Nyilatkozatai, illetve a közösségi oldalán megosztott posztjai alapján Kam Lee-t egy unszimpatikus, arrogáns, faragatlan tuskónak tartom. Lehet, hogy másoknak bejönnek szókimondó, sokszor primitívbe hajló megnyilvánulásai, nekem nem tetszenek.
Az önmagát a death metal hörgés keresztapjaként, kitalálójaként definiáló muzsikus kétségtelenül úttörő szerepet töltött be az undergroundban, hiszen Chuck Schuldiner (R. I. P.) 1983-ban vele és Rick Rozz-zal hívta életre a Mantas-t (rövid ideig, 1984-ben Dave Tett basszusgitáros is a zenekar tagja volt), amelyből aztán a Death fejlődött ki. Köztudott, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, a két lobbanékony természetű fiatal (Lee és Schuldiner) útjai hamarosan elváltak, ezt követően pedig Lee csatlakozott a Massacre-hoz. Minőségi demói ellenére a banda sosem jutott szerződéshez, az 1991-es mestermű (From Beyond) tulajdonképpen ’85-’86-ban rögzített dalokat tartalmazott újra felvett, korszerű hangzással megtámogatott formában. Egyértelmű, hogy ez az énekes magnum opusa, azóta még csak megközelíteni sem tudta a korongon hallott teljesítményét.
Miután a Massacre 1996-ban a Promise-zal totálisan megsemmisítette mindazt, amit addig felépített és feloszlott, Lee egy percig sem tétlenkedett, mivel projektek egész sorában bukkant fel (a teljesség igénye nélkül: Shadows with Knives, Abhorrent Existence, Phlegethon, Beware). Ami engem illet, 2006-ban, a Denial Fiend They Rise című lemezén „találkoztam” vele legközelebb, és könyveltem el ezáltal egy roppant komoly csalódást. A muzsika zéró, a félelmetes hang sehol; nem tudtam felfogni, mi értelme volt az egésznek. Lendülete, kreativitása ezek után sem hagyott alább, újabb és újabb csapatokban/projektekben vett részt (Bone Gnawer, Broken Gravestones, The Grotesquery), amely révén további kiadványokkal kedveskedett rajongóinak. Ezeket sem hívnám kiemelkedő dolgoknak, ráadásul a Massacre árnya élete végéig elkíséri, tehát a mérce adott, ezekkel a csapatokkal pedig egyáltalán nem hozta a From Beyond színvonalát.
Amikor pár hete arról értesültem, hogy egy funeral doom alakulat élén ad ki új hanghordozót, arra gondoltam, újfent bizalmat szavazok az „öregnek”, hátha most megtörténik a csoda. Nos, csoda ugyan nem történt, de egy olyan anyag jutott a birtokomba, amelyért lelkesedni tudok, ami tetszik, amelyen tetszik Kam Lee performansza. Ráadásul nem is új formációról van szó (eredetileg Urizen-ként alapította meg Lee), lévén 1999 óta aktív a zenekar, viszont rengeteg tagcsere történt, mire kialakult a jelen tagság, és az idő alatt semmi érdemlegeset sem rögzítettek. Kam „játszótársai” ebben a hordában Chris Sabbath basszusgitáros, Travis Ruvo dobos, valamint Aaron Whitsell gitáros.
Többszöri figyelmes meghallgatás után kijelenthetem, hogy nem ért csalódás, egy kiválóan sikerült lemezzel van dolgunk. A funeral doom besorolás egy kicsit félrevezető, mert aki kapásból a Thergothon, a Skepticism, az első Cathedral, a Shape of Despair, iletve az Unholy által képviselt vonalra asszociál, némileg téved, ugyanis a számok korántsem olyan szuicidak, depressziósak, lehangoltak, mint a fentebb nevezettek esetében, igaz, jó kedvre sem derül tőlük senki.
Az anyag befogadásában, feldolgozásában sokat segítenek Aaron Whitsell harmóniái, dallamos szólói, és noha a többi összetevő, „alkatrész” (basszusfutamok, dobtémák, hörgés) tradicionális (funeralba hajló) doom elemek, a hallgatónak nem támad olyan érzése, hogy a legszívesebben felakasztaná magát. Tömény, súlyos hangzásba ágyazták az olyan tételeket, mint a Macabre Reflections in the Dark, az Onryō (Wrath of a Vengeful Ghost), a Phantasmagories, vagy a Possessione Diabolica, de az itt-ott felbukkanó harmóniák, dallamok oldják a feszültséget, a depresszív hangulatot. A korong legrövidebb szerzeménye a két és fél perces Transpierce the Umbra; a csapat Bandcamp-oldalán megtalálható Pneumata az albumra is felkerült, a Dethtroned Emperor-feldolgozás pedig Kam legnagyobb hatása, példaképe, Tom G. Warrior és a Celtic Frost előtti főhajtás. (Ha már a Bandcamp-et szóba hoztam, az említett felvételen kívül az oldalon a Dave Ingram (ex-Benediction, Hail of Bullets, Bolt Thrower, jelenleg Down Among the Dead Men, Echelon) közreműködésével előadott Twisted Sister nóta, a Destroyer egy igen beteg, bizarr átiratába is bele lehet kagylóznia.
Mindent egybevetve és összegezve, remek munkát végzett Kam és aktuális csapata; sem az énekes, sem a műfaj rajongói számára nem ad okot fanyalgásra a Spiritus Immundus. Sőt, ha jó fej leszek, még az is előfordulhat, hogy az év végi elszámolásnál, összesítésnél helyet szorítok neki azon a bizonyos „az év 20 legjobb lemeze” listán.
Leave a Reply