Metálgrafológia – 2. rész

Jelen állás szerint ennek az eróziós folyamatnak a végállomásán kétségtelenül a black metál zenekarok logói állnak. Bármennyire is próbálják a black metál csapatok tagjai magukat valamiféle konkrét eszme iránt elkötelezettnek feltüntetni, maguk a logóik jól jelzik, hogy itt valójában spirituális zűrzavar uralkodik. A fordított kereszt és a pentagram használata is ennek a zavarodottságnak a meglétére utal. A nehezen kibetűzhető logó a nehezen azonosítható szellemiséget jeleníti meg grafikusan. Amint maga a zene és a mögötte meghúzódó „eszmeiség” is a szélsőség felé gravitál, úgy az ezt kifejező logó is ekként válik értelmezhetetlen vizuális tükörképévé a zenének.

Mindennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy mint zene, ez tetszik-e a hallgatónak, együtt lüktet-e vele a lelke, amikor elindítja a lejátszót. Ez a befogadás egy másik síkja. Zeneileg azonosulni lehet vele, de a mögötte vibráló eszmeiség nem feltétlenül befogadható, és talán nem is mindig érthető. Egy zene önmagában tetszetős lehet, de a szellemisége már nem biztos, főleg, ha ez a szellemiség vagy szimplán zavaros, vagy nem is létezik.

A black metál zenekarok alapvetően kétféle betűformát részesítenek előnyben. Egyrészt az úgynevezett gót betűket vagy azok variánsait, másrészt a kesze-kusza, pókfonálszerűen mindent behálózó, sokszor kiolvashatatlan, faágak mintázatához hasonlóan zavaros képet mutató karaktereket. Mindez gyakran okkultista és/vagy sátánista szimbólumok képzetét keltő szigillumokkal, angyalpecsétekkel egészül ki, amelyek vagy valódi forrásból származó, hitelesnek mondható jelképek, vagy egyszerűen a fantázia szülte kreálmányok.

A true black metál zenekarok zenéjének a képe nagyban hasonlít a logójukban megjelenő formákra: nehezen kivehető és követhető riffelés, kusza harmóniák és tekergőző zenei vonalvezetésű számok. Ezek figyelmet, összpontosítást igényelnek a befogadó részéről, pont mint a logójukban a betűk elolvasása, kisilabizálása. És itt nem pusztán a hangzás az, ami kibogozhatatlan szövevénnyé teszi az albumaikat, hanem a dalok, a harmóniák összegubancolódása, a károgó, sivító ének, a verze-refrén építkezés hagyományos kereteinek felrúgása. Egy igazi black metál album zenei elemeiben ugyanolyan nehezen találunk stabil fogódzópontokat, mint a logójában a könnyed, magabiztos olvasás élményét. A black metál logók esetében tulajdonképpen nincs is határ, a grafikai megjelenítésnek olyan szélsőséges formái jelenhetnek meg, amelyek már valóban próbára teszik a néző türelmét.

A gót betűk használata ugyan a rockzene szinte teljes spektrumán általánosan elterjedt, és ezek a karakterek gyakorlatilag mindenütt és minden esetben ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák, mégis a black metál zenekarok azok, akik a leginkább vonzódnak hozzá. A gót betűtípusok ugyanis tudatosan vagy tudat alatt a black metál zenekarok legkedveltebb világához, a középkorhoz kötik a zenekart és a nézőt is. Azt próbálják vele sugallni, hogy onnan merítik minden ihletüket és hitelességüket, vagy legalábbis ezeknek a látszatát. A kódexek és grimoire-ok (a mágia gyakorlatának kézikönyvei) világát és spirituális „mélységét” idézik fel, amely világgal önmagukat is definiálják, ahonnan a saját identitásukat levezetik, és amivel folytonosságot vállalnak fel. Közben persze sok mindent el is vetnek, meg is tagadnak, be is mocskolnak ebből a világból, ami számukra felesleges. Az eretnekség mindenekfelett!

Így aztán a gót betűkből szőtt írásképek olykor valamiféle pogány katedrális képzetét keltik, a sűrű betűrengeteg elrendeződésének mintázata a kecses, vékony vonalakból égbe szökő cizellált tornyok, boltívek formáit idézik. Ebben a templomban aztán a zenekar tagjai lesznek a főpapok, mi pedig a hívők, akik előtt fekete miséket celebrálnak. A fordított keresztek és a pentagrammák is ennek a műsornak a kellékei, így aztán számtalan esetben meg is jelennek a logókban.

A végtelenségig elhasználódott fordított kereszt szimbóluma death és black metál zenekarok esetében (olykor thrash zenekaroknál is) nem feltétlenül az első megközelítésben sátánizmusnak nevezett „vallásra” utal. Bár saját magukat szeretik ehhez a spirituális gondolatrendszerhez sorolandóként feltüntetni, mégsem pusztán erről van szó. A sátánizmus, mint „vallási” rendszer elsősorban a krisztusi tanítás ellenpólusaként definiálja magát, a dogmákkal terhelt vatikáni világképpel szemben állít fel egy ezzel ellenkező előjelű másikat. Ez a „másik” persze jellegéből adódóan szintén dogmatikus. Valójában ugyanabban a csapdában leledzik mind a kettő.

A középkor évszázadaiból ránk maradt beidegződés szerint a kereszténység azonos a dogmával, a rugalmatlansággal. Amikor megfordítom a keresztet, talán nem is magát a kereszténységet vetem el, hanem csak a hozzá tapadó rugalmatlanságot. Meglehet, ennek az egész, úgynevezett sátánizmusnak a relatíve makacsul kitartó népszerűsége is erre az okra vezethető vissza. A kereszténység ellenpólusa sokkal inkább az ateizmus, vagy legalábbis egy olyan spirituális gondolatrendszer, amely elveti a hierarchikus, fentről irányított szisztémákat. Önálló, mindenkinek a saját maga által összerakott hitéről van szó, amelybe nagyon sok minden belefér, akár még a sátánizmusnak nevezett világértelmezési rendszer is, de annak is a dogmáktól mentes válfaja, vagy egészen egyszerűen maga a vallástalanság, az ateizmus.

Ebben az értelemben a fordított kereszt nem a krisztusi hitrendszer ellentéte, hanem minden dogmatikus nézet tagadása, vagyis vagy ateizmus, vagy egy egyénre szabott, különféle elemekből összeollózott saját világértelmezés. Ebben a megközelítésben Krisztus keresztje maga a dogma, a fordított kereszt pedig az egyén szabad vallásfelfogásához való elidegeníthetetlen igényének a megjelenítése. Voltaképpen ezt jelenti: nekem senki ne mondja meg, hogy az én hitemnek mik a fundamentumai, ezt majd én kialakítom magamnak, bízzák ezt rám!

A másik oldalról nézve, a T betűk feszületté való átrajzolása és átértelmezése sem egyértelműen a vallási elkötelezettséget fejezi ki, inkább csak a judeo-keresztény, az európai vagy az euro-atlanti kultúrkörhöz való alapvető tartozást szimbolizálja. Mondhatjuk úgy is, hogy afféle kulturális helymeghatározásként funkcionál.

Ezeket a vallási jelképeket tehát (pro és kontra) nem feltétlenül kell az általuk primer módon szimbolizált hittételek megjelenési formáiként kezelni, pozicionálási kiindulópontként azonban pontosan jelzik annak a mitológiának a kereteit, ahonnan a szövegek, a borítók és a zenei koncepciók asszociációs mintázatát kölcsönveszik. A rockzenének egyébként sem célja, hogy bármilyen magas szintű spirituális tartalom mellett érveljen, inkább csak játszik ezekkel a világértelmezési rendszerekkel, egyikhez-másikhoz esetleg vonzódik, és át is itatódik vele, de kinyilatkoztatásként bizonyosan egyik sem vehető komolyan. Persze kivételek mindkét véglet felé akadnak, a többség azonban inkább kételkedő, útkereső attitűddel viszonyul mindezekhez.

A metálzenekarok – irányzattól függetlenül – a logóik megformálásában feltűnően vonzódnak a szimmetriához. A szimmetria mindig stabilitást sugall. Az ilyen logók a középpontból nézve mindkét irányban ugyanaddig terjednek, ráadásul nagyon hasonló formában. A hitelesség igényével lépnek fel: engem vegyél komolyan, hiszen szimmetrikus vagyok! Az emberi elme egyébként is vonzódik a szimmetriához. Ez evolúciós kényszer. A szimmetria bevált elve a stabilitást, ezen keresztül pedig a túlélést eredményezi. Minden (vagy legalábbis majdnem minden) élőlény a haladási iránya felől (tehát szemből) nézve szimmetrikus, ami az előre történő mozgás kilengésmentességét segíti elő, vagyis a túlélés forrása.

Ezt a szisztémát követve, amikor a zenekarok a logójukban szimmetriára törekszenek, tudat alatt a hosszú távban való gondolkodásukat fejezik ki, vagyis magukat sok-sok album elkészítésére tartják hivatottnak. A szimmetriában balra a múltba, jobbra a jövőbe haladunk, mi itt és most természetesen mindig középen vagyunk, ezért a logók középső eleme sokszor kiemelkedik, felezőként funkcionál, a betűk motívumkészlete felfelé és lefelé kitüremkedik az írásképből, a mindenkori jelen pillanat tengelyvonalaként határozza meg önmagát. Az emberi elme pedig önkéntelenül is erre a függőlegesre fókuszál, oda vetíti önmagát. Ehhez képest válik a bal irány a múltba, a jobb irány pedig a jövőbe vetülés kifejeződésévé. Ilyen módon a zenekarok, talán nem is szándékoltan, de a saját maguk megrendíthetetlen folyamatosságát fejezik ki zenei tevékenységük fennállása idejére.

Ez a tendencia a black metál csapatoknál teljesedik ki igazán. Szinte mániákus makacssággal ragaszkodnak a szimmetriához, még akkor is, ha ehhez betűket kell megfordítani, átalakítani, vagy olyan formába torzítani, hogy azzal passzoljanak a szimmetria elvárásaihoz, akár még az olvashatóság rovására is. Az ilyen képletek szemből nézve kiterjesztett angyalszárnyakra vagy – hogy idevágó és autentikusabb hasonlattal éljünk – denevérszárnyakra emlékeztetnek. Mindenképpen egy, az éjszakában suhanó, nehezen beazonosítható entitás képe sejlik fel az ágas-bogas, kusza betűhalmaz rengetegében, egy rejtőzködő életet élő éjszakai létforma néz vissza ránk.

Ezek a zenekarok amúgy is vonzódnak az éjszaka és a misztikus köd képzetéhez, kedvelik a gomolygó, miazmás fortyogást, amiben elvesznek a kontúrok, feloldódnak a konkrétumok. A nehezen beazonosítható szellemi áramlatok mindent homályba borító képzetei a logókban is jótékonyan eltakarnak mindent, végső soron akár még a zenekar nevét is kibetűzhetetlen formák mögé rejtik. Ennél többet már a fekete mágiával sem lehet elérni: eltűnik az, aminek ott kellene lennie, és megjelenik helyette az ismeretlen, a megoldásra váró rejtély.

Ebben az írásban a metálzene hatalmas folyamának csak a fő irányvonalát követtük végig, nem tértünk ki minden mellékágára, alműfajára, mert az elágazások száma szinte végtelen. A logókat megalkotó grafikusok kreatív szabadsága egyébként is akkora játékteret biztosít a formák kialakításában, hogy a kizárólagos kategóriák megalkotása gyakorlatilag lehetetlen feladat. Mégis megpróbáltunk egy szubjektív fejlődési folyamatot, egy evolúciós irányultságot felvázolni, aminek fényében talán tisztábban állnak előttünk az általunk annyira szeretett műfaj vizuális megjelenésének a mélyebb rétegei.

 

About Bársony Péter 95 Articles
Az egykori Mower fanzine munkatársa, ma tetováló- és grafikusművész, többek között lemezborítókat (Magor) is készít.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*