, aki vagy Lengyelországból hozta a Takt, MG, Baron stb. kazettákat vagy Magyarországról a különféle csemegéket. Amúgy pedig, ha valami friss lemez megjelent valakinél, azt vagy kölcsön kértük, vagy rögtön mentünk magnókkal és másoltuk ezerrel.
Georgius: Természetesen Magyarországról jutottunk zenékhez, amint megnyíltak a határok 1989-ben. Egy másik nagyon jó példa erre a felvidéki/szlovákiai Kassa, ahol édesanyám unokatestvérei éltek/élnek; ők küldtek nekem Accept- és Deep Purple-kazettákat. Információkhoz pedig a magyar tévén és rádión keresztül, illetve a Metallica Hungarica, a későbbi Hammerworld beszerzésével jutottunk. Továbbá a csehszlovák tévén akkoriban futó metalműsorból, a Janaray Rock Show-ból, és a csehszlovák rádióadón is volt egy komoly metalműsor, ahonnan szintén vettem fel érdekes dolgokat, 1990-ben például a Death Spiritual Healing című mesterművét.
D. L.: A környezetetek hogyan tekintett rátok, mint metalosokra? Milyen volt a ’80-as években a Szovjetunióban metalosnak lenni?
Cornelius: Nekem nagyon tetszett, sokkal jobb és érdekesebb volt akkor metalosnak lenni, mint például most. Ha lenne időgépem, rögtön visszatérnék, mondjuk, 1990-be, és újraélném azokat a szép időket.
Georgius: Eléggé összetett dolog volt ez az egész. A szüleim egyáltalán nem bánták, hogy például Running Wild-ot vagy Helloween-t, később pedig thrash bandákat hallgatok itthon tanulás közben. A hosszú haj természetesen az akkori rendszerben szóba sem jöhetett a suliban (kb. 1992-93 táján kezdtek szemet hunyni a tanárok az ilyesfajta viselet felett Ungváron). Sok osztálytársam hallgatott anno hard rockot/metalt, még a lányok is (persze ők inkább Whitesnake-et, Dio-t, a Helloween-es balladákat, Accept-et és Scorpionst), úgyhogy ezzel nem volt gond.
Pár tanárunk persze csóválta rendesen a fejét, amikor az iskolai diszkókon a jó öreg Judas Priest-re pogóztunk, és mivel 4,5-ös átlaggal rendelkező, nem olyan rossz nebuló voltam, nagyon rácsodálkoztak, hogy ezerrel léggitározom pár haverral a jó kis zenékre. Azon is elszörnyülködtek, amikor 1989-ben egy májusi napon a Kreator Behind the Mirror pólójában (amit egy barátom, aki a művészeti iskolában tanult, festett. Hail öreg Iron Maiden-es komám, Iwar!) és kék farmerben mentem a suliba, továbbá a többi osztálytársam is laza cuccokban nyomult aznap (persze ez előre meg lett beszélve).
A rebellió vége az lett, hogy az osztályunkba járó srácokat a rá következő szombati nagygyűlésen felsorakoztatták (köztük természetesen engem is), mint intő példákat, de a dolog végül nem a tanárok szája íze szerint sült el: a „rossz példát” követve nemsokára az alsósok is elkezdték hanyagolni a kötelező, undorítóan barna színű zakós-nadrágos egyenruhát. A korai 90-es években, amikor elkezdett oszladozni-foszladozni a Szovjetunió, a sulidiszkókra vittük a kazikat rendesen: Kreator-re, (Betrayer, Extreme Aggression), a Moby Dick Happy End-jére, a Pestilence Malleus Maleficarum/Antropomorphia-jára és Out of the Body-ra léggitároztunk Cornelius-szal és a többi kománkkal.
Még egy nagyon bájos jelenet a múltból: 1993-ban a magyarországi őszi szünetem idején hazautaztam Ungvárra és bekukkantottam a régi sulimba, hogy megkeressem Corneliust (ugyanis vettem pár pompás kazettát Debrecenben). Éppen a fizika teremben lett volna órájuk, és a biztonsági kabinetben, a nagyszünet alatt javában ment a Carcass Symphonies of Sickness-e, ugyanis volt bent magnó, és Cornelius keményen nevelte a többieket a helyes muzsikára.
D. L.: A politikai helyzet rányomta bélyegét az ottani metal mozgalomra?
Cornelius: Valamelyest biztosan, de ez nem annyira izgatott bennünket, ha ott volt a jó zene és mellé a jó társaság.
Georgius: Igen, volt ilyen törekvés Ungváron egyes személyek részéről, bár a Gorbacsov-éra alatt már érezhető volt a peresztrojka és a glasznoszty hatása. Elkezdődött a nyitás a nyugat felé. Sajnos 1987-ben kihagytam az akkor igen népszerű Kruiz-t, akik 1987 szeptemberében léptek fel Ungváron, de szép sorjában megismerkedtünk a főleg moszkvai csapatok anyagaival, a már említett Kruiz, a Korrozija Metalla, a Shah és a többiek muzsikájával. Természetesen a magyar csapatok sem maradhatnak ki a felsorolásból: Moby Dick, Pokolgép, Ossian, Diktátor, Undertaking, Tormentor, Detonator stb.
Egy rövid sztori a múltból: azt hiszem, 1987 októbere lehetett, amikor pár osztálytársammal elmentünk a helyi zeneiskola diszkójába, mivel nagyon sok barátunk tanult ott akkortájt (ami aztán rock-diszkóvá vált az este folyamán). A zeneiskola Komszomol tagozatának vezetője (olyan, mint nálatok a KISZ volt anno) rocker volt, és amikor a diri hazament (miután konstatálta, hogy szépen táncikálnak a fiúk-lányok C.C. Catch-re és a Bad Boys Blue-ra), azonnal szólt a DJ-nek, hogy intézkedjen és rakjon be végre valami tisztességes zenét. A Metallica Battery-jére és Master of Puppets-ére iszonyatos pogó vette kezdetét, kb. 50 ember kezdett hatalmas léggitározásba a nagyteremben, utána jött szép sorban az Iron Maiden Number of the Beast-je, a Judas Priest-től a The Sentinel és a Freewheel Burning. A lassabb kompozíciók között Scorpions- és Whitesnake-balladák szerepeltek, valamint a Metallica Sanitarium-ja, és ha jól emlékszem, az Accept Winterdreams című száma.
D. L.: Számotokra a metal csak egy zene vagy életforma/életérzés? Mi a véleményetek azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják a múltjukat?
Cornelius: Természetesen életforma. Ha valaki reggel metallal kell, utána metallal tölti a napját és úgy megy aludni, hogy még mindig az van a fejében, ott értelmetlen megkérdőjelezni az életformát. Akik egy idő után hátat fordítanak a műfajnak, azok vélhetően soha nem voltak oda ezért a zenei stílusért. Igyekszem nem törődni az ilyen emberekkel.
Georgius: Számomra minden kétséget kizáróan életforma és életérzés, egészen 1987 óta. Ahogy a jó öreg svéd viking, az Unleashed-es Johnny Hedlund mondta egy német nyelvű interjúban 1993-ban: „Death Metal Ist Mehr Als Musik, Es Ist Ein Lebensstil”. Ezzel már akkor is teljes mértékben egyetértettünk, és ez azóta sem változott. Aki pedig teljesen megtagadta a múltját, hmm, mit is mondhatnék, talán nem is igazán volt benne a dolgokban. Vagy a család és egyéb dolgok miatt szállt ki. Sok ilyen ismerősöm van itthon, akik, ha találkozunk, mindig megkérdezik, hogy még mindig metálos vagyok-e. Na ja. Az ilyen kollégákkal továbbra is jó cimbik vagyunk, csak annyi történt, hogy elszálltak felettük az évek, és én megértő vagyok, ha nyomós ok miatt szálltak ki az évek során. Ezek az emberek azért hallgatnak még metalos dolgokat is, csak nem 100%-ban. Így alakult ez náluk, és én tiszteletben tartom a döntésüket.
D. L.: Tudtok azonosulni a szövegekkel? Egyáltalán, foglalkoztok a dalok mondanivalójával?
Cornelius: A válaszom mindkettőre az, hogy igen. Persze vannak csapatok, ahol a szövegeket nem szabad komolyan venni, mert az káros hatással lehet a környezetünkre.
Georgius: Természetesen, már csak azért is, mert a a Castrumban 1994-1998 között egy dal kivételével (Rapid Death, annak a szövegét ugyanis Cornelius írta) én voltam a szövegfelelős. Nagy példaképeim között tartom számon King Diamond-ot és Gunther Theys-t (Ancient Rites): ők az én ikonjaim ezen a téren, de nagyon sok ilyen arcot meg tudnék még említeni. Mondjuk, a Cannibal Corpse és hasonszőrű társaik véres-beles szövegeit nem veszem komolyan, de az ilyen jellegű szövegek is, hogy úgy mondjam, a death metal színtér kellékei.
D. L.: Az adott muzsika hangulata is fontos számotokra? Mitől függ, hogy mikor mit hallgatok?
Cornelius: Természetesen. Minden az aktuális kedvtől, lelkiállapottól függ, ezért jó az a metal zenében, hogy változatos, mindig megvan a megfelelő lemez a megfelelő hangulathoz.
Georgius: Igen, egyértelműen. Sokat betegeskedem az utóbbi időben, és sokféle zenét hallgatok, nagyon sokszor például ambientet is.
D. L.: Szerintetek van a metalnak összetartó ereje?
Cornelius: Mi az, hogy! Ez szerintem vitathatatlan tény!
Georgius: Mindenképpen. Nagyon szeretem a Facebook-os barátaimat, a legkülönfélébb helyekről származnak, és amióta óvatosabban veszek fel új pofákat közéjük, teljes a béke és a nyugalom az idővonalamon.
D. L.: 1994-ben együtt indítottátok el a Castrum zenekart. Előtte volt-e már egyéb próbálkozásotok más zenekarokban, vagy a Castrum volt az első, „rendes” bandátok?
Cornelius: Volt persze, még 1993-ban, habár azt nem nevezném túl komolynak. A csapat neve Demise volt, logót is készítettem magunknak (szerintem meg is van még valahol), volt két számom, amelyekhez egy ismerősöm írt szövegeket, de tovább nem jutottunk. 1994-ben megalakult a Maleficium zenekar, amely egy rövid idő elteltével Castrumra cserélte a nevét.
Georgius: Nekem a Maleficium volt az első, 1994 szeptemberében, amikor belevágtunk Cornelius-szal és Lancelot-tal. 1995-ben váltottunk Castrumra, ami jó döntésnek bizonyult, mert a szónak több jelentése is van: a mi értelmezésünkben boszorkánytornyot jelent, Ungvár ősi neve pedig Castrum Ungh, szóval összekötöttük a kellemest a hasznossal, így reprezentáltuk magunkat és a helyet is, ahol születtünk és élünk.
D. L.: 1998-ban, a demótok megjelenése után Georgius miért szállt ki a csapatból?
Cornelius: A tanulmányai miatt háttérbe került a zenekar, így aztán én álltam a mikrofon elé, amit soha nem terveztem, de így alakult.
Georgius: A bemutatkozásom során írtam is, hogy Szegeden folytattam a tanulmányaimat, ami nem kis távolságra van Ungvártól. Vérzett a szívem, amikor le kellett mondanom a muzsikálásról.
D. L.: A The Leading Spirit of Medieval Tortures című gyűjtemény kiadása kinek az ötlete volt? Ez azt jelentette, hogy lezártátok a csapat első korszakát és új fejezetet nyitottatok?
Cornelius: Mivel az 1996-os demóink abban az időben jól bejárták az ukrán underground bugyrait, sok felkérést kaptunk válogatáskazettákon való szerepléshez. Az egyik ilyen felkérés az ukrán Metal Force Records-tól jött, persze ők nem 1-2 számot akartak tőlünk kiadni, hanem mindent, amivel akkoriban rendelkeztünk. Tehát nem volt szó lezárásról, inkább annak a lehetőségéről, hogy az anyagaink még profibb kivitelben jelenhessenek meg.
D. L.: Cornelius, mik a legfrissebb fejlemények a Castrum háza táján?
Cornelius: Május óta nem voltak fellépéseink, mert megromlott az egészségem, és az utóbbi hónapokban csak azon vagyok, hogy megoldjam ezt a számomra nagyon komoly problémát.
D. L.: Rövid ideig a Chamos nevű formációt is működtettétek; erről mit kell tudnuk?
Cornelius: A Chamos-t 1996-ban hoztuk össze, mert született két olyan szerzeményem, amelyek valahogy nem illettek bele a Castrum zenei világába. Ezt a két számot egy kicsivel később sikeresen rögzítettük is próbatermi minőségben.
(folytatjuk)
Leave a Reply