A ’80-as évek legelején kibontakozott N.W.O.B.H.M. mozgalom egy csapásra lobbantotta lángra a világot Nyugat-Európában. Elsősorban Németországban alakult ki óriási heavy metal színtér, de más európai államokban, például Hollandiában és Belgiumban is hamar gyökeret eresztett ez a muzsika. Értelemszerűen Skandinávia sem akart ebből a vonulatból kimaradni, ahol Svédország és Dánia vált a heavy metal elsőszámú zászlóshajójává. Utóbbi országban olyan csapatok tűntek fel az idő tájt, mint a Maltese Falcon, a Witch Cross, a Pretty Maids, az Artillery, az Evil és a Mercyful Fate. Főleg Koppenhágában futottak össze a szálak.
Előzmények: Amikor a Kegyes Sors 1981-ben megalakult, a tagságot alkotó zenészek tapasztalt, ismert muzsikusoknak számítottak hazájukban, ráadásul eltérő hatásokkal, gyökerekkel rendelkeztek. A zenekart Kim Bendix Petersen (alias King Diamond) énekes (Danger Zone, Black Rose, Brats), illetve Rene Krolmark (Hank Shermann) gitáros (Brats – ebben a formációban Hank De Wank néven –, Danger Zone) hívták életre, azonban az általunk ismert klasszikus felállás létrejöttéig még hosszú út vezetett.
Eseménytelennek semmiképpen nem volt nevezhető számukra a ’81-es esztendő, lévén négy hónap (március-június) lefogása alatt négy demót rögzítettek, hozzáteszem, ezzel párhuzamosan Diamond és Shermann mellett folyamatosan cserélődtek a játékosok. Ebbe most nem mennék bele részletesen, a lényeg az, hogy az 1982-es, a Rave-On Records által gondozott EP-t már a Diamond, Shermann, Michael Denner gitáros, Timi „Grabber” Hansen basszusgitáros, Kim Ruzz dobos által alkotott kvintett jegyezte. Ezzel az anyaggal gyakorlatilag világszerte felhívták magukra a figyelmet, megágyaztak kultikus hírnevüknek, és kétségtelen, hogy valami újat, addig soha nem hallottat alkottak meg.
Felvételek: Sem a zenekar, sem a kiadó nem volt felkészülve az EP kedvező fogadtatására, elképesztő sikerére, így amikor a zenekar 1983. július 18.-29. között, Henrik Lund producer segítségével az Easy Sound Recording-ban a Melissa-n dolgozott, már a Roadrunner-rel álltak szerződésben, egyben ez lett az addig import albumok beszerzésével és terjesztésével foglalkozó cég első, önálló kiadványa.
Dalok, végeredmény: Minden kétséget kizárólag King Diamond hangja, image-e, kinézete, az okkult, sátánista szövegvilág egyrészt borzolta a kedélyeket, másrészt sokkolta a komplett színteret, harmadrészt felbecsülhetetlen hatással volt az akkori underground mezőnyre. (Mind a Slayer, mind a Metallica tagjai bevallották, hogy óriási hatást gyakorolt rájuk a banda, a black metal pedig ki sem alakult volna, ha nincs a Mercyful Fate).
Egy fecske – mint tudjuk – nem csinál a nyarat: King mellett szerencsére ott voltak a hangszeresek, akik mindenkit ámulatba ejtettek. (A Shermann-Denner duó minden idők öt legjobb, legbefolyásosabb gitáros párosa közé tartozik.) Elég csak a 11 és fél perces Satan’s Fall-t megemlíteni, amely egy olyan tétel, amiből anno más zenekarok két-három albumot írtak volna meg. (De, manapság is.) Felfoghatatlan volt az a megközelítés, dalszerzési folyamat, a kompozíciók felépítése, amellyel a Mercyful Fate dolgozott; a ritmusszekcióról szintén csak leges legben lehet nyilatkozni, ugyanakkor a dallamok révén a szerzemények könnyedén utat találtak (találhattak) a hallgatóhoz.
Evil, Curse of the Pharaohs, Into the Coven stb. – hidegrázás, libabőr, eszméletvesztés a mai napig. A felvételekhez hozzátartozik, hogy Lund a maga módján, saját szája íze szerint akarta keverni a lemezt, de elfogadta a zenészek észrevételeit, ugyanakkor ezt a módszert a csapat roppant irritálónak találta. Ahogy később az énekes fogalmazott: „Henrik nem akarta, hogy egy csapat amatőr lógjon a nyakán”.
További érdekesség, hogy a Roadrunner megkérte a csapatot, hogy rögzítse a Led Zeppelin Immigrant Song-ját is, amit ők megtagadtak, mondván, a nóta nem passzol a koronghoz, a koncepcióhoz, a hangulathoz. (Shermann szerint King előadása meglepő volt, mert nagyon hasonlított Robert Plant-éhez.) Végezetül még annyit, hogy pár számot a demós időkből mentettek át, így a Curse of the Pharaohs eredetileg Night Riders volt, a legelső Mercyful Fate-nótát, a Love Criminals-t pedig Into The Coven-re keresztelték át. (Amúgy ez lett volna a korong címe.)
Cél: Új színt, új irányt, új felfogást vigyenek a metal zenébe. Alaposan feladták a leckét az akkori színtérnek.
Koncertek: 1983. december 3-án Ozzy Osbourne előtt nyitottak volna, de a show meghiúsult egy, a Madman csapatában bekövetkezett betegség miatt, viszont még ugyanabban a hónapban, Koppenhágában, az Európa-turnéra való felkészülés jegyében headliner-ként léptek fel. A körút 1984. január 19-én startolt a hollandiai Eindhovenben működő Dynamo klubban, ezt követően, másnap a The Countdown Cafe-ban, Hilversumban folytatódott (ezt a holland rádió is közvetítette), majd 21-én Amszterdam (The Paradiso Theatre) következett, ahol King Melissa-koponyáját ellopták a színpadon felállított oltárról.
A turné hat olasz bulival folytatódott, március 3-tól pedig a Manowar társaságában egy 11 állomásos brit sorozat következett, de a két csapat között kialakult viszály miatt a Mercyful Fate az első koncert után hazament. (A Hertfordshire-i St. Albans City Hall-ban a főzenekar technikai személyzete nem hagyott időt a Mercyful Fate-nek a beálláshoz és a megfelelő felszereléshez. A Manowar hangmérnöke a dánok műsora alatt elrontotta a csapat hangzását, ennek következtében 45 perc helyett csak 25-öt játszottak. A Manowar megtagadta a kiadó és a banda azon kérését, hogy Shermann-ék jobb feltételeket kapjanak, így a Mercyful Fate otthagyta a turnét, óriási anyagi veszteségeket okozva maguknak, a csalódott rajongókról pedig már nem is beszélve).
Ezután további két koncert következett: április 5-én, Koppenhágában, a Saltlageret-ben, illetve június 10-én a belga Poperinge-ben rendezett Heavy Sounds fesztiválon, amelyen King Diamond-ékon kívül a Motörhead, a Twisted Sister, a Metallica, a Barón Rojo, Lita Ford, az H-Bomb és a Faithful Breath szolgáltatta a talpalávalót.
Folytatás: Don’t Break the Oath, feloszlás 1985-ben, újjáalakulás 1993-ban és további kitűnő alkotások: In the Shadows, Time, The Bellwitch EP, Into the Unknown, Dead Again, 9.
Hatás, konklúzió: Erre már tettem fentebb utalást, maximum azzal egészítem ki, hogy a progresszív metalosokat sem hagyta hidegen a zenekar munkássága. Egyszerűen kötelező és bérelt helye van ennek a műnek (a többinek is!) minden gyűjteményben, nálam örök kedvenc. Megunhatatlan!
Leave a Reply