Megítélésem szerint idén a stoner/doom metal megerősödésének lehetünk fültanúi. Aztán lehet, hogy csak én vagyok fáziskésésben, mert például tavaly és tavalyelőtt is jelentek meg parádés lemezek ebben a stílusban, egy azonban biztos: az idei esztendő elkényezteti a műfaj rajongóit. Electric Mountain, Kitchen Witch, Electric Moon – és még ki tudja, mennyi remek album jelent meg 2017-ben a „köves” műfajban.
Mostani cikkem tárgya egy új versenyző, méghozzá Brazíliából, jelen alkotásuk pedig egyben debütálásuk, a színtérre történő belépésük is. Az köztudott, hogy extrém muzsikákban nagyon jó csapatai vannak/voltak a dél-amerikai államnak (ős-Sepultura, Vulcano, Violator, Krisiun stb.), de a szamba országából származó stoner bandához ez idáig még nem volt szerencsém. Hatásos promóciós szövegük alapján, miszerint „A gonosz egy négy entitás által létrehozott eskü, reprezentálva azon erőket, amelyek az emberiséget a mélységbe, a szakadékba taszítják. Amikor a végső napok pusztulása és az elhagyatottság felemésztik jelentéktelen életünket, az apokalipszis hangját terjeszti majd a négy lovas.” Vagyis a zenekar tagjai, azaz Miss Aileen énekesnő, Theophylactus basszusgitáros, Iossif gitáros és Saenger dobos.
Ez alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy muzsikájukat jó adag okkultizmussal (Sacrifice to the Evil One, Satan II.) szövik át, éjfekete atmoszférával ruházzák fel roppant vastagon, töményen megdörrenő szerzeményeiket. Pedig félrevezetően indul az album a rövid, női áriás Voices from the Deep intróval, amelyet követően az About None Guilty mázsás, hegyomlásnyi riffjei és vastagon dohogó basszusfutamai szinte földbe döngölik a gyanútlan hallgatót.
Első hallásra feltűnik az Engenho stúdióban rögzített, a csapat, valamint André Cabelo által kevert és maszterizált anyag szinte falrepesztő hangzása, ez a már-már fület sértő sound a Monster Magnet Powertrip-jét és az Orange Goblint juttatta eszembe. Nincs kecmec, lacafaca, őserővel zúdulnak ránk a Screams, a Sacrifice to the Evil One vagy a Silver Razor súlyos témái. Egyáltalán nem jellemző rájuk például a Kyuss utaztatós, lebegős, vadkender illatú hangulata, a jammelést sem viszik túlzásba, annak ellenére sem, hogy a Sacrifice… és a Silver Razor alulról súrolják a 10 és fél percet.
Amit kezdetben nehéz volt megszoknom, az az ének, amely inkább a műfaj epikus vonalához passzol, mint ide; kellett pár hallgatás, amíg ráhangolódtam (annyira azért nem gáz, ráadásul kezdetben azt hittem, hogy a mikrofon mögött férfi áll), utána viszont abszolút működött a korong.
Mint, ahogy működik is, mert ez műfajában bizony egy igen erős alkotás. Aki nagykanállal eszi a stoner stílust, véletlenül se hagyja ki a The Evil-t, a magam részéről megszavaztam nekik a bizalmat, kíváncsian várom a folytatást.
Leave a Reply