A ’80-as évek legvégén már tapasztalható volt, hogy a thrash csillaga leáldozik, kimegy a köztudatból, annak ellenére is, hogy a nagyágyúk remek alkotásokkal jelentkeztek (Dark Angel – Leave Scars, Overkill – The Years of Decay, Testament – Practice What You Preach, Souls of Black, Exodus – Fabulous Disaster, Kreator – Extreme Aggression, Sodom – Agent Orange, Slayer – Seasons in the Abyss, Megadeth – Rust in Peace), illetve hogy ifjú titánok remek debütáló korongokat adtak ki (Forbidden – Forbidden Evil, Mortal Sin – Mayhemic Destruction, Torture – Storm Alert, Morbid Saint – Spectrum of Death, Anacrusis – Suffering Hour, Sadus – Illusions, Annihilator – Alice in Hell, Mordred – Fool’s Game, Evil Dead – Annihilation of Civilization, noha utóbbi zenekarra erős túlzás az ifjú titánok kifejezés, lévén a tagságot sokat próbált, rutinos muzsikusok alkották, akik korábban olyan csapatokban zenéltek, mint az Abattoir, a Necrophilia vagy az Agent Steel). A gyorsaság helyett ekkor már a komplexitás, a művészi megközelítés vette át a szerepet, fontosabbá vált a technika, a virtuozitás, a fölényes hangszerkezelés kidomborítása.
Előzmények: Az underground-ban egy, a thrash-nél durvább, brutálisabb, megkockáztatom, technikásabb műfaj, a death metal vette át az irányítást. Előzményei már voltak ennek a zenei stílusnak, hiszen a Possessed, a Mantas/Death, a Morbid Angel, a Hellwitch, a Master/Death Strike, a Hellhammer/Celtic Frost korábban már lefektették a death metal alapjait, lemezeket is jelentettek meg, de az igazi áttörés 1989-ben történt. Felejthetetlen időszak volt: Morgoth – Resurrection Absurd, Morbid Angel – Altars of Madness, Pestilence – Consuming Impulse, Obituary – Slowly We Rot, Entombed – Left Hand Path, Hellwitch – Syzigial Miscreancy; egymást követték a jobbnál jobb, mára alapművekké, megkerülhetetlen klasszikusokká vált death metal albumok.
Persze nem egyik napról a másikra történt mindez, hiszen a zenekarok demókkal, próbatermi felvételekkel, koncertekkel (a Morbid Angel egy ki nem adott lemezzel) alapozták meg hírnevüket. A később a technikás death metal-ról híressé vált floridai színtér zenekarai már a ’80-as évek közepe óta készítették felvételeiket.
Ehhez a „körhöz” tartozott az 1984-ben, Saratosa-ban alakult Atheist is. Eredetileg Oblivion-ként kezdték pályafutásukat, amelyet rövidesen R.A.V.A.G.E.-re (Raging Atheists Vowing A Gory End) változtattak. Ilyen néven három demót adtak ki, illetve 1987-ben szerepeltek a Violent Noize fanzine-t is működtető, Borivoj Krgin által létrehozott Godly Records által megjelentett Raging Death válogatáson a Sadus, a Lethal Presence, a Xecutioner (az Obituary jogelődje) és a Betrayel társaságában, (mielőtt kialakult a klasszikus Kelly Shaefer ének/gitár, Randy Burke gitár, Roger Patterson basszusgitár /R. I. P. – az Aggressor-ból került a csapatba/, Steve Flynn tagság, Mark dobos, Steve „Scrappy” Freid énekes, illetve Mark Schwartzberg és Gary gitárosok is megfordultak a bandában), az 1988-as Beyond demó viszont már Atheist név alatt jelent meg.
Felvételek: A korong Scott Burns irányítása mellett, 1988 novemberében-decemberében került felvételre a Morrisound stúdióban, Európában 1989. augusztus 30-án jelent meg, az Egyesült Államokban viszont 1990-ig nem került kiadásra. Ennek az volt az oka, hogy a Mean Machine Records, amellyel az Atheist kezdetben szerződésben állt, csődöt mondott, és a csapatnak egy új kiadót kellett találnia. Végül a brit Active Records-hoz szerződtek, akik hamarosan meg is jelentették a lemezt, hat hónapig viszont az anyag nem jött ki a tengerentúlon, majd a Metal Blade elintézett egy licensz szerződést az Active-val, és 1990 novemberében kihozta az albumot az amerikai piacra.
Ez az egyetlen album, amelyen Roger Patterson bőgőzött, bár már a következő lemez, az Unquestionable Presence basszustémáinak többségét, túlnyomó részét is megírta már.
Dalok, végeredmény: A lemezre három új dal került fel (a címadó tétel, a Room With a View és az I Deny), a többi a korai demókról származott, mint például a Beyond, a Why Bother? (korábban Choose Your Death volt a címe) és az On They Slay.
Tengermorajlással, dallamokkal kezdődik a lemez a címadó szerzeménnyel, majd belépnek Roger Patterson basszustémái, Steve Flynn dobjai, valamint Kelly Shaefer és Randy Burke gitárjai és egy olyan 32 perces virtuozitás, zenei utazás veszi kezdetét, amelyet addig a death metalban még nem hallottunk. Nem esik neki a hallgatónak a zenekar, hanem ravaszul, cselesen behálózza, az ujjai köré tekeri őt. A négy zenésztalentum, géniusz, zenei agytröszt hatásai között a jazz/fúziós muzsikák éppúgy megtalálhatók voltak, mint a Slayer, a Kreator, a Rush vagy a Mercyful Fate, nem beszélve arról, hogy Steve Flynn korábban jazz- és latin dobolást tanult.
Ez a négy és fél perces dalcsoda és maga az egész korong megújította és alapjaiban változtatta meg a death metalt, egyben létrehozott egy új „alfajt”, a progresszív death metalt. Váltásokkal, harmóniákkal, fogós dallamokkal kísért muzsikájuk unikum, eredeti és felfoghatatlan volt 1989-ben. Az anyag kulcsa pont a dallamokban és a fogósságban rejlik; a nyakatekert, bonyolult ritmusokból, riffekből és szólókból építkező szerzeményeket nem játsszák agyon a zenészek, a dalok megjegyezhetők, ha elsőre nem is, de negyedszerre, ötödszörre már biztosan. Talán nem tűnik szentségtörésnek, de ha szegény Chuck Schuldinert fel lehetne támasztani, és megkérdeznénk tőle, hatott-e rá a Piece of Time, minden bizonnyal igennel felelne, már csak azért is, mert a címadó tételben felbukkanó harmóniák, effektek egy évvel később a Spiritual Healing-en (is) köszöntek vissza.
A rövid, gyors Unholy War-ban a korai Slayer és Kreator érhető tetten, csakúgy, mint a Beyond-ban. Lélegzetelállító és parádés az On They Slay kezdése, ahogy a Shaefer/Burke páros riffelésére, riffjeire Roger ugyanazokat a basszusfutamokat pengeti. Az I Deny szintén Roger játékával indít, egyben az Annihilator (Human Insecticide) szelleme sejlik fel benne. A záró, az elején Rush-hangulatot sugárzó No Truth-ból pedig a Morgoth profitált sokat.
Kelly Shaefer érthető, itt-ott dallamos hörgéssel tolmácsolta a dalokat, semmi köze nem volt a John Tardy, Chris Barnes, Frank Mullen által képviselt, mélyről feltörő, bugyborékoló előadáshoz. Scott Burns pengeéles, kemény, telt hangzást biztosított a lemeznek, az ilyen produkciókra aggatják a „hibátlan”, „kolosszális”, „utánozhatatlan” és „megismételhetetlen” jelzőket.
Cél: Kétséget kizáróan arra törekedtek, hogy megújítsák a death metalt, valami szokatlannal, váratlannal rukkoljanak elő, kilógjanak pályatársaik közül és új irányt szabjanak, mutassanak az irányzat számára.
Koncertek: A lemez megjelenését követően több koncertet is adott a zenekar, olyan csapatok előtt nyitottak, mint a Napalm Death, a Forbidden, a Death Angel, az Exodus és a Morbid Angel. Headliner-ek voltak 1990. szeptember 1-én a Tampa Bay Metal Awards-on, felléptek a Day of Death fesztiválon, majd 1990 decemberében első ízben játszottak Európában, a Candlemass vendégeként. 1991 februárjában az Atheist, szintén a Candlemass társaságában, első amerikai turnéját kezdte meg. A 28 állomásos menet végeztével, 1991. február 12-én a csapat – hazafelé tartva – közúti balesetet szenvedett, amelyben az akkor mindössze 22 esztendős Roger Patterson életét vesztette.
Folytatás: A bandát értelemszerűen megviselte a csapás, de nem álltak le, mert már javában dolgoztak az Unquestionable Presence anyagán, amely 1991. augusztus 30-án jelent meg. A lemezen hallható basszustémákat Roger írta, de Tony Choy játszotta fel, az 1993-ban napvilágot látott Elements-et ellenben már öten vették fel: a korongon Tony, Kelly és Randy mellett a zenekart elhagyó Steve Flynn-t váltó Josh Greenbaum, illetve Frank Emmi gitáros működtek közre.
Ezt követően az Atheist feloszlott, majd megváltozott legénységgel 2006-ban alakult újjá (az eredeti gárdából Kelly és Steve képviseltette magát), amelynek eredménye a 2010-ben piacra dobott Jupiter lett, amely ugyan nem feltétlenül elégítette ki maradéktalanul az Atheist-fanatikusok igényét, de komoly csalódást sem okoztak vele.
Hatás, konklúzió: Hogy mást ne mondjak, évekbe tellett, mire egyáltalán felfogtam, feldolgoztam, megemésztettem a Piece of Time-ot, minden idők egyik legelőremutatóbb alkotását. A zseniális borítóba csomagolt mestermű a már fentebb említett Death-en kívül a Cynic-et, a Babylon Sad-et, az Obscura-t és még tengernyi más együttest érintett meg, gyakorolt rájuk felbecsülhetetlen hatást. Minden idők Top 10-es listámon bérelt helye van az anyagnak.
Válasz írása