Attól még, hogy elmondom a véleményem, nem biztos, hogy igazam is van. Bántani senkit nem szeretnék, sem a kérdezőt, sem a válaszadókat, csupán elgondolkodtam azon a kérdésen, amit Dávid Laci tesz fel a RAJONGÓ rovat interjúalanyainak: „Számodra a metal csak egy zene vagy életforma?”
Mindenekelőtt azt lenne fontos tisztázni, hogy mi is az, hogy „életforma”. Hogyan él, mint csinál az, aki életvitelszerűen űzi a metálosságot, akinek ez az életformája? Egy zenésznek tényleg ez az élete: a gyakorláshoz, a közös próbákhoz, a dalíráshoz, a fellépésekhez, a turnékhoz, a stúdiózáshoz igazítja az életét, egyéb tevékenységeit. De egy rajongó? Ő mit igazít mihez?
Amikor csak teheti, ilyen zenét hallgat? Egyértelmű, ezzel én is így vagyok. A múltkor persze kiderült, hogy van, akinek jó, ha egyetlen, másnak akár 8-10 lemez is belefér egy napjába.
Úgy öltözködik? A nap minden percében, vagy csak a szabadidejében, otthon és baráti társaságban? Én legfeljebb a koncertekre öltök magamra valamilyen fekete pólót. Tetkók, kiegészítők? Minél több és látványosabb, annál metálosabb valaki? Nekem egyik sincs.
Úgy viselkedik, mint egy metálos? Hogyan? Keményen? Elutasítva a hagyományos kispolgári értékeket, ezzel mintegy intellektuális szigetként létezve a társadalmon belül? Elkülönülve a másként gondolkodóktól és nyitottan a hasonlóan érzők felé? Gondolatban és tettben, többé-kevésbé mindannyian ilyenek vagyunk.
Szex, drogok és rock and roll – fogalmazták meg annak idején a hedonizmus és az önpusztító életmód, egyben a keményebb műfaj követőinek szentháromságát. „Élj szabadon és veszélyesen!” „Élj gyorsan, halj meg fiatalon!” Mi mit valósítunk meg mindebből?
A rock and roll rendben. A jó szex nem kizárólag e műfaj kedvelőinek privilégiuma, de szerencsére ebbe a rubrikába is pipát tehetek. 🙂
„Drogok” címszó alatt gyakorlatilag bármiféle, függőséget okozó szenvedélyt érthetünk. Aki életformaszerűen metálos, az vajon iszik, dohányzik és szív/szippant/szúr? Szerintem nem szükségszerűen, bár az alkohol sokaknál alapvető kelléke az oldott hangulatba, önfeledt állapotba kerülésnek.
A drogokat soha nem próbáltam, nem is tervezem, hogy e szerekkel valaha is közelebbi ismeretségbe kerülnék. A cigiről 14 éves koromban leszoktam (13 és fél évesen szoktam rá), az alkohollal néhányszor elvetettem a sulykot, de a legutolsó ilyen eset is sok évvel ezelőtt történt velem. Azóta csak módjával, a kontroll igényével, tudva, hogy meddig esik jól. De inkább sehogy. Legutóbb, a Budapest Parkban lecsúszott 4 deci cider, némi málnaszörppel – ahogy azt a profiktól tanultam. 🙂 Társaságban meg is szokták mosolyogni az engem alkohollal kínálókat: „Hagyd, a Coly nem iszik!”
Viszont életvitelszerűen dolgozom, gyereket nevelek, bevásárolok, házimunkát végzek, a maradék szabadidőmben pedig zenét hallgatok és ilyen témájú cikkeket írok, évente négy-öt alkalommal pedig koncertekre is eljutok. Szerintem ez minden, csak nem metálos életforma. 🙂 Úgyhogy bármennyire is kiábrándító, számomra a heavy metal „csupán” egy zene. A ZENE – már legalább 35 éve. És elképzelhetetlennek tartom, hogy – ha megérem – ne ezt hallgassam 20 év múlva is.
A feleségem a reggelinél ma azt mondta erre: életérzés. Hogy metálosnak lenni egy életérzés. Igaza van. Mert lehetsz akárhány éves, és foglalkozhatsz bármivel, az olvadt fém akkor is ott csörgedezik az ereidben.
Leave a Reply