Mostanában tudatosítottam magamban, hogy mennyire nem követem a kedvenc zenekaraimból kivált tagok sorsának további alakulását, hacsak nem olyan karizmatikus előadókról van szó, akiktől a jövőben – szólóban vagy új csapatukkal – is színvonalas alkotásokat lehet várni. Utóbbiak közé tartozik/tartozott a régiek közül például Ozzy, Dio vagy Ritchie Blackmore, a nem olyan régiek közül pedig Udo Dirkschneider, Kai Hansen, Jeff Scott Soto vagy Axel Rudi Pell.
Ugyanígy vagyok az egykori Dream Theater-muzsikusokkal is (mármint hogy nemigazán tudom, mi lett velük később), éppen ezért elsőnek a When Dream and Day Unite-ot feléneklő Charlie Dominici-nek néztem utána.
Jól tudjuk, hogy a bostoni Berklee College of Music három egykori hallgatója, a gitáros John Petrucci, a basszusgitáros John Myung és a dobos Mike Portnoy 1985-ben még Majesty néven hozta létre közös zenekarát. A csapat első énekese Chris Collins volt, aki nagyjából egy évig töltötte be ezt a posztot. Társai 1986 novemberében mutattak neki ajtót, ám ezt követően egy évre volt szükségük ahhoz, hogy megtalálják az utódját az 1951-es születésű Charlie Dominici személyében, aki ezt megelőzően rövid ideig a Franke and the Knockouts nevű bandában gitározott és háttérvokálozott. (Az énekes kis túlzással az apja lehetne Petrucci-éknek, lévén, hogy 16 évvel idősebb egykori társainál. Bármit is nevezzünk meg a későbbi szakítás okaként, valószínűleg a generációs szakadéknak is része lehetett abban, hogy hosszabb távon nem találták meg egymással a közös hangot.)
Nem sokkal Dominici csatlakozását követően a zenészek megtudták, hogy létezik egy velük azonos nevet viselő Las Vegas-i csapat is, így a bonyodalmakat elkerülendő inkább az új identitás mellett döntöttek; így lett belőlük 1988-ban Dream Theater.
Egy évvel később napvilágot látott bemutatkozó albumuk, a When Dream and Day Unite. A lemezt népszerűsítő „turné” mindössze 5 állomást foglalt magába, egytől egyig New York-ban és környékén. Dominici-t a negyedik koncertet követően rúgták ki társai, mivel kezdték úgy érezni, hogy az énekes hangadottságai elmaradnak attól, amit a zenéjükhöz elképzeltek. Egyes kritikusok azt írták, popos énekstílusa nem passzolt a csapat progresszív muzsikájához, Mike Portnoy azonban ennél is konkrétabban fogalmazott: „Mintha Billy Joel énekelt volna a Queensryche-ban”. Ráadásul Portnoy-ék egy Bruce Dickinson vagy Geoff Tate-szerű, agilis frontembert szerettek volna a színpadon maguk mellett látni, és Charlie ennek az elvárásnak sem felelt meg.
Röviddel ezután a Marillion felkérte Petrucci-ékat, hogy lépjenek fel előttük a New York-i Ritz-ben, amire hiba lett volna nemet mondani. Így Dominici számára megadatott a lehetőség, hogy még egyszer, utoljára a Dream Theater énekeseként a nagyközönség elé lépjen. A csapat soha nem kapkodta el a dolgait: ezt követően újabb két évnek kellett eltelnie, mire – James LaBrie személyében – megtalálták Charlie utódját.
„Két okból is örültem annak, hogy kirúgtak a Dream Theater-ből – nyilatkozta jóval később Dominici. – Nagyon nehéz volt abban a csapatban énekelnem. Az a hangmagasság, amit elvártak tőlem, kívül esett a hangterjedelmemen. A másik dolog, hogy másoknak dolgoztam, ráadásul olyanoknak, akik sokkal fiatalabbak voltak nálam, holott jóval több zenei tapasztalattal rendelkeztem, mint ők. Rabszolgamunka volt számomra, egy idő után nagyon nem élveztem, kiégtem, elfáradtam tőle.”
Dominici kapcsán feltétlenül meg kell említenünk a banda logóját, az ovális keretbe foglalt M betűt, amelyet a csapat még a Majesty-s időkben kezdett használni, és a névváltoztatás után is megtartott. Bár az M a zenekar nevének kezdőbetűje volt, az eredete jóval messzebbre nyúlik vissza, a szimbólumot ugyanis Stuart Máriától, a skótok királynőjétől örökölték meg (akit I. Erzsébet angol királynő 1587-ben lefejeztetett.), és ezt nem más modernizálta, formálta át a csapat logójává, mint Dominici, aki a logót a saját karjára is rátetováltatta.
Egy szemfüles Dream Theater-rajongó 2010-ben vette észre, hogy a DOMINICI név betűi egytől egyig tökéletesen beleillenek a Majesty-szimbólumba. Amikor Charlie ezt meghallotta, nevetett, és így kommentálta a dolgot: „Szomorú, hogy csupán 25 évre volt szükség a Dominici-kód megfejtéséhez!”
Az énekes annak ellenére kapcsolatban maradt volt kollégáival, hogy ő maga hosszú időre hátat fordított a zeneiparnak, és jó ideig egy San Diego-i Toyota márkakereskedés pénzügyi vezetőjeként dolgozott. 1994-ben Mike Portnoy felkérte, hogy énekeljen az esküvőjén, amit a Meanstreak nevű, kizárólag hölgyekből álló power-thrash csapat gitárosával, Marlene Apuzzo-val kötött. (Mellékszál: a két zenekar annyira közel került egymáshoz, hogy a Meanstreak másik gitárosa, Rena Sands John Petrucci, a basszusgitárosa, Lisa Pace pedig John Myung felesége lett.)
Dominici a 2000-es évek elején elkezdett dolgozni egy albumon fivérével, a gitáros Kane Daily-vel, de az anyag végül soha nem látott napvilágot. 2003-ban pedig feltett egy dalt a weboldalára, amely a Now The Time Has Come címet viselte, és amiben Charlie-t csupán egy zongora kísérte, de a szám – ki tudja, miért – néhány hónap múlva lekerült a honlapról.
E cikk főszereplőjének a hangja is hallható az YtseJam Records által megjelentetett When Dream And Day Unite Demos című kiadványon, amely néhány ismert nóta preprodukciós változata és vokáldemói mellett Beatles-dalok és a Csendes éj Dominici által előadott változatát is tartalmazza.
2004 márciusában az énekes is színpadra lépett a Dream Theater tagjaival a zenekar Los Angeles-i koncertjén, hogy elénekelje a To Live Forever című nótát, illetve James LaBrie-vel közösen a Metropolis című dalt. Mindez a debütalbum megjelenésének 15 éves jubileuma apropóján történt. A koncert felvétele 2005-ben, a When Dream And Day Reunite című hivatalos kalóz DVD-n jelent meg.
Valószínűleg ez lehetett az utolsó impulzus, amely Dominici-t visszaszippantotta a pályára. Rövid idő múlva ugyanis létrehozta saját magáról elnevezett progresszív metál projektjét, amelynek három (koncept)albuma jelent meg (O3 A Trilogy – Part 1-3, 2005, 2007, 2008). Az első lemez még tisztán akusztikus alkotás lett, és Charlie egymaga vette fel, a dalokban ráadásul nemcsak énekelt, hanem gitározott és szájharmonikázott is. Az énekes ezt követően talált rá az olasz Solid Vision nevű csapat tagjaira, akikkel a második és harmadik albumon már „valódi” progresszív metál muzsikát játszott. Különösen az utolsó anyag lett sikeres, bár többen is megjegyezték, hogy nagyon úgy szól, mint Dominici egykori csapata. 2007 júniusában három estén is ez a formáció volt a Dream Theater előzenekara a Chaos in Motion turnén.
A frontember az utóbbi években több, viszonylag kevéssé ismert zenekar felkérésének is eleget tett: a progresszív metált játszó Roswell Six 2010-es Terra Incognita: A Line in the Sand című albumán, illetve a power/progresszív metálban utazó Universal Mind Project tavalyi, The Jaguar Priest című lemezén is vendégszerepelt egy-egy dalban.
Két tucat másik neves előadóval együtt Dominici is énekelt abban a Shine című dalban, amelyet a 2011-es japán földrengés és cunami károsultjainak megsegítése céljából hoztak össze. Ám mind közül a legérdekesebb információ, amit Dávid Lacitól hallottam, hogy Charlie-nak egy ideig állítólag kecskeméti barátnője volt, így többször is megfordult nálunk, Magyarországon.
Válasz írása