Pirania: Between Dream and Nightmare (2007)

Ismerős valakinek a Pirania név? Nem, nem a lengyel lakodalmas zenekarról van szó (komolyan létezik ilyen formáció!), hanem az egykori svájci székhelyű, progresszív metált játszó csapatról, amelynek az énekese nem más volt, mint…

De mielőtt elárulnám a vokalista nevét (azoknak, akik nem néztek közben gyorsan utána a neten), néhány szót az anyagról, és szerintem ti is ki fogjátok találni, hogy kiről van szó!

Erre a lemezre az énekessel kapcsolatos adatgyűjtés közben bukkantam rá. A csapat muzsikája a Dream Theater–Symphony X–Psychotic Waltz munkássága által meghatározott zenei háromszögben mozog. Az album első dalában még kizárólag ezen együttesek hatása érhető tetten, az utána következő szám azonban arab – vagy ahogy az énekes mondaná, tunéziai – zenei motívumokkal indul. Nos, ha az együttest nem is Myrath-nak, a frontemberét bizony Zaher Zorgati-nak hívják. S ha az évszámokat nézzük, egyből összeáll a kép: minthogy a Pirania-nak ez volt az első és egyben utolsó anyaga, máris tudható, hogy az énekes innen igazolt át a tunéziai progresszív metál csapatba, ahol a 2010-es Desert Call albumtól kezdve élvezhetjük a hangját.

A Pirania-t, amely állítólag még az ezredfordulón alakult, a már említett vokalista mellett Mahmoud Lejri gitáros, Wael Jegham billentyűs, Gahbiche Mehdi basszusgitáros és Haythem Jegham dobos alkotta. (Egyébként az is érdekes, hogy mit kerestek az egytől egyig észak-afrikai muzsikusok Svájcban. Mivel a zenekarról meglehetősen kevés információ áll rendelkezésemre, erről jobb híján magát Zorgatit fogom megkérdezni.)


Az album mindössze hat számot tartalmaz, ám a csaknem 54 perces játékidő is jelzi, hogy a muzsikusok komplex, „ráérős” dalokban gondolkodtak. Már a lemezt nyitó, több mint 10 perces Silent Scream lírai kezdése is arról árulkodik, hogy Zorgatiéknál az alkotás során nem a kereskedelmi megfontolások (az eladhatóság) voltak az elsődlegesek. Kis túlzással csak ebben a számban egy teljes korongra való témát vezetnek elő; a megszólalás a korai Dream Theater-t juttatta eszembe (a lemezcímeket is érdemes összevetni a When Dream and Day Unite-tal), az egyes zenei megoldások a Symphony X-et, az ének pedig legtöbbször a Psychotic Waltz-os Devon Graves-t idézi. Zaher persze máshogy is tud énekelni, a kettővel későbbi Silence-ben például mintha nem is őt hallanánk.

A dal kicsavart alapriffje a gitár-billentyű párosától izgalmas, később hegedű és zongora kettőse is feltűnik, ami viszont erősen rontja az élvezhetőséget, az az anyag rossz, „demós” hangzása.

A Living in a Lie első két perce a keleties dallamok és hangszerelés jegyében telik, majd ezek az elemek teljesen kikopnak a dalból, és csak a végén térnek vissza, ezzel mintegy keretbe foglalva a dalt. A folklórbemutató lágyságát időnként szigorúságba csapó megszólalás váltja, köszönhetően a ritmusszekciónak és Mahmoud Lejri gitárjátékának.

A Silence lassú, lírai dal, erősen politikus szöveggel. Serj Tankian énekével simán ott lenne a helye egy System of a Down-lemezen, ráadásul a vokál is ezt a benyomást erősíti. A Judgement Day az anyag legkevésbé karakteres dala, de azért ez sem rossz nóta. Egy az egyben Symphony X-esen indul, és már-már azt hiszen, hogy instrumentális nóta következik, amikor a negyedik percben Zorgati is megérkezik.

A 15 perces Between Dream and Nightmare egy Dream Theater-esen nagy ívű, fokozatosan építkező alkotás, amely színek és hangulatok arzenálját vonultatja fel. Valahol a kilencedik perc táján jön benne egy kis bohóckodás, amia maga módján zseniális: tinglitangli tempó, aztán egy kis –keleti ütőshangszerre, zongorára és énekdallamra komponált – orientál betét, majd szájtrombita, később az előbbi játékos tempóra fütyülés, amit az ismételt bedurvulás nyom el; a fütty (fuvola?) egy ideig még igyekszik birokra kelni a gitárral, ám végül alulmarad.

A lemezen erősen hangsúlyosak a lírai témák és hangulatok, az anyagot záró Between Hell and Paradise is ezt a vonalat erősíti. Összességében kijelenthetem, hogy minden kezdő progresszív metál csapat összetenné a két kezét egy ilyen debütalbumért. Kár, hogy nem lett folytatása – legalábbis nem ezen a néven.

A cikk szerzője: Coly 923 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*