Beszélgetés Peter „Peavy” Wagnerrel, a Rage basszusgitáros-énekesével
Hivatalosan a mai napon jelenik meg a Rage legújabb, sorrendben 23. nagylemeze, a Seasons of the Black. A zenekar frontembere ennek apropóján hívta fel kollégánkat, Novák Norbertet, akinek nemcsak az aktualitásokról, hanem az elmúlt évtizedekről is készségesen nyilatkozott.
Peavy: Szia, itt Peavy!
Novák Norbert: Szia, örülök, hogy felhívtál! Az Avenger-es idők óta követem a pályafutásodat; ha összehasonlítjuk a régi időket és a jelent, hogyan látod, melyek a közös pontok, illetve különbségek a tekintetben, ahogy a dalokhoz, a dalíráshoz viszonyulsz?
P.: Nagyon régóta komponálok dalokat, és alapjában véve nem változott semmi ezen a téren. Már azelőtt írtam számokat, hogy zenekarban játszottam volna. Természetesen az idők folyamán egyre jobb dalokat írtam annál, mint amire 12-13 évesen képes voltam.
N. N.: Ez világos, de honnan veszed az inspirációt: zenehallgatás vagy pihenés, esetleg a hétköznapi feladatok elintézése közben jut eszedbe egy dallam, amit később, nyugodt pillanataidban kidolgozol? Vagy van egy kidolgozott munkamódszered, amely alapján dolgozol?
P.: A legtöbbször saját magammal jammelek: fogom a gitáromat (egy spanyol koncertgitárt), és miközben játszogatok, egy idő után a legtöbbször eszembe jut valami. A komponálás trükkje, hogy az embernek mindig abban az állapotban kell lennie, hogy a felbukkanó motívumot, mint dalötletet felismerje. Sokan észre sem veszik, hogy volt egy ötletük, egyszerűen azért, mert nem úgy fogják fel.
N. N.: Az első lemezszerződéseteket – már Rage név alatt – a Noise-nál írtátok alá Karl Walterbach-hal. Hogyan történt ez? Utólag nem érzed úgy, hogy átvágott benneteket?
P.: Túlzás lenne ezt állítani. Amikor – még Avenger néven – felvettük az első demónkat, elküldtük szinte valamennyi lemezcégnek, amely annak idején létezett. Az első pozitív válasz a Wishbone Records-tól érkezett, úgyhogy rögtön alá is írtuk velük a szerződést. Az első Avenger album megjelenését követően azonban hamar rájöttünk, hogy hiba volt ennek a szerződésnek az aláírása: bár kedvesek voltak hozzánk, és intenzíven dolgoztak értünk, de ez túlságosan kis cég, tulajdonképpen egy egyszemélyes vállalkozás volt. A srác mindent egyedül csinált, nem állt kapcsolatban egy komoly terjesztő céggel, a lemezünket nála lehetett megrendelni, és ő ezeket egyenként postázta. Így aztán nem is sikerült annyi albumot a közönséghez eljuttatnia, mint amennyit lehetséges lett volna. Akkoriban egy nagy boom volt nálunk, a német metál meglehetősen népszerűvé vált, és a zenekarok gomba módra nőttek ki a földből. Az emberek szerettek volna hozzájutni az anyaghoz, és panaszkodtak, hogy bár az album ugyan megjelent, mégsem találják a lemezboltokban.
Annak idején nem nagyon tudtuk, hogy hogyan működik valójában a lemezeladás, azt viszont láttuk, hogy az SPV és a többi nagy cég ennél sokkal professzionálisabban dolgozik. Ekkor mondtuk magunknak és neki is azt, hogy ha tovább akarunk lépni, akkor sajnos el kell tőle válnunk. Ez ő is belátta, hiszen érezte, hogy nem tudja ezt olyan energiával csinálni, mint ahogy szerette volna. Így engedett bennünket menni. Ekkor vettük fel a második demónkat, amit szintén szétküldtünk a kiadóknak. A Noise, akárcsak korábban, most is érdeklődést mutatott, így engedtünk a nyomásuknak, és velük szerződtünk le.
Ma sem mondanám azt, hogy átvágtak bennünket. Akkoriban teljesen természetesnek számított, hogy a lemezcégeknél minden zenekart úgy kezeltek, mint az idiótákat. A kiadók minden területen beleavatkoztak a zenekar munkájába: megváltoztatták dalokat, levették őket az albumról vagy egy másik nótát tettek a lemezre. A Noise első lépése az volt, hogy meg akarta változtatni a nevünket, mivel Angliában már létezett egy Avenger nevű zenekar, sőt Amerikában is. Mi Furious Rage-nek akartuk magunkat hívni, amiből ők elhagyták az első szót, úgy, hogy erről nem is szóltak nekünk. A lemezünk megjelenését követően nagy büszkén mentem a lemezboltba, hogy megvegyem az első anyagunkat, és majdnem hanyatt estem, amikor megláttam a borítón, hogy Furious Rage helyett szimplán Rage lett belőlünk.
N. N.: Elég kellemetlen meglepetés lehetett…
P.: Igen, ráadásul még egy dalt is levettek a lemezről, és ez is csak utólag derült ki számunkra. Amikor ezt szóvá tettük, Karl Walterbach, a Noise tulajdonosa és igazgatója olyan hangnemben reagált, hogy azt el sem tudod képzelni. Manapság egy lemezcég nem merészelne ilyen szinten beleavatkozni a zenekar dolgaiba, de akkoriban ez bevett dolog volt. De mit tehettünk volna? A kiadók úgy viselkedtek a zenekarokkal, mint a földesúr a jobbágyaival.
N. N.: Nem védhettétek volna meg magatokat, mint ahogy később a Blind Guardian is tette, akik saját szerződéssel kopogtattak be a lemezcéghez?
P.: A mi időnkben még nem volt szokás, hogy a zenekarok művészi szerződésekkel állítottak volna be a lemezcégekhez. Utóbbiak egy terméket akartak kreálni, lehetőleg minél előbb. A stúdióban is a megadott időpontban kellett megjelennünk, és ilyen rövid idő alatt nem is lett volna lehetőségünk arra, hogy saját szerződést készíttessünk. Így aztán nem is volt akkora beleszólásunk a dolgok menetébe, mint a Blind Guardian-nek, akik egy későbbi generációhoz tartoztak. 1987-től a helyzet is megváltozott, másrészt ők Charlie Rinne-vel szerződtek, aki nem volt olyan despotikus uralkodó, mint a már említett Karl Walterbach vagy Manfred Schütz. 1987 táján az aztán a zenekarok az SPV-nél és a Noise-nál is panaszkodni kezdtek, majd pedig fellázadtak, aminek köszönhetően a lemezcégek is megváltoztatták a szerződéseik egyes pontjait. A Blind Guardian-nek többek között ezért is lehetett kedvezőbb, szalonképesebb szerződése, de a mi esetünkben, 1986-ban még teljesen más volt a helyzet.
N. N.: Az utóbbi időben a Noise egymás után jelenteti meg újra a korábban már kiadott lemezeit. Gondolkoztál azon, hogy visszaszerezd az Avenger- és a Rage-anyagok kiadói jogait?
P.: Minden jogomat visszaszereztem! Az egész Noise-bagázsból én vagyok az egyetlen, aki visszaszerezte a komplett katalógusát, így ma már minden jog nálam van, és éppen azon vagyok, hogy megjelentessem a régi anyagaimat. Saját kiadót alapítottam Dr. Bones néven, és 2015 végén jelentettem meg az első box-ot (The Refuge Years), benne többségében 1988-1993 között megjelent Rage-anyagokkal. Az elkövetkező napokban lát napvilágot a második box, egy 6 CD-t tartalmazó csomag, amely az Early Years from Avenger to Rage címet viseli; ebben többek között a Reign in Fear és az Execution Guaranteed albumok bónuszdalokkal kibővített változata kap helyet. A bakelitlemezek is nemsokára jönnek, ám azok megjelentetése egy kicsit komplikáltabb, főleg marketing-szempontból, úgyhogy erre a Pure Steel Records-szal kötöttem licencszerződést.
N. N.: Valószínűleg sok rajongó vár az első lemezeitekre…
P.: Július 30. után lehet majd ezeket kapni, az Early Years… box-ot viszont az Amazon.com-on már most is meg lehet rendelni. A kiadás jogai a BMG-nél voltak, miután az összeset visszavásároltam, teljesen bezárultak náluk a kapuk, és több jogot már nem is akarnak kiadni.
N. N.: A Voivod, a Celtic Frost és a Kreator egész korai lemezei is megjelentek…
P.: De azokat nem a zenekarok adták ki, hanem a BMG.
N. N.: Oké, a jogok a BMG-nél vannak, és a cég határozza meg, hogy mikor és milyen formában jelennek meg az albumok, de a zenekaroknak is csak van valamekkora beleszólásuk abba, hogy nézzen ki a kiadvány…
P.: Pontosan: a zenekaroknak legfeljebb abba van beleszólásuk, hogy milyen legyen a termék külső megjelenése. Írhatnak hozzá rövid sztorikat, hogy milyen volt annak idején az életük, de ez minden, amit a cég nekik megenged. A zenekaroknak ebből abszolút semmi hasznuk nincs anyagilag.
N. N.: A Victor Smolski-val történt szakításotok kapcsán a legkülönfélébb okokat lehet hallani. Elsősorban emberi vagy zenei tényezők játszottak szerepet abban, hogy a gitáros 16 év után távozott a csapatból?
P.: Tulajdonképpen csak emberi okai voltak. A közös munkánk teljesen vakvágányra futott; a Rage márkanév látta volna a kárát, ha ezt így tovább folytattuk volna. Ezen felül anyagi károm is származott volna ebből a közös munkából. Úgyhogy sajnos odáig fajultak a dolgok, hogy el kellett válnunk egymástól. Két és fél éve szakítottam vele, amit már legalább két évvel korábban meg kellett volna tennem. Ez a lépés életem legjobb döntései közé tartozik.
N. N.: Mondanál valamit az aktuális formációról?
P.: A mostani nem új felállás, hiszen 2015 eleje óta működik. A két sráchoz sokéves barátság köt. Lucky-t (Vassilios „Lucky” Maniatopoulos dobos) 1988 óta ismerem, és Marcos-szal (Marcos Rodriguez gitáros) is már 12 éve vagyunk barátok. A zenekar ennek köszönhetően szuper jól működik. Mindketten tinédzserkoruk óta a csapat rajongói, kis túlzással az anyatejjel szívták magukba a Rage muzsikáját, így pontosan értik, hogyan működik ez a formáció, melyek a védjegyei, hogyan kell a zenekarnak szólnia, hogyan fogad bennünket a nyilvánosság, és miért szeretik a rajongók a Rage-et úgy, ahogy van. A zenekar Victor-ral az utóbbi időkben rossz irányba haladt, úgyhogy ezt a folyamatot le kellett állítanunk. Most végre úgy szólunk, ahogy a Rage a klasszikus időszakában szólt, ami alatt a ’90-es évek közepét értem. A zenei védjegyeinket az új albumon is megtalálhatod, és akik hallották az anyagot, csak megerősítettek a döntéseimben.
A zenésztársaimat most nem elsősorban a zenei tudásuk alapján választottam; sokkal fontosabb volt, hogy a zenekar a barátságról szóljon, és csak utána jöjjenek a szakmai kérdések. Tudtam, hogy Marco nagyon jó gitáros, de hogy ennyire klassz lenne, azt nem gondoltam volna. Az elején teljesen odavoltam attól, hogy milyen jól működött vele az összhang. Lucky-ra ugyanez vonatkozik, azzal a különbséggel, hogy ő az utóbbi több mint 10 évben nem a profi ligában játszott. Azt megelőzően saját csapatában, a Tri State Corner-ben ütötte a bőröket. Nem mindennapi próbatétel volt számára újra feltornászni magát arra a szintre, hogy beszállhasson a Rage-be. Háromnegyed éven át minden nap dobolt, hogy fizikailag is visszarázódjon. Meg is lett az eredménye: azt gondolom, hogy Chris (Efthimiadis) és Mike Terrana mellett ő a legjobb dobos, akivel a Rage valaha együtt dolgozott.
N. N.: Az új album nagyon változatos lett, nekem a leginkább a Season of the Black, a Time Will Tell, az All We Know Is Not és a Farewell című darabok tetszenek róla. Hozzád mely dalok állnak a legközelebb, és miért? Elmesélnél hozzájuk néhány rövid háttértörténetet?
P.: A lemez alapjában véve egy nagyon kerek egészet képez; azt gondolom, minden nagyon összepasszol rajta. A személyes kedvenceim időről időre változnak, jelenleg a Justify tetszik a legjobban, amely a mitológiából meríti a témáját. Olyan anekdoták viszont nem jutnak eszembe, amelyeknek szórakoztató értékük lenne, ha-ha! A dalok egyébként nagyon gyorsan megszülettek: mire elkészültünk az előző albummal, már ennek az anyagnak is legalább a fele a tarsolyunkban volt. Ilyen gyorsan a ’80-as évek óta nem dolgoztunk.
N. N.: Ezt többnyire akkor szokták mondani, ha nem igényes dalok készülnek…
P.: Márpedig igényes dalok születtek! Korábban teljesen normális volt, hogy egy komplett album kevesebb, mint 12 hónap alatt elkészüljön. Ez idő alatt persze nemcsak a dalokat kellett megírni és felvenni, hanem a marketinget is ki kellett hozzá találni. Tudod, ez korábban teljesen máshogy működött, mint manapság; ha az ember jó dalíró volt, az egész albumot pár hónap leforgása alatt össze tudta rakni. A ’60-as években teljesen mások voltak az igények: az előadóknak kéthetente kellett egy újabb kislemezt megjelentetniük. Én a ’80-as évekből jövök, és egy zenekar még akkor sem hagyhatott olyan sok időt magának: ha a lemezcég megkérdezett, nem mondhattad azt, hogy éppen semmilyen új dalod nincs. Amit manapság a Metallica csinál, hogy kis túlzással tízévente ad ki új lemezt, egyszerűen nevetséges: nem hiszem el, hogy ne lennének képesek akár rövid idő leforgása alatt is új dalokat írni.
N. N.: Az olyan mesterművek esetében, mint a Master of Puppets, a dalírási időszakot egy kicsit többnek képzelem, mint pár hét…
P.: Ugye nem gondolod komolyan, hogy azokat a dalokat már jóval korábban megírták? Nem, azok pont abban az időszakban jutottak eszükbe, amikor a lemez felvételére készültek. Hogy a zenekarok manapság ennyivel lassabbak lettek, annak más okai lehetnek. Nem tudom pontosan megmondani, hogy min múlik ez, de talán a turnék tartanak túl sokáig, vagy a zenészeknek arra nem jut idejük, hogy szortírozzák az ötleteiket, esetleg az együttes téli álmot alszik vagy szünetelteti a működését. Mi, a Rage egy professzionálisan dolgozó csapat vagyunk, akik a zenélésből élnek. Emiatt aztán nem engedhetünk magunknak olyan hosszú időt két lemezmegjelenés között: ha nem csinálsz semmit, akkor pénz sem áll a házhoz, ami a kiadó és a zenész számára sem kívánatos helyzet, ha-ha!
N. N.: Vagyis akkor erről van szó: ha korábban nem gyűjtöttél elég pénzt ahhoz, hogy megengedhess magadnak egy-egy hosszabb pihenőt, akkor folyamatosan dolgoznod kell. Vettetek fel más dalokat is azokon túl, amelyek rákerültek a most, július 28-án megjelent lemezre? Ha igen, mi történik ezekkel a nótákkal?
P.: Bónuszként 6 Avenger-dalt tettünk fel az albumra. Több új dalt nem írtunk annál, mint ami a lemezen is hallható, nem is lenne rá okunk. Jóllehet, voltak ötleteink, amelyeket a következő lemezre fogunk majd kidolgozni és felhasználni.
N. N.: Melyik stúdióban vettétek fel az anyagot?
P.: Két saját stúdiónk is van, olyan értelemben, ahol dolgozhatunk. Az egyik Burscheid-ban, ahol a zenekar központja is van; itt Mark-kal (Markuz Berger) dolgozunk együtt, aki a Tri State Corner basszusgitárosa és hangmérnök. Emellett a gitárosunknál, Marco-nál is vettünk fel dalokat, Belgiumban, mivel ő ott lakik. Már az előző lemezt is ebben a két stúdióban rögzítettük, a keverést pedig egy olyan barátunk végezte Svédországban, akit te is ismersz: Dan Swanö-nek hívják.
N. N.: Persze, ismerem őt. Közben az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen miért éppen a Nuclear Blast-nál vagytok? Mi különbözteti meg őket más, velük azonos méretű kiadóktól?
P.: Nem tudom, hogy manapság van-e lényeges különbség a cégek között. Mi relatíve régóta, több mint 10 éve vagyunk a Nuclear Blast-nál, és mindig is elégedettek voltunk a munkájukkal. Nem avatkoznak bele a dolgainkba, viszont pontosan és jól fizetnek, ha-ha! Hatékony hírverést csinálnak nekünk, és nagyon jó terjesztő cégük van, a Time Warner. És ez az, amit egy professzionálisan működő cégtől el is várok. Ugyan volt olyan ötletünk, hogy az ügyeinket teljes mértékben magunk intézzük, de ennek még nem érkezett el az ideje. A Rage számára jelenleg csak előnyt jelent, hogy egy ilyen nagy és erős céggel dolgozhatunk együtt, amely világ valamennyi pontján jelen van. S minthogy mi is valamennyi létező piacon játszunk, a kettőnk párosa egy ideális kombinációt jelent. De személyes szinten is jóban vagyok a srácokkal, baráti viszony fűz hozzájuk.
N. N.: Turnét terveztek az elkövetkező időszakban?
P.: Igen, éppen azon vagyunk, hogy lekössük az új lemezünket népszerűsítő világkörüli turnénk állomásait. December elején-közepén Görögországban, Ciprus szigetén lesz egy nyitó fellépésünk, majd 2018. január 4-én Bochumban indítjuk azt az 50 állomásos turnét, amelynek során a világnak olyan részeire is eljutunk, ahová eddig még nem, például Indiába vagy Kínába. Az előzenekarunk az Ozzy mellett is megfordult gitáros, Gus G csapata, a Firewind lesz, úgyhogy egy bivalyerős csomagot kapnak a rajongók.
N. N.: Ki dönti el, hogy ki legyen az előzenekarotok? Van ebbe beleszólása például a turnét szervező cégnek?
P.: Egyrészt mi is gondolkozunk azon, hogy ki passzolna hozzánk. Másrészt az a jó a dologban, hogy nekünk magunknak is van egy turnészervező cégünk, amelynek Lucky a menedzsere, és akikkel nemcsak a Rage dolgozik együtt, hanem számos más zenekar is. Elég sok érdekes banda van köztük, ám ahhoz, hogy felléphessenek velünk, az is kell, hogy éppen egy új albumot jelentessenek meg.
N.N.: Magyarországra is el fogtok jutni a turnéval?
P.: Az utóbbi években többször is játszottunk ott, de jövőre is lesz koncertünk a magyar fővárosban, aminek nagyon örülök, mert ott is kedvelnek bennünket.
N. N.: Ismerted a The-Pit.de oldalt vagy a Rattle Inc.-t? Ha nem, akkor ki ajánlotta neked ezt az interjút?
P.: Előbbit a Nuclear Blast-es Markus Wosgien ajánlotta, azt pedig te mondtad, hogy a Rattle Inc.-nek is készítenél egy interjút, és mivel ismerlek, elvállaltam, mert tudom, hogy nem fogod rossz fényben feltüntetni a zenekart.
N. N.: Magánemberként milyen zenét hallgatsz: metált vagy valami mást?
P.: Sok metált hallgatok, de számos más dolgot is, például klasszikusokat vagy a ’60-as évek beatzenekarait.
N. N.: Szeretnél valamit üzenni az olvasóknak?
P.: Minden egyes rajongónknak szeretném megköszönni azt a kitartást, amit a zenekar iránt tanúsítanak. Köszönöm a hűségeteket, és remélem, hogy mindannyiótokkal tudok találkozni a koncerten!
N. N.: Peavy, nagyon szépen köszönöm az időt, amit rám szántál és az informatív interjút! További kellemes délutánt és estét kívánok neked!
P.: Köszi szépen, Norbert, neked is minden jót!
Leave a Reply