Dávid László: Szles, köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérést az interjúra. Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást kérnék tőled!
Széles Sándor: 1971-ben születtem, Angyalföldön nőttem fel. 1991-ben nősültem meg, abban az évben költöztünk el a XIII. kerületből. 25 évig a belvárosban éltem, jelenleg Tökölön lakunk. A szakmám kárpitos, jelenleg is ezen a területen tevékenykedem. Van egy lányom, aki most 26 éves, és kint él Angliában.
D. L.: Honnan származik a Szles becenév?
Sz. S.: Ez a megszólítás csak ’89 környékén élt: akkoriban előfordult, hogy nem voltam teljesen józan, és nem tudtam kimondani azt, hogy Széles. Ma már szinte senki nem szólít így.
D. L.: Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg ebben a stílusban? Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?
Sz. S.: Kb. 8 éves lehettem, amikor a Labiritmus kirakatát nézegetve megláttam az 1976-os Ramones lemezt. Bementem, belehallgattam, megvettem. Az fogott meg benne, hogy sokkal nagyobb energia sugárzott belőle, mint az akkor ismert magyar bandákból.
D. L.: Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van-e kedvenc irányzatod vagy mindenevő vagy?
Sz. S.: A legelső kedvencem a Ramones volt, és az is maradt mind a mai napig. A ’80-as évek elején egyszerre törte rám az ajtót a Slayer, a Metallica és a Mötley Crüe. Jól megfértek egymás mellett, mert már akkor is úgy voltam vele, hogy kétféle zene létezik: jó és szar. Kedvenc irányzat? Ez igazából hangulatfüggő, de ma már többnyire HC zenéket hallgatok.
D. L.: Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől kiráz a hideg?
Sz. S.: Soha nem szerettem, ha egy hímnemű rockzenei előadó női hangon értelmetlen, operaszerű áriázásba kezd. Számomra a nevetséges kategóriába tartoznak az olyan előadók, mint Bon Jovi és az ezen a vonalon futó popcsapatok. Sok olyan metal bandával találkoztam, amelyikről a környezetem jó véleménnyel volt, ám amikor meghallottam, hogy az igényes, technikás zenét egy vinnyogó frontemberrel teszik tönkre, nem tudtam hová tenni.
D. L.: A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora gyűjteménnyel rendelkezel? Melyek gyűjteményed legféltettebb kincsei?
Sz. S.: A gyűjteményem évek alatt jött össze, nem gyűjtői szándékkal. Ritkaságaim nincsenek, de a legtöbb lemezhez tudok kapcsolni élményeket, korszakokat és embereket.
D. L.: Benne voltál az ún. tapetrading (kazettacserélgető) mozgalomban?
Sz. S.: Ebből kimaradtam. Amikor megjelent valami új, azt mindig felvetettem kazettára (akkor még a lemezboltok ezzel is foglalkoztak). Ha tetszett, megvettem.
D. L.: Olvastad, gyűjtötted esetleg a fanzine-eket is?
Sz. S.: Mindig örültem, ha rábukkantam egy addig ismeretlen fanzine-ra de kifejezetten nem kerestem ezeket a kiadványokat.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal fénykora?
Sz. S.: Igen. Úgy látom, hogy a metal műfajok jelenlegi sokszínűségét ma is a ’80-as évek bandái határozzák meg.
D. L.: Milyen volt a ’80-as években Magyarországon metalosnak lenni? Szerinted a politikai helyzet rányomta bélyegét a honi metal mozgalomra? Milyen metalos „népviseleted” volt?
Sz. S.: Akkor menő dolognak tartottam. Örültünk, hogy rajongói lehetünk egy szélsőséges műfajnak. A ’89 körüli politika csak még izgalmasabbá tett mindent. Az akkori „népviselet” rám is hatással volt: csíkos gatya, fehér Rocker Puma cipő, Hunky-Punky-s póló, motoros bőrdzseki. Kitűntem azzal, hogy nem műbőrben (PVC) jártam.
D. L.: Hogyan/honnan tudtátok beszerezni a friss kiadványokat? Hogyan/honnan jutottatok friss információkhoz?
Sz. S.: Akkoriban az egyetlen zenei lap az Ifjúsági Magazin volt, amiből nem igazán tudtunk meg semmit. A legtöbb információt a nyugatnémet Metal Hammer adta. A lemezboltok is az abban futó zenekarok kiadványait árulták. Mindenbe belehallgattunk, és így nagyjából képben voltunk az aktuális zenékkel kapcsolatban.
D. L.: A ’80-as évek közepén kezdtek el megnyílni a metal boltok Budapesten. Szerinted melyek voltak a legjobb üzletek, és milyen kínálattal rendelkeztek? Milyenek voltak az alkalmazottak?
Sz. S.: A legjobb üzletek a Solaris, a Labiritmus és később a Wave voltak. Mindhárom boltban rengeteg, később meghatározó lemez volt beszerezhető. A boltok alkalmazottai még ma is, ennyi év után is barátként üdvözölnek. Annyit jártam ezekbe a boltokba, hogy így, 30 év távlatából is emlékeznek rám. Még ma is elmondható, hogy ha valaki nem híve az internetes rendelésnek, és bemegy, mondjuk, a Wave-be, leveheti a polcról azt a kiadványt, amelyet máshol nem kap meg.
D. L.: Te milyennek láttad „belülről”, és hogyan jellemeznéd a ’80-as évek magyar metal helyzetét? Voltak olyan zenekaraink, amelyek megütötték a nyugati csapatok színvonalát?
Sz. S.: Rengeteg zenekar volt, akik a tehetségük ellenére hamar abbahagyták. Sok olyan bandát említhetnénk, akik a nyugatra „kivándorolt” demókazettáik által inspirálták az ottani zenekarokat. Túl sok helyszín nem állt rendelkezésre az együttesek fellépéseihez, de azok, akik nemhogy megütötték volna a szintet, hanem színvonalasabb produkcióval álltak elő, mint sok külföldi pályatársuk, népes rajongótáborral is rendelkeztek (például a Tormentor).
D. L.: Amennyiben a politikai helyzet nem lett volna annyira szigorú, szerinted néhány együttesünk külföldön is ért volna el sikereket?
Sz. S.: Ez 100 százalék!
D. L.: Számodra a metal csak egy zene vagy életforma? Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a műfajnak, és megtagadják múltukat?
Sz. S.: Természetesen életformát jelent. Meghatározza az ember személyiségét, nyitottságát és kihat az élet minden területére. Meggyőződésem, hogy akik igényes, komplex zenét hallgatnak, sokkal empatikusabbak, a munkáiknál sokkal maximalistábbak, és az általuk alkotott közösségek is jobban összekovácsolódnak. Akik megtagadják a múltjukat, önmagukat tagadják meg, mert aki őszintén szeret valamit, az akkor is ragaszkodik hozzá, ha az a valami idővel cikivé válik.
D. L.: Tudsz-e/tudtál-e azonosulni a szövegekkel? Egyáltalán foglalkozol/foglalkoztál-e a dalszövegek tartalmával?
Sz. S.: Számomra a zene hangulata a legfontosabb, ha ehhez még jó szöveg is párosul, az a tökéletes mű. Magyar előadóknál lehet, hogy a szöveg viszi el a zenét, olyannyira, hogy sok hazai ikonikus zenekar szövegei mára sokak személyiségébe is beleivódtak.
D. L.: Az Undertaking könyvből kiderült, hogy egy lépcsőházban laktál Killan Györggyel. Hogyan emlékszel vissza megismerkedésetekre?
Sz. S.: Számomra különleges dolog volt , hogy egy (külföldi) srác hasonló gondolatokkal és hasonló zenei ízléssel rendelkezett, mint én, az pedig még egy plusz volt, hogy ő nemcsak hallgatta, hanem gyártotta is a dalokat.
D. L.: Emberileg milyen volt Gyuri? Könnyen összebarátkoztatok? Gyakran lógtatok együtt?
Sz. S.: A zárkózottsága miatt sokak előtt nem nyílt meg, de ha buliról volt szó, jelen volt. Szinte minden nap együtt lógtunk.
D. L.: Miután Gyuri Kanadába távozott, tartottátok a kapcsolatot? Hogyan érintett téged, hogy elhagyta az országot?
Sz. S.: Már az érzékenyen érintett, amikor Bécsben lezajlott az utolsó UTG koncert. Az, hogy Kanadába ment, annyira nem lepett meg senkit, mert már akkor is ezt tervezte, amikor Magyarországra jött. Nem tartottuk a kapcsolatot, aminek máig nem tudom az okát. Az ő élete és az enyém is hirtelen megváltozott (család stb.), talán ez lehetett a fő ok.
D. L.: Elmondható rólad, hogy az Undertaking „belső köréhez” tartoztál. Annak idején mekkora hatást gyakorolt rád a V12BB4U demó? Hazai viszonylatban milyennek értékelted a felvételt?
Sz. S.: Rám már a Killan demó is nagy hatással volt. A V12BB4U már csak a hab volt a tortán. Örök élmény marad, hogy jelen lehettem a dalok születésekor. Az anyag űberelte az akkori felhozatalt, az UTG demót az is hallgatta, aki nem ezt a stílust kedvelte.
D. L.: A zenekar többi tagjával milyen viszonyt ápoltál?
Sz. S.: A TMC működése alatt egy társaságot alkottunk.
D. L.: Minden Undertaking koncertet láttál?
Sz. S.: Egyetlen fellépésről, a miskolci koncertről csúsztam le. Az okára már nem emlékszem.
D. L.: Szerinted milyen lett a csapatról írt könyv? Hogy érezted magad a Landlerben tartott könyvbemutatón?
Sz. S.: A könyv tökéletes tükre az akkori korszaknak, alapos és részletes mű. Hála Ákosnak és Viktornak! Élmény volt számomra a könyvbemutató és az, hogy újra láthattam azokat az arcokat, akikkel együtt élhettük át azt a korszakot.
D. L.: Végezetül, kérlek, sorold fel a számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját! Azt is indokold meg, hogy miért ezeket választottad!
Sz. S.: A borítók soha nem érdekeltek, hiszen gagyi borítóval is lehetett meghatározó művet alkotni.
1. Ramones – Ramones
2. Metallica – Kill ’Em All
3. Slayer – Show No Mercy
4. Misfits – Walk Among Us
5. Undertaking – V12BB4U
6. M.O.D. – USA for M.O.D.
7. S.O.D. – Speak English Or Die
8. NOFX – Ribbed
9. Social Distortion – Social Distortion
10. Death Angel – Act III
Külön nem tudom megindokolni, de ezek voltak számomra a legmeghatározóbb albumok, emellett pedig a black és az industrial metalra is nyitott voltam.
D. L.: Köszönöm a válaszaidat, és minden jót kívánok!
Leave a Reply