Szó nélkül

Karma To Burn

Beszéljünk akár az egy 1-2 perces, dalok közötti hangulati átkötésekről, vagy a hosszabb, az énekes mellőzésével felvett tételekről, az instrumentális számok mindig is külön „műfajt” jelentettek a műfajon belül. Ilyenkor nem zavar be a szöveg, kizárólag a zenére figyelünk, a hangszeresek teljesítménye, a virtuóz megoldások, a tempóváltások kerülnek előtérbe. A muzsikusok ez alkalommal nem kísérnek, hanem maximális mértékben kiélhetik kreativitásukat. Egy-egy ilyen darab jó esetben nem ugyanazt a témát ismételgeti, hanem halmozza az ötleteket; az egész egyetlen nagy jammelés, örömzene.

Michael Schenker

Ahogy azt legutóbb, „A kazettás magnók kora” című írásom első részében is említettem, a ’80-as évek közepén, amikor még mindent írtam, listáztam, aktuális szöveg nélküli kedvenceimet is rangsoroltam. Ha ma kapásból kellene mondanom három ilyen remekművet, elsőként a Metallica Orion-ja, az Agent Steel The Day at Guyana-ja és a Death Angel The Ultra-Violence című száma jutna eszembe.

Orion rulez!

Érdekes, akkoriban nagyon rajta voltam a témán, ma már kevésbé tartom számon, teszem külön polcra az ilyen jellegű alkotásokat. Így aztán az alábbi gyűjtemény darabjainak többsége is a heavy metal hőskorából származik. Íme, kedvenceim – bővített – listája (zárójelben az albumok címe), cserébe én is várnám tőletek a többi nagyszerű, komplex és virtuóz instrumentális darab címét és előadóját!

Agent Steel: The Day at Guyana (Unstoppable Force)
Anthrax: Pipeline (Penikufesin EP)
Apocalypse: Crash! (Apocalypse)
Blind Guardian: Beyond the Ice (Follow the Blind)
Death Angel: The Ultra-Violence (The Ultra-Violence)
Dream Theater: The Ytse Jam (When Dream and Day Unite)
Dream Theater: A Mind Beside Itself Pt. I. – Erotomania (Awake)
Flotsam and Jetsam: Flotzilla (Doomsday for the Deceiver)
Iron Maiden: Transylvania (Iron Maiden)
Iron Maiden: Genghis Khan (Killers)
Iron Maiden: Losfer Words (Powerslave)
Karma to Burn: Eight (Karma to Burn)
Mad Max: Yours Sincerely (Rollin’ Thunder)
Megadeth: Into the Lungs of Hell (So Far, So Good… So What!)
Metal Church: Merciless Onslaught (Metal Church)
Metallica: The Call of Ktulu (Ride the Lightning)
Metallica: (Anesthesia) Pulling Teeth (Kill ’Em All)
Metallica: Orion (Master of Puppets)
Metallica: To Live Is To Die (…And Justice for All)
Michael Shenker Group: Captain Nemo (Rock Will Never Die)
Michael Shenker Group: Into the Arena (Rock Will Never Die)
Nuclear Assault: Live, Suffer, Die (Game Over)
Nuclear Assault: Game Over (The Plague EP)
Nuclear Assault: Save the Planet (Out of Order)
Rainbow: Still I’m Sad (Ritchie Blackmore’s Rainbow)
Satan: Fuck You (Into the Future EP)
Scorpions: Coast to Coast (Lovedrive)
Sortilége: Nuit des Limbes (Métamorphose)
Stormwitch: Dorian Grey (Stronger than Heaven)
Vendetta: Fade to Insanity (Brain Damage)
Yngwie J. Malmsteen: Far Beyond the Sun (Rising Force)

Nuclear Assault
About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*