Nagyjából március-április környékén, a JUBILEUM rovatunkba írt Solitude Aeturnus-cikkben már említettem, hogy a ’80-as években a texasi metal színtér „szétszórt” volt, ami alatt azt értettem, hogy a műfaj szinte minden irányzata képviseltette magát az államban. A szcéna nem volt olyan centralizált, mint például New York (thrash, hardcore), Los Angeles (thrash, glam), Florida (death metal, bár néhány kiváló power metal csapat is működött itt), vagy a Bay Area (thrash), tehát nem egy adott stílus köré fonódott a színtér.
A Corpus Christi-ből származó Anialator annak idején a thrash metal mellett tört lándzsát. 1986-ban alakultak, mégpedig Marc Arispe énekes (R.I.P. – 2010), David Trevino és Mark Olivo gitárosok, Alonzo Garcia dobos, illetve Alex Dominguez basszusgitáros révén. Rövid, mindössze hároméves pályafutást tudhattak maguk mögött, ez alatt két demót (Demo – 1987, 3 + 2 Demo – 1989), két EP-t (Anialator – 1988, ennek az anyagnak a kiadása után Arispe távozott a bandából, így a mikrofont Olivo vette át; Anialator II – 1989) jelentettek meg, majd eltűntek a süllyesztőben, igaz, ekkor már Jesse López dobossal (ex-Devastation), valamint Roland Torres gitárossal a fedélzeten. (A zenekar feloszlását követően Alex Dominguez és Mark Olivo a Sufferance-et hívták életre.)
Nem tudom, olvasóink közül hányan emlékeznek az együttesre, kiknek vannak meg a banda kiadványai, egy biztos: elég komolyan a feledés homályába merültek, és nem jelentettek komoly tényezőt az akkori mezőnyben. Ha csak szigorúan magát a thrash metalt vizsgáljuk, illetve a texasi thrash csapatokat, akkor a Devastation (volt anno egy ugyanilyen nevű Chicago-i banda is), a Torture vagy a Gammacide köröket vert az Anialator-ra. Azonban arról, hogy ne kopjanak ki végérvényesen a köztudatból (2015-ben újjáalakultak: a jelenlegi tagságot Alex, Mark, Jesse és Mando Valdez gitáros alkotják), a spanyol kiadó gondoskodik, amely májusban dobta piacra ezt a gyűjteményes korongot. (Egy szerényebb kompiláció, a Two in One már 1990-ben is napvilágot látott).
Alapos munkát végzett az Xtreem, ugyanis az Anialator összes dalát feltette a hanghordozóra, mégpedig az alábbiak szerint: Anialator EP 1988 (1-4), Anialator II EP 1989 (5-9 – ez az anyag megegyezett a 3 + 2 demóval, az EP-ket pedig a Wild Rags jelentette meg akkoriban), a kiadatlan 1990-es demó (10-12), Demo 1987 (13-16). Értelemszerűen megítélés, ízlés, hozzáállás kérdése, de véleményem szerint korántsem korszakalkotók, klasszikusak az Anialator felvételei. A srácok igen komoly Slayer-diétán éltek (élhettek), a változatosság abszolút nem kenyerük, a ’80-as évek közepi/végi standardok között is csak az „elmegy”, illetve a „futottak még” kategóriájába sorolható az együttes. Talán leginkább még a ’90-es szerzemények mutatnak némi fejlődést, változatosságot a maguk középtempós váltásaival, döngölős részeivel. Nem csak a nóták színvonalának tekintetében, hanem a hangzást illetően sem volt versenyképes a banda, a ’87-es demó kifejezetten gyalázatosan szól.
Ezzel a CD-vel kizárólag a legelvakultabb, legfanatikusabb thrash rajongókat célozták meg. Gyűjteménybe illeszthető darab, de ha kihagyod, akkor sem történik tragédia.
Leave a Reply