
SÁRGA, ZÖLD ÉS EGY MAJDNEM VÉGZETES BALESET
A Baroness következő két anyaga 2012-ben duplaalbum formájában látott napvilágot. A Yellow, illetve a Green albummal Baizley-ék nemcsak hogy a sludge-tól távolodtak el, hanem magától a metál műfajtól is. Ezen a két lemezen szellősebb, kevésbé kemény, alternatív, modern rockdalok hallhatók. Talán leginkább még a The Line Between közelíti meg a korábbi nóták súlyosságát.
Egy hónappal a duplaalbum megjelenését követően egy súlyos incidens zökkentette ki a csapat karrierjét a már bejáratott kerékvágásból. Baizley-ék éppen Angliában jártak koncertkörúton, amikor 2012. augusztus 15-én, Bath közelében turnébuszukkal viharba kerültek. A heves esőzés következtében a jármű fékjei felmondták a szolgálatot. A vezető elvesztette uralmát a csapat tagjait és turnészemélyzetet szállító busz felett, amely áttörte a szalagkorlátot, letarolt egy kisebb facsoportot, majd a viaduktról, ahol éppen jártak, 9 métert zuhant a mélybe.
Csodával határos módon senki nem halt meg. Kilencen sérültek meg, ketten komolyabban. A legszerencsésebb Peter Adams volt, aki még a meredély tetején kiesett a buszból, így láthatta, ahogy a kasztni társaival a völgybe bucskázik. John Baizley-nek, akik kizuhant az első szélvédőn, a bal karja és a bal lába tört el. A legrosszabbul a dobos Allen Blickle és a basszusgitáros Matt Maggioni járt, akik gerincsérülést szenvedtek.

Mint a kórházban kiderült, az énekes karja olyan durván roncsolódott, hogy majdnem amputációra volt szükség. Ha ez megtörténik, az valószínűleg a csapat végét jelenti. Baizley végül felgyógyult, és bár tud gitározni, a karja még ma sem 100 százalékos. Lélekben sokat segített neki, hogy a kórházban James Hetfield is felhívta telefonon.
A baleset után fél évvel azonban már újra színpadon álltak. Legalábbis a főnök, aki 2013. márciusi kiállításának megnyitóján, a texasi Austin-ban egy akusztikus szettet adott elő. Baizley-ék már a nyári fesztiválfellépéseket szervezték, amikor a még mindig poszt-traumatikus állapotban lévő Blickle és Maggioni bejelentették, hogy kilépnek a csapatból. Az új tagok a bőgős Nick Jost és a dobos Sebastian Thomson lettek.

BÍBORSZÍN
Az együttes eddigi utolsó lemeze, a Purple 2015-ben látott napvilágot, méghozzá a banda saját, frissen alakult kiadója, az Abraxan Hymns gondozásában. Óriási album: a régi hangzás elegyedik rajta az újkorszakos dallamossággal. Ez már tényleg nem sludge vagy stoner muzsika: ez ROCK. METÁL. ZENE.
Sok rajongó a Yellow/Green duplaalbum után úgy vélekedett, hogy a Baroness már nem metálzenekar. „A Purple sem metállemez – erősítette meg Baizley –, hanem egy olyan album, amelyen a metál elemei is megtalálhatók, plusz a metál energiáját hordozza magában.” Ezzel együtt azért fellélegezhetünk: amennyire kisiklásnak tekinthető a 2012-es felpuhulás, annyira visszakanyarodás ez az anyag a Red és a Blue albumok hangzásvilágához, miközben a csapat muzsikáját egy magasabb szintre is emeli. A lemez Shock Me című dalát a 2017-es Grammy Awards-on a legjobb metál produkció címre jelölték (végül nem a Baroness nyert).
A Purple dalainak többségét nem meglepő módon a buszbaleset sokkja és a felgyógyulás üdve ihlette. Magáról a tragikus pillanatról a Try to Disappear szól, a fájdalomról és a lábadozásról a Chlorine & Wine, a megváltó túlélésről az If I Have to Wake Up (Would You Stop the Rain?). Utóbbi tulajdonképpen egy szerelmes dal, amelyet John a zenekarhoz, a mögötte álló csapathoz, a feleségéhez és mindazokhoz írt, akik a szükség óráiban mellette álltak. „Ez a dal a legjobb eszköz arra, hogy megköszönjem nekik, amit értem, értünk tettek.”
PETE MEGY, GINA JÖN
Az egykori alapító tagok közül mára egyedül Baizley maradt a csapatban. Philadelphiában él a feleségével és 7 éves lányával. Bár már 38 éves, családos ember, de azért még most is igyekszik legalább hetente négyszer elmenni koncertre. „Egy folyamatosan pulzáló energiagömb vagyok – mondta magáról –, és Pete az, aki a maga megfontoltságával megteremti az egyensúlyt a csapatban.”
A másik három tag rendszeres vendég volt John-ék házában, mintha a nagybácsijai lettek volna az énekes lányának. „Nick zongorázni tanítja, Seb a matekleckében segít, Pete pedig rajzol vele” – mesélte Baizley, akinek felesége teljes állásban a Baroness ügyeit, főleg az adminisztrációt intézi.
A részleges múlt idő oka, hogy 2017 júniusában Pete Adams – 9 évnyi együtt-muzsikálás és három közösen készített album után – távozott a csapatból. Mivel az érintettek gyakorlatilag tinédzserkoruk óta barátok, az elválás békés körülmények között történt. A gitárosnak, aki egyébként iraki veterán katona és a Bíbor Szív kitüntetés birtokosa, sok volt az alkalmankénti 6 órás autóút Philadelphiába és ugyanannyi vissza. A jövőben az otthonához közelebb eső projektekre kíván fókuszálni, és első körben egykori csapatában, a Valkyrie-ben folytatja pályafutását.

A helyére egy hölgy, Gina Gleason érkezett, aki nem akármilyen előadók mellett bizonyíthatta rátermettségét: többek között Jello Biafra (Dead Kennedys), Dr. Know (Bad Brains), Perry Farrell (Jane’s Addiction), a Smashing Pumpkins és Carlos Santana zenésztársa is volt. Az ismeretség onnan datálódik, hogy Baizley nemrégiben elindított egy fuzz pedálokat gyártó és forgalmazó céget, amelynek Gina volt az egyik első vevője.
Jó hír, hogy az új felállású csapat már elkezdte írni a következő album dalait. Mivel még soha nem telt el 3 évnél hosszabb idő két Baroness-album megjelenése között, a következő korong legkésőbb jövőre várható. Ha Baizley-ék kitartanak az eddigi koncepció mellett, elkezdhetünk találgatni, hogy melyik lesz a következő szín, amelyik sorra kerül. A fehér (Beatles) és a fekete (Metallica) már kilőve, a szürke nem túl látványos, a rózsaszín pedig nem igazán illik ehhez a műfajhoz, úgyhogy én első körben a narancsra (Orange), másodikként pedig egy szép barnára (Brown) tippelnék…

Leave a Reply