„Soha nem tartottam magam gitárosnak”

Levélváltás Mák István-nal, az egykori Trepán zenekar gitáros-énekesével

A Trepán a thrash metál haza hőskorának, vagyis a ’80-as évek végének egyik emblematikus zenekara volt, amely két számmal is szerepelt az 1989-es, legendás Black and Speed Metal válogatáskazettán. Dávid László kollégánk az egykori frontember Mák „Maku” Istvánnal idézte fel az együttes sajnálatosan rövid történetét.

Dávid László: Maku, sok szeretettel köszöntelek, és köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérést. Egy kis múltidézésre szeretnélek invitálni, benne vagy?

Mák István: Vágjunk bele!

D. L.: Mindenekelőtt arra lennék kíváncsi, hogy mikor, hogyan fedezted fel a heavy metal muzsikát, és hogyan jutottál el a thrash metalig? Kik (voltak) a legnagyobb kedvenceid, legfőbb hatásaid?

M. I.: A kezdet, mint akkoriban mindenkinél, hard rockkal indult, majd jött a lendületes heavy metal. Egyre-másra értek az olyan, újabbnál újabb metálos hatások, amelyek sok embert magukkal ragadtak. Ilyen gazdag volt a ’80-as évek első fele. Én személy szerint a Deep Purple-lel és a Whitesnake-kel kezdtem, majd jött a Maiden, a Judas, a Saxon, a Helloween. De ’86-’87-ben újabb hangok jöttek, és hazánkba is betört a thrash vonal. Egyre népszerűbb lett a Sodom, a Venom, a D.R.I. ésa Kreator, bár nekem ebben a stílusban a Slayer, a Testament és az Overkill volt a nagy hármas. Ennek a sokrétű metálos hangulatnak volt köszönhető, hogy sokan zenélésre adták a fejüket. Érdekes, hogy éppen ekkoriban „dőltek le a falak”, és jöttek az első külföldi bandák koncertezni hazánkba.

D. L.: Mikor döntötted el, hogy megtanulsz gitározni? Jártál tanárhoz, vagy autodidakta módon sajátítottad el a tudásodat?

M. I.: Hetedik osztályos voltam, amikor a suli farsangi bálján P. Mobilnak öltöztünk. Ketten voltunk rockerek az osztályban, 4 másik társamat pedig kineveztem rockzenésznek. Sikerünk volt, mi nyertük meg a csokitortát. Ekkor gondoltam először arra, hogy zenével kellene foglalkozni. Később, amikor megvettük az első gitárunkat, a magnót hallgatva szedtük le onnan az egyes dalok hangjait. Kezdetben basszusgitároztam, azt is nagyon alapszinten. Később órákat is vettem, hogy egy kicsit több fogalmam legyen a hangszerről.

D. L.: Más hangszeren is játszol?

M. I.: Nem.

D. L.: A Trepán létrejöttét megelőzően voltak egyéb zenekari tapasztalataid?

M. I.: Az első formációt Kisvárdán alakítottuk, Démon néven. Ez a brigád egy évig létezett. Két koncertünk volt, és korabeli Pokolgép-dalokat játszottunk.

D. L.: Mikor, milyen indíttatására alakult meg a Trepán?

M. I.: A Trepán együttest Járó Attila és Mráz Sándor alapították Nyíregyházán. Trióban nyomták az S.D.I.- és Megadeth-koppintásokat. Egy kisvárdai rockfesztiválon jöttek oda hozzám, hogy nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk. Volt, mivel a Démonban csak azon ment az agyalás, hogy kitől mit tanuljunk meg, én viszont saját dalokban gondolkodtam. Így kerültem a Trepánba.

D. L.: Te, illetve a később a Justban felbukkant Mráz Alex voltatok a gitárosok; kik alkották a ritmusszekciót? Nehéz volt akkoriban lelkes, elkötelezett zenészeket találni?

M. I.: Engem a Trepánba énekelni hívtak. Volt olyan terv, hogy beveszünk egy másik gitárost, vagy én tanulom meg a nótákat, de egyik sem valósult meg. A Trepán így ’87-től ’89-ig létezett, Bankus Tibor dob, Járó Attila bőgő, Mráz Sándor gitár és én mint nótafa felállásban. Zenész és zenekar nagyon sok volt, mindenki próbálta komolyan venni a saját bandáját.

D. L.: Milyen típusú, márkájú hangszerekkel rendelkeztetek?

M. I.: Jolannával kezdtünk, később volt Höfner márkájú hangszerünk is.

D. L.: A gitározás mellett énekeltél is; volt esetleg olyan tervetek, hogy bevesztek egy énekest, hogy kizárólag a gitározásra koncentrálhass?

M. I.: Nem, én inkább énekelni szerettem volna, de alkalmazkodnunk kellett a különböző problémákhoz. Soha nem tartottam magam gitárosnak.

D. L.: Mráz Alex-szel hogyan ismerkedtetek meg?

M. I.: A korábban említett kisvárdai megkeresés alkalmával ismerkedtünk össze.

D. L.: A Trepán Nyíregyházáról származott; milyen volt akkoriban a város metal élete? Voltak klubkoncertek, fesztiválok stb.?

M. I.: Legalább 10-12 banda működött a városban, metál-vonalon hárman nyomultunk. Az Ifi Tanya legendás klubhelyiség volt ’86-’90 között. A Trepánnal évente háromszor-négyszer léptünk fel ott. Fesztivált rockzenekaroknak általában május 1-jén és augusztus 20-án szerveztek.

D. L.: 1989-ben két felvételetek is megjelent a Sztár Kisszövetkezet által kiadott Black and Speed Metal válogatáskazettán. Azt megelőzően rögzítettetek demókat, próbatermi felvételeket?

M. I.: Demónk nem volt, csak próbatermi felvételeink, arról a 6-7 számunkról, amelyek ez idő alatt születtek.

D. L.: Hogyan jellemeznéd a Trepán muzsikáját?

M. I.: Műfajilag speed-es thrash metálnak mondanám, de mivel soha nem valósult meg a két szólógitáros felállás, így nem tudott olyan thrash lenni, amilyennek mi szerettük volna.

D. L.: Hogyan zajlott a dalszerzés folyamata? Ki írta a zenét és a ki szövegeket?

M. I.: A dalokat és a szövegeket Attila és Alex szerezték. Az én szövegeim nem voltak elég „véresek”. Később két dalhoz is írtam szöveget, de azok már a csapat utolsó évében születtek.

D. L.: Emlékszel még arra, hogyan kaptátok a lehetőséget, hogy felkerüljetek a fentebb említett válogatásra, amelyen rajtatok kívül a Diktátor, az Atomic és a Tormentor szerepelt még?

M. I.: ’88-ban volt egy országosan meghirdetett lehetőség fiatal bandák számára. A januári selejtezőből továbbjutottunk a Csepeli Ifjúsági Parkban rendezett döntőre. Emlékszem, ’88. április 30-án reggel vonattal indultunk Budapestre játszani. A döntőben 16 banda lépett fel. A díj az volt, hogy a zsűri által kiválasztott 4 zenekarnak 2-2 dala megjelenhet műsoros kazettán.

D. L.: A ti döntésetek volt, hogy az Átok és gyalázat, illetve a Halál és félelem című nóták kerüljenek fel a kazettára vagy a Sztáré? Más dalaitok is voltak ezeken kívül?

M. I.: Ekkoriban körülbelül 6 dalunk volt, és mi választottuk ki, hogy melyik kettő kerüljön a kazettára.

D. L.: Hol vettétek fel ezt a két dalt? Mennyi időtök volt a felvételekre, és ki finanszíroztaezt az egészet?

M. I.: A zenekar maga finanszírozta a felvételeket. Miskolcon került sor a stúdiómunkákra, és egyetlen délutánunk volt rá.

D. L.: Elégedettek voltatok a hangzással, magával a komplett produkcióval?

M. I.: Én személy szerint nem. Akkoriban ennyit lehetett kihozni belőle, és voltunk annyira amatőrök, hogy ebbe bele is nyugodtunk.

D. L.: Van információd arról, hogy hány példányban készült az anyag, illetve mennyi fogyott belőle? Kaptatok utána szerzői jogdíjat?

M. I.: Azt nem tudom, hogy mennyi készült belőle vagy hogy milyen eladási mutatói voltak, csak azt, hogy sok emberhez eljutott az országban. Jogdíjakat akkoriban a fiatal csapatok nemigen kaptak.

D. L.: Szerinted sikerült a kazetta segítségével felhívni a rajongók figyelmét a Trepánra?

M. I.: Igen. Elég népszerű lett a csapat, pedig akkoriban két koncert között hónapok is elteltek.

D. L.: A ’80-as évek végén a Black and Speed Metal-on kívül olyan hazai underground csapatok felvételeit tartalmazó kazetták jelentek még meg, mint az első Garázs és a Robbanásveszély 1., 2. Ezeket ismertétek?

M. I.: A Robbanásveszély a mai napig megállja a helyét. Sok jó banda szerepelt rajta, nemrégiben hallgattam meg újra.

D. L.: Így visszagondolva, milyennek látod a hazai metal életet a ’80-as években?

M. I.: A ’80-as évek egyik szépsége az volt, hogy a színes rock-metal élet mellett már nem volt az a szigor, amely korábban megnehezítette egy metal csapat hétköznapjait.

D. L.: Kapcsolatban voltatok olyan egyéb hazai thrash metal csapatokkal, mint az Undertaking, a Mirror, a Detonátor, az Angel Reaper vagy az Atomic?

M. I.: Úgy emlékszem, az Atomic zenekarral és a Tormentorral voltunk valamilyen kapcsolatban.

D. L.: A keleti régióban, többek között Miskolcon komoly bázisa volt a metalnak, ezzel tisztában voltatok akkoriban?

M. I.: Szerintem Miskolc inkább rockváros volt, Debrecen számított a metal fellegvárának. Ez talán még ma is így van.

D. L.: A Trepán hány koncertet adott a pályafutása során?

M. I.: Ha jól emlékszem, évente úgy 6-8 koncertünk lehetett.

D. L.: Mikor és miért szűnt meg a zenekar?

M. I.: Mondhatnám, hogy a katonaság is betartott nekünk, de a fő ok Alex volt: nagyon nem volt korrekt ember, és akkor még finoman fogalmaztam. Ez az én személyes véleményem.

D. L.: Hogyan alakult a Trepán utáni zenei, illetve magánéleted? Mivel foglalkozol manapság?

M. I.: A Trepán után ’91-ben nekem is jött egy év sorkatonai szolgálat, ami megint csak sok élménnyel és tapasztalattal szolgált. Leszerelés után újra feltámasztottam a zenekart, a régiek közül ekkor már csak én egyedül, új barátokkal. De ebben már csak másfél év volt. Így abbamaradt, elég volt. Unalmas volt, hogy mint a legtöbb csapatban, nálunk is maximum két ember tolta a banda szekerét. ’94-be mi is arra a sorsra jutottunk, mint a zenekarok 90 százaléka: feloszlottunk.

Néhány év szünet után, ’99-ben mint rendezvényszervező tértem vissza a színpadok közelébe. Jól éreztem itt magam, nem akartam teljesen elszakadni ettől a világtól. Azóta számtalan rock- és metalkoncertet szerveztem. Majd elérkezett a 2004. év vége, amikor is egy olyan környezetbe sodródtam, ahol nem mondhattam nemet egy utolsó lehetőségre. Összehoztunk egy nagyon jó metal csapatot, olyat, amilyet a ’80-as években nem lehetett volna. 2005 januárjában megalakítottuk a Radar zenekart.

Az első 3 évben még nem éreztem, utána viszont már igen, hogy ez egy olyan banda, amely mindig is vágytam. Elmondhatom, hogy a 13 év alatt készítettünk 3 lemezt, amiért komoly elismeréseket kaptunk. Évente 50-60 koncertet ad a banda, és egy irányba tartunk. Céltudatosan, megfontoltan. A heavy metal pedig, amit játszunk, olyan, amilyennek lennie kell a jó metal muzsikának!

D. L.: Maku, köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert, jó egészséget!

M. I.: Köszönöm a megkeresést, jólesett. Érdekes volt visszaemlékezni a 30 éves történetekre. Minden jót neked is! Forever Heavy Metal!