Ezotmy: Tubehead (2017)

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szeretett műfaja mellett időnként más vizekre is elkalandozik, ki-kitekintget más stílusok, zenék felé is. Ez teljesen természetes dolog, mert egyrészt a metalosokat roppant nyitott, intelligens arcoknak találom, másrészt pedig egy idő után megcsömörlik, belefárad az ember az aprításba, a brutalitásba, vagy éppen a lassulásba, a technikázásba stb. Esetleg a dallamokba.

Ráadásul ez a régóta tartó, pokoli, rekkenő hőség sem tett jót nekem, mert egyszerűen képtelen voltam ráállni arra, hogy bármiféle metal zenét hallgassak. A világhálót böngészve azonban pár hete egy érdekes meghatározású lemezre bukkantam: progressive/funk metal. Mivel roppant érdekesnek, izgalmasnak tűnt a „skatulya”, nem voltam rest megismerkedni a zenével, már csak azért sem, mert mindkét stílusból vannak olyan előadók, akiket szívesen hallgatok, ha pedig össze is keverik ezeket az összetevőket, abból még valami nagyszerű is kisülhet.

Pontosan ez történt velem, nagyon gyorsan megbabonázott és rabul ejtett a muzsika. Utálom, hogy napjainkban, a közösségi oldalak korában a zenekarok nem veszik a fáradságot igényes, információdús honlapok előállítására, ugyanis a banda Facebook-oldalán fellelhető nyúlfarknyi leírásból nem derült ki, hogy mikor alakultak, eddig hány kiadványt adtak ki, pedig – ahogy korábban már többször is utaltam rá – szeretek tisztában lenni a szóban forgó együttes múltjával. Jobban mondva, azt láttam, olvastam, hogy pályafutásuk idén áprilisban indult, a fotók alapján pedig az vált nyilvánvalóvá, hogy egy fiatal társaságot üdvözölhetünk a metal zene fedélzetén. Kyle Guertin dobos, Nick Delia basszusgitáros, Eric Buzon gitáros/billentyűs, Stephanie Benoit énekesnő, Chris Croce gitáros/énekes, illetve ZACK fúvós és ütőhangszeres alkotják a tagságot, és a Tubehead a bemutatkozó anyaguk.

Kifejezetten kellemes, könnyed, nyugtató muzsikáról van szó, amely kizárólag a torzított gitárok miatt mutat hasonlóságot a metallal, másban nem nagyon. Olyan érzésem támadt a korong hallgatása közben, mintha a csapat egy utazásra kalauzolna bennünket. A muzsika erősen a ’60-as/’70-es évek zenei világában gyökerezik, onnan merít, valamint a fentebb leírt jellemzők mellett a pszichedelikus hatások is képviseltetik magukat. Személy szerint a Pink Floyd, a Black Sabbath, a Hawkwind és az ős-progresszív zenekarok befolyását fedeztem fel, a funky-s oldalt pedig Nick Delia képviseli.

 

Elszállós, lebegős, kifejezetten nyugtató hatású témákkal pakolták tele a korongot, abszolút el lehet rá lazulni, ki lehet általa kapcsolódni, legyen szó a nyitó címadó szerzeményről, az Operation Overkill-ről, a Gravity-ről vagy a Tribe-ról. Az olyan instrumentális, jammelésre hajazó számok, mint a Traffic at the Koi Pond, a Mushroom Polish, valamint a Digging for Windows is az „ősidőket”, a „kőkorszakot” idézik.

Mindent egybevetve, ez egy nagyon jó album lett, az elmúlt napokban többször is meghallgattam, sőt, az idei év egyik legjobb alkotásának nevezem. Remélem, mihamarabb jön a folytatás, engem megvettek dekára.

About Dávid László 851 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*