Prong: Zero Days (2017)

A zenekar rajongói nyilván folyamatosan követték Tommy Victor és társai munkásságát, akik viszont hozzám hasonlóan nem, azokat meglepetésként érheti az az anyag, amit a csapat legfrissebb korongján kínál nekünk. Ez ugyanis nem az a Prong, amit én annak idején megismertem. Az együttes muzsikájának lényege számomra a horzsoló gitárhangzás, a gyakran hardcore-os tempó, a thrash-es riffek és a kissé monoton dallamvilág – utóbbi miatt Victor-ék nem is igazán tartoznak a favoritjaim közé.

1991-1996 között követtem jobban a New York-i csapat munkásságát, azóta csak mazsolázgatok, nincs átfogó képem róluk. Ezért is hökkentett meg az új album, amelyről csak úgy ömlenek ránk az énekdallamok. Gyorsan meghallgattam az előző albumot is (amit szintén nem ismertem), hogy kiderüljön, tényleg valami egészen új jelenségről van szó vagy ez egy hosszabb folyamat része. Mondhatni, hogy inkább az utóbbi, hiszen már a X (No Absolutes)-en is van, ha jól számoltam, négy, ezekhez a dallamos nótákhoz hasonló kompozíció.

Cruz, Victor, Longworth

(A tavaly megjelent koronghoz képest egyébként poszton történt változás a csapatban: a bőgős Jason Christopher helyére Mike Longworth érkezett, pontosabban tért vissza, hiszen 2003-2006 között már volt az együttes tagja. A harmadik muzsikus, Arturo „Art” Cruz 2014 óta játszik együtt a főnökkel.)

Olyan ez a lemez, mintha két alapanyagot, két színt különböző arányban elegyítettek volna az egyes dalokban, s így a kapott vegyület, árnyalat is más és más lesz. Mintha a Prong tesztelné a közönségét, hogy annak melyik vonal jön be inkább, hogy aztán a csapat is arra induljon tovább. Mintha egy válogatás, egy best of anyag lenne, amelyben egy tipikus Prong-os nótát egy visszafogottabban, majd egy kifejezetten dallamos tétel követ.

A tradicionális vonalat olyan számok képviselik, mint a lemezt nyitó However It May End, ami megtévesztő, mert az ember azt hiheti, végig ilyen szellemben folytatódik az anyag. Ha szereti, örül neki, majd hamarosan csalódik. Ha kevésbé szereti, összeszorítja a fogát… és akkor jön a címadó tétel, amelyben valami egészen másféle, dallamosabb éneket hallunk. Pörgős szám, Victor intonálásáról valamiért a Sum 41 jut eszembe. Na azért nem kell megijedni, mert metál ez még, tipikus Prong-os gitárral, de a szellem azért kiszabadult a palackból.

Az előző csoportba tartozó, a zenekar korábbi, nyersebb-zúzósabb korszakát idéző nóta még a hardcore-osan pörgő Off the Grid, az Operation of the Moral Law és a Self Righteous Indignation is. A Prong-osan durva, egyszersmind dallamos számok közé a Forced into Tolerance, az Interbeing, valamint a Rulers of the Collective tartozik. Szerintem ezekkel találták el a legjobban az arányt: még nem hökkentenek meg, de változatosabbá teszik vele a Prong muzsikáját.

Az első megarefrént az album negyedik dalában, a Divide and Conquer-ben halljuk, ám a Blood Out of Stone az, amely a zenekar régi rajongóinál kiverheti a biztosítékot. A nóta a Linkin Park zenei világát idézi, a hallgatónak könnyen WTF-érzése lehet tőle. Ha tetszik, az leginkább azért van, mert a Prong játssza.

Amitől aztán a true thrash/hardcore-követők agya végképp ledobja az ékszíjat, az a The Whispers. Ha valami, hát ez a dallamos nóta végképp nem a Prong világa (volt eddig). Mondjuk, már egy hallgatás után is ez járt a fejemben, és végül is a szerzőknek a slágerekkel éppen ez a célja. A Compulsive Future Projection és a Wasting of the Dawn már csak hab a tortán: az ember azon veszi észre magát, hogy Victor-ral együtt énekli a refréneket.

Ahogy azt a legutóbb, Zozzie Renewal-os cikke kapcsán kialakuló disputa is bizonyította: egy zavarba ejtőbb dolog van annál, ha egy csapat rendre ugyanolyan stílusú albumokat ad ki: ha változik. Ahogy az In Flames legutóbbi anyagával nagyon túltolta a biciklit, a Prong (egyelőre még) nem. De ha az utóbbi lemezeken tapasztalt trend folytatódik, a következő korongon már csak mutatóban lesz jelen a régi keménység. Számomra fogyaszthatóbb a Zero Days, mint a korábbi, viszonylag egysíkúbb anyagok, de a többség nem biztos, hogy üdvözli ezt az újfajta Prong-muzsikát.

A cikk szerzője: Coly 894 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*