Nemcsak én, hanem mások is említették már a felületünkön, hogy annak idején egy-egy lemezborító alapján vették meg a kiadványokat. Minél véresebb, durvább volt a grafika, annál szélsőségesebb zenét rejtett, rejthetett a hanghordozó. Persze az is benne volt a pakliban, hogy az ilyen módon kiválasztott mű nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Azon a véleményen vagyok, hogy a borító csak nagyon ritka esetben félrevezető, sokkal becsapósabbak az úgynevezett trailerek, ízelítők, étvágygerjesztők. Mert teszem azt, a csapat feldobja a netre az általa legjobbnak vélt dalt (esetleg dalokat), a rajongóban megfogalmazódik egy bizonyos elvárás, aztán koppanás a vége, amikor a teljes lemezt végighallgatja. Ennél a zenekarnál viszont egyszerűen nem lehetett mellényúlni a grafikával. Nem is nyúltam mellé.
Amit tudni kell a bandáról, hogy finnek, a székhelyük Helsinki, 2008-ban alakultak, és szemtelenül fiatalok: 30 év körüli legények alkotják a tagságot. Sebastian Fredriksson gitáros/énekes, illetve Mikko Karppelin basszusgitáros a kezdetek óta vannak jelen, Kim Lappalainen gitáros 2013-ban csatlakozott, míg Tommi Makkonen dobos, Antti Uuttu-t váltva, idén szállt be a bandába. A Forces of Evil-t megelőzően egy demó (Craving for Revenge – 2010), egy EP New Decree of Reprobation (2011) és egy album (The End They Bring – 2014) fűződik a nevükhöz.
Nem nehéz kitalálni, hogy old school thrash a játék neve, ezen belül is az ős-Destruction/Kreator/Sodom szentháromság a fő motivációs forrás. Természetesen sem a csapat, sem maga a lemez nem az eredetiségével hívja fel magára a figyelmet, de ezek a fiatal finn csókák olyan jól tolják a muzsikát, hogy nem lehet rájuk haragudni. Itt-ott próbálnak némi színt, változatosságot is belecsempészni az anyagba, így a Scars of Desolation-ben galoppozós témák, a címadó szerzeményben kimértebb, lassabb ütemek, a Let the Torture Begin-ben középtempók, a Forsaken As Well-ben pedig zakatolós részek ütik fel a fejüket, tehát egy ízig-vérig régi iskolás cuccal állunk szemben.
Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy bármennyire is old school a megközelítés, a fapados hangzásra nincs mentség, a megszólaláson lehetett volna még mit dolgozni, bár így utólag belegondolva, immár minimum ötödszörre meghallgatva a korongot, abszolút illik hozzá. Dinamikusan, lendületesen, nyersen vezetik elő a tételeket, szó nem érheti a ház elejét.
Maradjunk annyiban, hogy egy újabb kiváló old school thrash metal csapatot fedeztem fel; ezek a fiúk érzik, tudják a dolgukat. A magam részéről mindenképpen bizalommal viseltetek irántuk, remélem, még sok, hasonlóan kiváló kiadvánnyal örvendeztetnek meg bennünket.
Leave a Reply