Mindig is értékeltem, ha egy zenekar valami különlegest alkot, az általánostól eltérő dolgokkal rukkol elő. Bátor vállalkozásnak tartom, amikor nem hétköznapi témával áll ki, legyen az akár a koncepcióban leledző, vagy a hagyományos nótaszerkezettől eltérő egyedi megjelenítés. A finn Wintersun együttes nagy fába vágta a fejszéjét ezzel az albummal, mert megpróbáltak valami nem szokványost mutatni a The Forest Seasons-ön.
A Wintersun zenekar Jari Mäenpää szüleménye, aki az első két Ensiferum nagylemezen énekelt és ritmusgitározott. Itt ő a dalszerző, a szövegíró, és rengeteg hangszeren is maga játszik. 2004-ben jelent meg zenekarának az első albuma, a mostani még csak a harmadik a sorban, így nem mondhatjuk azt, hogy nagyon kapkodna. De a jó munkához idő kell, ezek után joggal elvárható, hogy egy remekművet kapjunk kézhez.
Mostanában emlegettem a telet és a nyarat, mint bizonyos zenékhez kapcsolódó fogalmakat, és itt megkapjuk e két évszakon kívül a tavaszt, valamint az őszt is. Ugyanis ennek a Wintersun albumnak a négy számába integrálja Jari az évszakok jellegzetességeit, ez adja a mű egyik különlegességét. Nem mondhatnám, hogy feltalálta a spanyolviaszt, mivel erre a koncepcióra volt már precedens: említhetném félig tréfásan, hogy Antonio Vivaldi már igen régen, 1725-ben jelentetett meg erről a témáról versenyművet. Ezen kívül a Negură Bunget zenekar is rendelkezik egy hasonló módon összeállított albummal (N Crugu Bradului).
Ettől függetlenül egy nagyon korrekt lemezt kaptunk a finn együttestől, szerintem remekül megvalósult az elképzelésük; a nóták jól visszaadják az évszakok hangulatát, ami mindenképpen a leglényegesebb része az elgondolásnak. Természetesen nem arról van szó, hogy Jari megénekli, mennyire szép a természet egyes évszakokban, biztosan klisésen hangzana az például, hogy milyen gyönyörűen rügyeznek a fák tavasszal, vagy milyen csendes a havas táj.
A négy évszak már régóta szimbólumnak tekinthető, összekapcsolható más fogalmakkal, mint leggyakrabban magával az élettel. Röviden összefoglalva: a tavasz a(z) (újjá)születés, a nyár a lét zenitje, az ősz az alkony, míg a tél az elmúlás, a halál eljövetelének hasonlataként fogható fel. Ez így szimplán megint csak közhelyesnek tekinthető, de a Wintersun ennél még mélyebbre ásott, behatolt egészen az emberi lélek rejtekeibe, és innen emelt ki (élet)érzéseket, majd gyúrta össze a négy évszak tulajdonságaival, aminek a végeredményéből kaptunk egy mind szövegileg, mind zeneileg kerek egészet. Érdekes, és mindenképpen megsüvegelendő, hogy ilyenre vállalkozott a zenekar – Jari Mäenpää keze által.
Az sem könnyítő tényező, hogy a számok hossza egyenként jóval tíz perc felett van – nem rádióbarát megközelítés, ami szintén nem egyszerűsíti a befogadást, de ez is jól működik, mert nagyon változatosak a nóták. Az biztos, hogy kellő odafigyelést igényelnek, de szerintem megéri beleásnia magát a hallgatónak, mert rengeteg szépséget rejt ez a lemez. Már néhányszor végigpörgettem, és egyre jobban megnyílik ez a kincseket rejtő doboz.
Kezdődik a négyfelvonásos darab a tavasszal (Awaken from the Dark Slumber). Lendületes, gyors nóta, amolyan északi metal stílusban. Szinte végig durva az ének, maga a szám inkább középtempós, de zeneileg sok változatosságot rejt. A szám vége felé érkezik egy dallamos kórus, „megmentve” a dalt a vokális témák egysíkúvá válásától.
Ébredés a sötét alvásból. Azt hihetnénk, eljött az újjászületés, és ezzel együtt a fény ideje, de ez a felkelés nem teljesen az, aminek hinnénk. A dal tele van nyomasztó érzésekkel, sötét gondolatokkal. Nem egészen úgy jön el a tavaszi virradat, mint szeretnénk. Küzdelmek, vívódások egész sora jelenik meg, de azért ott van a remény, hogy sikerül a felemelkedés, ha az ember vért izzadva harcol.
Ünnepélyesebb és vidámabb a nyár (The Forest that Weeps), de mint a cím is utal rá, ebben a dalban sem csak pozitív események jelennek meg. A verze kellően szigorú, hogy ne legyen minden annyira „égszínkék”, és a szöveg sem „rózsabimbós”. Úgy látszik, a melankólia rendesen benne van az északi emberekben.
Azért reménytelibb a helyzet, mint az előző nótában, dallamos és egyben epikus ének szól a refrénben, ami fennkölt jelleget ad a számnak. Megnézve a kórus névsorát, igen illusztris vendégeket köszönthetünk a dalban: Heri Joensen (Tyr), Markus Toivonen (Ensiferum), Mitja Harvilahti (Moonsorrow) és az egész Turisas együttes.
A legdallamosabb számot ellenpontozza a legdurvább, az ősz (Eternal Darkness). Szinte black metal-ba hajlik a dal, de elég csak megnézni a címet, mindent elmond a hangulatáról. Nem végig szélsebes, mert egy kis akusztikus kiállás beépült, de alapvetően gyors és súlyos a nóta. Kegyetlen sötétség borul a szerzeményre, felfalva, felemésztve mindent. Ahogy haladunk előre, egyre rövidebbek a nappalok, egyre hosszabbak az éjszakák (főleg fent, Skandináviában), egyre nyomasztóbb érzések költöznek az ember lelkébe. Itt már szembesülhetünk a halállal, az elmúlással, az örök sötétséggel.
És akkor mi marad a télre? Loneliness. A magány, a beletörődés a megváltozhatatlanba. Ez a nóta a leglassabb, és egyben a legelmerengőbb. Számvetés az életünkről, átértékelve sorsunkat, cselekedeteinket.
Jari ebben nem is károg, hörög (egy picit azért igen), leginkább tisztán énekel, ráadásul nagyon jól, remekül kihasználva adottságait. A hangja tele van fájdalommal, úgy érzem, mintha segítségért kiáltana. Bónuszként akusztikus verzióban is meghallgatható a tél dala.
A deluxe verzió tartalmaz még egy korongot, amelyen a négy számot instrumentális verzióban is élvezhetjük. Mindenképp meg kell említeni a borítót, ami Hjules műve. Havancsák mester szerintem az egyik legkiválóbb munkáját készítette el a The Forest Seasons-szel.
Elsőre négy pontot adtam a lemezre, aztán ahogy egyre többet hallgattam, felkúszott a maximumra. Most ott tart a dolog, hogy nálam esélyes az év albuma címre is, de biztosan ott lesz a tízes listámon. Nekem nagyon tetszik, kiváló lett a Wintersun harmadik alkotása. Nemrég arról elmélkedtem, hogy jön-e kellemes meglepetés ebben az évben Észak-Európából, amire nem számítok. És erre rögtön itt van az új Wintersun!
Leave a Reply